magany11 Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor azt mondja elég volt, én ezt nem csinálom tovább! Mikor úgy érzi, nem bírja tovább, betelt a pohár. A mindennapok terheit nem tudja egyedül cipelni, úgy érzi, megszakad, ha tovább kell ezt csinálnia. Az élet egyedül monoton. Mindenkinek szüksége van egy társra. Egy társra, aki mellette van, és segít ezt a mindennapi terhet cipelni, hogy együtt, közös erővel megoldják azt. Egy társra, aki megért, szeret, és tudja mikor kell beszélni vagy csak simán hallgatni egymás szemeiben elmerülve. Egy társra, akire mindig számíthat, bárhol legyen is és bármi legyen is. Nincs kifogás, nincs olyan, hogy nem ér rá, vagy hogy később visszatértünk rá. Egy társra, aki nem csak a szerelmed, hanem a lelkitársad, és nagyon jó barátod is, akivel mindent megoszthatsz őszintén, és nem kell attól tartanod, hogy vajon milyen véleménye lesz. Mindig ott van melletted. Ha te megtaláltad ezt a társat, ne engedd el. Adj meg neki mindent, amit tőle elvársz, amit ő ad neked. A szeretetet, a törődést, a figyelmet. Mindent. Hisz társ nélkül az ember holmi befejezetlen kirakó, amihez pont az az egy darabka kell, hogy teljes legyen a kép, ami hiányzik. Kereshetjük, kutathatjuk éveken át, akkor nem fogjuk megtalálni. Ez alatt az idő alatt sokszor érezzük azt, hogy magányosak, számkivetettek, boldogtalanok vagyunk. Nem szabad elkeseredni és pánikolni, hogy macskás vénasszonyok, vagy zsémbes öregemberek leszünk. A bizonyos „nagy Ő” akkor jön, mikor nem számítasz rá. Míg te a padlón heversz a sok szenvedés miatt, ő akkor jön. Belép az életedbe váratlanul, és fenekestül felforgatja azt. Te kivirágzol, a boldogságod határtalan, és érzed rá vártál egész eddigi életedben. Mikor már feladtad és teljesen reménytelenül sodródsz az árral beletörődve abba, hogy egyedül halsz meg. Mindig van remény, ne feledd!

Kép forrása: m.cdn.blog.hu

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás