Ugandai meleg-kérdés: életfogytiglan vagy halál?

REUTERS
  • Több mint két hete van hatályban a homoszexuálisokat életfogytiglan börtönbüntetéssel sújtó törvény Ugandában.
  •  A tervezet eredetije még halálbüntetésről szólt, de nyugati nyomásra végül csak életfogytiglan lett belőle.
  •  Norvégia, Dánia és Hollandia is bejelentette, hogy megvonja a támogatást Ugandától.
  • Jogvédő szervezetek mellett a művészvilág is tiltakozik, Stephen Fry, brit komikus személyesen is járt az ország vezetőinél.

Miközben a világ azt figyelte, hogyan jön létre Európában egy újabb lőporos hordó, ezalatt Ugandában Museveni elnök aláírta azt a homoszexuálisok jogait súlyosan csorbító törvénytervezetet, amellyel az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak éppúgy nem tudnak mit kezdeni, mint Oroszország önkényes területfoglalásával.

Pedofilok és melegek egy kalap alatt      

A törvény ugyanúgy szankcionálja a homoszexuális kapcsolatlétesítést, mint ahogy a pedofíliát vagy azt, ha valaki fogyatékkal élővel vagy HIV-fertőzöttel közösül. Korábbi ugandai rendelkezések szerint is tilos volt az azonos neműek közötti kapcsolat, mert az a „természet rendjével ellentétes”. A mostani szigorított törvény egyébként nagy társadalmi egyetértésben jött létre, beszámolók szerint aláírását például tapsvihar kísérte. A rendelet legnagyobb támogatója,Simon Lokodo, egykori katolikus pap, ugandai politikus, aki még a törvény megtervezésében is részt vett. Lokodo így vélekedik a homoszexualitásról:

„A homoszexualitás természetellenes, abnormális és nem illik a mi kultúránkba. Nincs is semmiféle kimenetele, csak pusztít és kárt okoz. Nem lehet jogod ahhoz, hogy beteg legyél. Nincsenek jogok a homoszexualitásban, muszáj meggyógyítani”

Majd így folytatja érvelését:

„A széklet az ánuszon keresztül távozik, úgy, mint egy kipufogócső motorja. Ami az emberi szervezetbe kerül, az a szájon át kerül oda. Ők rossz irányba fordítják a természetet. A homoszexualitás elpusztítja az emberséget, mert nem hoz létre semmit, és ártalmas az egészségnek is.”

Megvonják a támogatást

Trevor Snapp

Az egyébként sem fényes mutatókkal rendelkező országot megfosztanák az egyik legfőbb bevételi forrásától, mégpedig a külföldről kapott támogatásoktól. Uganda legnagyobb hitelezője az Egyesült Államok már jelezte, ha a melegek jogait súlyosan sértő rendelkezések továbbra is érvényben maradnak, csökkenteni fogják az afrikai országnak szánt támogatások összegét. Barack Obama, az USA elnöke úgy fogalmazott, hogy a február 24-én aláírt törvény nagy visszalépés az ugandai társadalom számára.

Három európai állam Amerikához hasonlóan sújtja Ugandát, azzal a különbséggel, hogy Norvégia, Dánia és Hollandia már befagyasztotta az afrikai ország támogatására szánt összegeket.

Az ugandai vezetés válasza erre az volt, hogy az európaiak tartsák meg a pénzüket.

Nobel-békedíjas szerző, művész és komikus is a bírálók között

Desmond Tutu

Országok és emberjogi szervezetek mellett művészek is nemtetszésüket fejezték ki az ugandai eseményekkel kapcsolatban. Whoopi Goldberg például videoüzenetben adott hangot aggodalmának, sok ismerősét, kollégáját féltve, akik így törvényen kívülinek számítanak hazájukban. Desmond Tutu Nobel-békedíjas szerző, vallási vezető egyenesen a náci Németországhoz és az apartheid uralta Dél-Afrikához hasonlította Ugandát.

A homoszexualitását nyíltan vállaló, kiváló brit humorista, Stephen Fry Ugandában szemtől szemben találkozhatott egy a törvénytervezetet kidolgozó politikai vezetővel, Lokodoval. Némi nyelvtudás szükséges hozzá, de aki ennek híján van, csak figyelje a miniszter ingerült, néhol rémült  arckifejezését.

A videót itt nézhetitek meg.

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás