A frissdiplomásokat segíti az új megállapodás

normal_de_jogi_diploma16Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a megyei kormányhivatal. A megállapodás célja, hogy a munkavállalók és a munkaadók könnyebben megtalálják egymást, valamint hogy a lediplomázott hallgatók a diplomájuknak megfelelő szakmában kapjanak állást.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora elmondta, öt évre kivetítve minden debreceni diplomás munkához jut, azonban nem mindenki a képzettségének megfelelő területen helyezkedik el. A szerződés értelmében közös munkába kezd az egyetemi állásszervező központ és a megyei munkaügyi központ.

A munkaügyi központ dolgozói első kézből tájékoztatják majd a hallgatókat a friss munkaerő piaci lehetőségekről, az egyetem szervezetei pedig hallgatói látogatásokat szerveznek a munkaügyi központokba, hogy a látogatók megismerhessék azok szolgáltatásait.

A Debreceni Egyetemen végzett hallgatók sikeres elhelyezkedését az is segíti, hogy az intézmény együttműködik a régió számos iparvállalatával, hivatalával és pénzintézetével.

Kép forrása: dimo.hu

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás