Márta Alex dedikálás az Ulpius-házban – mini interjú NEM ByeAlexszel

marta_alexA debreceni Ulpius-házban tartott dedikálást december 13-án, szombaton Márta Alex, aki sokaknak a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon fellépő, ByeAlex nevű énekesként lehet ismerős.

A fiú a zenélés mellett íróként is tevékenykedik, idén adta ki Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon című legelső regényét, melyben egy huszonhat éves, miskolci, újságíróként dolgozó srác utolsó napját írja le zavarba hozó őszinteséggel, a reggeli vizeléstől az esti pizza evésen át egészen az öngyilkosságig, melyet muszáj volt elkövetnie.

A könyv nyelve erősen vulgáris, tele van trágár szavakkal, illetve a különböző perverzióktól sem riad vissza, de ezzel a kifejezésmóddal keltette fel bennem még inkább az érdeklődést, hogy tovább olvassam és megfejtsem a lényeget. Nem könnyű olvasmány, rengeteg filozófiai utalás van benne – nem árt tehát tudni, hogy eszik-e vagy isszák Nietzschét.

Az elolvasást követően rengeteg minden járt a fejemben, és sokat gondolkodtam azóta is az egész mű mondanivalóján. Interjúmban teljesen elvonatkoztattam attól, hogy mennyire ismert személy ő valójában, és az író Alexet kérdeztem a könyvvel, a visszajelzésekkel, illetve a közelgő, Zekő címet viselő új regényével kapcsolatban, ő pedig meglepő szerénységgel válaszolt a kérdéseimre.

Szandra: Mikor döntöttél úgy, hogy írni kezdesz? Volt valaki, aki ösztönzött az Özséb megírásában?

Alex: Sosem döntöttem úgy, akinek írnia kell, az elkezd írni. Írás alatt pedig, nem azt értem, hogy celebönéletrajzot íratsz valami újságíróval.

Sz.: Mint tudjuk, Miskolcon végeztél filozófia szakon, ez mennyire befolyásolja a mindennapjaidat, a világhoz való hozzáállásodat?

Alex: Nagyon.

Sz.: Manapság már bárki kiadhatja saját könyvét, Kelemen Anna és más hasonló celebek is publikáltathatják sajátjukat, de valószínűleg segítséggel alkotják meg ezeket. Neked volt-e bármilyen segítséged, vagy teljesen egyedül hoztad össze a regényt?

Alex: Dehogy volt! (nevet) Mindent saját kútfőből írtam.

Sz.: Olvasás közben sokszor gondoltam azt, hogy saját magadról is írsz kicsit, mennyire igaz ez az állítás?

Alex: Erre a kérdésre sosem válaszolok egyenesen, mert nem fedem fel a titkaimat. Lehet 100%-ban én vagyok, lehet 0% az, ami összeköt Özséb jellemével. Lehet, imádom az ilyen embereket, lehet, utálom őket.

Sz.: Milyenek a visszajelzések? Kedvelik-e Özséb történetét, vagy inkább megvetik?

Alex: Elégedett vagyok.

Sz.: A közeljövőben tervezel-e (a Zekőn kívül) új könyvet?

Alex: Persze. Én írni fogok, amikor lesz mit mondanom.

Sz.: Szívből remélem, hogy sikeres maradsz ezen a téren is.

Zárásként a magyar könyves közösségi oldal, a moly.hu egyik felhasználójának véleményére hivatkozom, amely tökéletesen tükrözi, milyen is az Özséb valójában: ez „egy igazi olyan könyv, amely szembeköp, és utána még az olvasó mond érte hálás köszönetet”.

fotó: life.hu

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás