Belekóstoltunk a 8. Európai Nyelvi Koktélbárba

Körbeutazhatták útlevelükkel a Soknyelvű Európát és néhány távoli ország vidékeit is a Debreceni Egyetem Főépületébe látogató középiskolások, a nyelvekért rajongó fiatalok és persze az eseménynek helyet adó intézmény hallgatói is október 10-én. A sokszínűséget ünneplő 8. Európai Nyelvi Koktélbár promotálásában és menedzselésében a kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók is részt vettek.

Az eseményen, melyet idén először nem a fővárosban rendeztek meg, játékos feladatokkal, érdekességeket összegyűjtő szellemi batyuval és az életben jól hasznosítható nyelvi tanácsokkal várták az érdeklődőket.

Harmadéves alapszakos és elsőéves mesterszakos hallgatók közösen vettek részt az Európai Nyelvi Koktélbár népszerűsítésében s megörökítésében. A rendezvény előtt felosztottuk egymás között, hogy ki milyen típusú feladatot lásson el, ezáltal mindenki azt végezte, ami közel áll hozzá, vagy amibe bele szeretett volna újonnan kóstolni.

8. Európai Nyelvi Koktélbár (fotó: Nagy Orsolya)
8. Európai Nyelvi Koktélbár (fotó: Nagy Orsolya)

A kezdeti lépések a közösségi médiában történő promotálással voltak kapcsolatosak. A hivatalos Facebook-eseménynél rendszeresen érdekes és informatív bejegyzéseket osztottunk meg, a középiskolákat pedig egyebek mellett ezen a felületen üzenetben is értesítettük a közelgő rendezvényről.

Az október 10-i eseményen a sajtó és a közösségi médiafelületek számára fényképeket készítettünk a Koktélbár különböző helyszínein, interjúztunk a szervezőkkel és a rendezvényre ellátogató fiatalokkal, egy összefoglaló videóban pedig minden fontos pillanatát rögzítettük a napnak. Kint voltunk több kamerával, fényképezőgéppel, mikrofonnal, diktafonnal, tollal és papírral.

A szórakoztató nyelvtanulást előtérbe helyező eseményre több száz fiatal látogatott el, ahol egyebek mellett betekintést nyerhettek az olaszok gesztusrendszerébe, megkísérelhették leírni a saját nevüket héber betűkkel, vagy megtudhatták, hogy az észt piacokon akár német nyelven is kérhetnek gyümölcsöt, megértik őket.

Az egyetem díszudvarán japán, lengyel, szlovák, cseh, finn, svéd, német, holland, flamand, francia, olasz, portugál, spanyol, orosz, észt, héber, eszperantó és beás nyelvek anyanyelvű beszélői fogadták az érdeklődőket, a felállított nyelvi standok előtt pedig hullámzó tömegből váltak ki újra és újra a fiatalok, hogy egy-egy kultúrát képviselő asztalhoz végre leülhessenek.

A legkülönfélébb tesztekkel és játékokkal készült a több mint húsz, idegen nyelvekkel foglalkozó szervezet. Volt puzzle és nyelvtörő, illetve mini interaktív foglalkozások és az adott nyelvekhez tartozó országok, kultúrák történetéről szóló rövid, mégis informatív beszélgetések is kialakultak egy-egy helyszínen. A Koktélbáron külön termekben mini nyelvórákat tartottak, ahol a résztvevők húsz perces foglalkozásokon vehettek részt. A középiskolások és hallgatók számára ez jó lehetőség volt arra, hogy több európai nyelvbe belekóstoljanak. A nyelvek európai napja alkalmából megrendezett rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nyelvtanulás fontosságára és Európa nyelvi sokféleségére.

8. Európai Nyelvi Koktélbár (fotó: Kövesi Nóra)
8. Európai Nyelvi Koktélbár (fotó: Kövesi Nóra)

Keményfi Róbert, a Bölcsészettudományi Kar dékánja elmondta, hogy szerinte fontos, hogy mindenki egyre nagyobb figyelmet fordítson a nyelvek felé, s tanulja őket, „de ne csak a hat világnyelvet, hanem a kisebbeket is. Ha ugyanis egymás nyelvét megismerjük, egymás kultúrájához is közelebb kerülünk.” Később hozzátette: „Ha valaki egy kis nyelvet is megtanul, sokkal jobban európainak fogja érezni magát.”

Az esemény standjainál a sokszor kreativitást is igénylő, a reakciókat látva pedig mindenképpen szórakoztató tevékenységek ösztönzően tudtak hatni a diákokra a későbbi tanulásra vonatkozóan. Voltak, akik csak ismerkedni érkeztek, vagy „vak randin részt venni” a nyelvekkel, ám sokan határozott szándékkal kerestek fel bizonyos asztalokat. Valahol – és végül – azonban kicsit mindenki magára talált.

A hangulatot fokozta az esemény vége felé közeledve az ajándékosztás: nyereményjátékokon lehetett hozzájutni nyelvtanulással kapcsolatos értékes meglepetésekhez, kisorsoltak ingyenes, nyelvtanfolyamokra, nyelvvizsgákra szóló részvételt, ajándékkönyveket és hanganyagokat is a kihívások teljesítői, az Európai Nyelvi Útlevelet leadó fiatal vendégek között.

Az Európai Nyelvi Koktélbár, ha már első hallásra úgy is napernyős, lazulós pillanatokat juttat az ember eszébe, ajándék – alkoholmentes – színes itallal is tudott szolgálni, ám csak azoknak, akik a regisztrációkor megkapott jelképes útlevelükbe három pecsétet tudtak gyűjteni különböző standoktól. Az eseményre ellátogatók száma olyannyira felülmúlta a szervezők várakozásait, hogy a koktélok alapanyagaiból utánpótlást kellett biztosítani a nap során, hiszen mindenki szeme előtt végcélként ott lebegett, hogy a szellemi koktél után egy valódi, folyékony frissítőt is megszerezhessen.

Az Európai Nyelvi Koktélbár szervezői az EUNIC Hungary, az Európai Bizottság, a Tempus Közalapítvány, a Debreceni Német Kulturális Fórum, a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszéke és Germanisztikai Intézete voltak.

Az eseményre ellátogatók az európai nyelvekből kaptak ízelítőt, szakunk hallgatói pedig újabb tapasztalattal lettek gazdagabbak egy rendezvény menedzselését, archiválását illetően.

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás