Már nem csak mérnökhallgatók szerezhetnek gyakorlatot az FAG-nál

FAGÚjabb négy évre írt alá szerződést a Debreceni Egyetem és az FAG Magyarország Ipari Kft. Az új megállapodás, a mérnökképzésben tanuló egyetemisták mellett, a bölcsészet- és gazdaságtudományi szakok hallgatóit is segítheti.

 

A felsőoktatási intézmény a négy évvel ezelőtti, 2010-ben megkötött szerződését hosszabbította meg az FAG-val. A mostani, december 2-ai módosítás, nemcsak az együttműködés továbbéléséről szól, hanem új alapokra is helyezi azt. A programban eddig az Egyetem Műszaki Karának három tanszéke, illetve a Természettudományi Kar Fizikai Intézete vett részt. Ez a lista a mostani megállapodás szerint a bölcsészet-, gazdaság- és társadalomtudományi karok szakjaival is bővül a jövőben.

Az FAG ösztöndíj-rendszere, az anyagi támogatás mellett gyakornoki lehetőséget is biztosít a pályázóknak. Ezentúl a jelentkezők már nem csak a mérnöki, hanem a HR- és kommunikációs, illetve a vállalatvezetési és pénzügyi területeken is szerezhetnek tapasztalatokat.

A FAG Magyarország Ipari Kft. 1999-ben hozta létre új gyárát Debrecenben. A csapágyak gyártásával foglalkozó vállalat, a Schaeffler Csoport tagja, elsősorban az autóipar számára állít elő termékeket. A Határ úti Ipari Parkban található telephelyen jelenleg közel 1300 munkavállaló dolgozik. Szabó Péter az FAG ügyvezetője szerint „az új projekt hozzájárul a hallgatók valós, ipari környezetben szerzett tapasztalataihoz és sikereihez.”

Kép forrása: unideb.hu

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás