Interjú egy fiatal sráccal, aki a Karib-tengert járva keresi a pénzét.
Rövid itthoni vakációja alatt kerestem fel Tahóczki Pétert, aki egy luxushajón dolgozik. A hajós életről, munkájáról és tapasztalatairól mesélt.
Úgy tudom, most itthon töltöd két hónapos szabadságodat. Hol voltál pontosan? Milyen cégnél dolgozol?
Idén áprilisban mentem ki Miamiba a Carnival Cruise Line nevű céghez, ami óceánjáró hajókat küld a világ minden tájára. Egyebek mellett New York, Alaszka, Hawaii is úti céljuk. Ez az óceánjáró cég tizenhat saját hajóval rendelkezik, amiket három kategóriába sorolhatunk. A legkisebbik tizenegy, a közepes tizenöt, a legnagyobb tizenhét emelet magas. Én az egyik hajójukon voltam báros. Náluk hattól kilenc hónapig terjedő kurzusokban lehet dolgozni, amik között kötelező két-három hónapos szabadság van. Ezért vagyok most itthon.
Ez nem mindennapi dolog. Hogyan jut el valaki odáig, hogy egy óceánjárón dolgozzon?
A szakmámnak semmi köze nincs a vendéglátáshoz. Úgy lettem az, hogy véletlen folytán be kellett ugranom egy szórakozóhelyre egy estére. Onnantól kezdve ott ragadtam két és fél évre. Miután a hely elkezdett kifutni, egy barátommal úgy döntöttünk, hogy jó lenne külföldön dolgozni. Végül egyedül sikerült kijutnom. Több ötletem is volt: Németország és Anglia. Mivel én nem tudok németül, Angliában meg mindig esik az eső, végül Amerika mellett döntöttem. Huszonkét évesen miért ne menjek ki? Fiatal vagyok, szép helyekre juthatok el, és meg is fizetik a munkámat. Hajtott a kalandvágy, másrészt pedig vonzott a pénz. Az óceánjárót meg azért választottam, mert oda könnyebben megkapom a vízumot, amivel bármeddig tartózkodhatok kint. Viszont ezzel munkát csak hajón vállalhatok.
Milyen folyamaton kellett végigmenned, hogy kijuss a hajóra?
Egy három hónapos tanfolyamot végeztem el, ahol étterembe képeztek pincéreket. Ez 120 ezer forint volt. A tanfolyam után a Duna Rapszódia nevű budapesti céghez kellett mennem. Itt egy angol tesztet csináltunk meg. Miután ezt sikeresen teljesítettem, továbbjutottam az interjúra. Itt a bártender tapasztalataim miatt ajánlották, hogy menjek báros pozícióba. Később kiderült, hogy a hajótársaság nem kér előre semmilyen képzést. Ők csináltak egy három és fél hetes tréninget miután kiutaztam. Magyarországon kívül mindenhol ingyenesen lehet megpróbálkozni a jelentkezéssel. Rengeteg pénzembe került, mire kijutottam.
Báros voltál a hajón. Ez mit takar pontosan?
A báros munkának két része van. Az egyik a bártender, a másik pedig a bárpincér. A bártender feladata, hogy az italokat megcsinálja. Ő nem kerül a vendégekkel kapcsolatba. Én bárpincér voltam, így én szolgáltam fel az italokat a vendégeknek. Mi kérdeztük meg, hogy mit szeretnének kérni. Mi tartottuk velük a közvetlen kapcsolatot. Ebbe pedig nehéz beleszokni, hogy ügyesen csinálja az ember.
Tehát emberileg sokat igényel ez a munka. Mi kell ahhoz, hogy jól tudjál keresni?
Például ha odalépsz egy asztalhoz: Jó estét kívánok! Mit szeretnének inni? Erre a válasz: Most nem kérek semmit. Ha ekkor elfordulsz a vendégtől, akkor buktad az egészet. Így semmit nem fogsz keresni. Ilyenkor mondasz egy olyat, hogy: Miért? Vezet? Ennyitől egyből szimpatikussá válsz, és addig beszélgetsz, míg végül kérnek valamit.
Ha mondjuk kértek egy koktélt, és azt meg tudtam csinálni látványosra, akkor körbevittem a teremben, hogy minél többen lássák. Sokan rákérdeztek, hogy mi az, és egyből rendeltek egy olyat. Bele kell tanulni a trükkökbe. Nem a vendégen, hanem rajtad múlik hogy mennyi pénzt keresel. Legalább egy dollárt akármelyik vendégből ki lehet sajtolni, ha ügyes vagy.
Mi a helyzet az anyagiakkal?
Nekünk nem volt fix fizetésünk. Mindennap nulláról kezdtünk és minden ital után kaptunk tizenöt százalékot. Ezt eleve a vendég számlájáról vonták le. Szó szerint harcoltunk a pénzért. Egy bártendernek, fotósnak, főpincérnek 1000-1200 dollár fix fizetése van. Erre rájön még persze a borravaló. Így ők sokkal többet keresnek. Volt olyan, hogy valakinek annyira rosszul jött ki a beosztása, hogy egy nap mondjuk tíz dollárt szedett össze. De volt olyan, aki megkeresett 150-200 dollárt, ha jó asztalai voltak vagy jó emberekkel került kapcsolatba. Viszont ez az egész nem úgy működik, hogy vannak jó meg rossz asztalok. Rajtad múlik minden. Hogy ha nem tudod saját magadat eladni, akkor semmit nem ér az egész.
Ha étteremben dolgoztunk, ott szokás volt, hogy amikor vége volt a hetes turnusnak, akkor a vendég adott még borravalót készpénzben. Érdekes, hogy akivel minden nap jó kapcsolatban voltam, és sokat beszélgettem az kezet rázott, és megköszönte a munkámat. Akivel viszont alig volt közvetlen kapcsolatom, az adott tíz, húsz, vagy ötven dollárt.
Nyílt lista van arról, hogy ki mennyit keres hetente. Átlagosan, heti szinten 70-120 ezer forintokról van szó. Ez nagyon változó volt. Viszont volt olyan ember, aki megcsinált 250-300 ezer forintot ugyanabban a beosztásban, amiben én. Ő már öt éve csinálta. Nem tudnám megmondani, hogyan tudott eladni háromszor annyi koktélt, mint én, de valószínűleg ennyit jelent a rutin. Én is, ahogyan haladtam előre az időben, mindig egyre többet kerestem.
Manapság a hajózás már annyira nem éri meg. Ezelőtt egy szerződéssel egy lakás, meg egy autó árát keresték meg. Ez borzasztó sok pénz. Ma már csak úgy fogalmaznék, hogy jól keresünk az itthoni diplomás álláshoz képest. Persze annyi plusszal, hogy én közben bejártam a Karib-tengert. Viszont annak, hogy jól keresek és jól élek, nagy ára van.
Mi ez a nagy ár? Milyen negatívumok vannak a munkában?
A hajón nincs meg az, hogy végzel a munkával, iskolával, vagy akármilyen napi tevékenységgel és hazamész. Nincs olyan, hogy haza. Lemész két szinttel lejjebb, bemész egy négyszer négy méteres kabinba és ennyi. Gyakorlatilag végig ugyanott vagy. Ez rettentően fel tudja őrölni az embert. Egyrészt hiányzik az otthon, illetve más az, amikor egy lakásban vagy bármilyen helyen meló után kiszakadsz a munkahelyedről. Itt lépsz kettőt és ugyanazokkal az emberekkel találkozol megint. Az egyik fele még dolgozik, a másik fele már át van öltözve. Olyan az egész mint egy világ kicsiben.
Azért tudsz olyat is említeni, ami miatt megéri ez az életvitel?
Tény, hogy rossz egy „odúban” élni. Viszont másnap ezt kompenzálta az az élmény, hogy épp Mexikóban voltam jet-skizni, vagy a Kajmán-szigeteken búvárkodtam. Honduras pedig igazi paradicsomi környezet pálmafákkal és fehér homokkal. Ilyenkor azonnal elfelejtem, hogy vissza kell majd mennem abba a kabinba, vagy hogy pénteken „nagytakarítást” (special cleaning) kell csinálnom a bárban, és meg fogok őrülni hajnal háromig. De egy hosszú este után kint összeülni az ismerősökkel, és sörözni a nyílt fedélzeten a szabad ég alatt úgy, hogy csak az óceánt hallod, az hatalmas élmény.
Sokan azt hiszik, hogy állandóan vízen vagyunk. De mikor kikötünk, akkor be tudjuk úgy osztani az időt, hogy ki tudjunk menni. Szabadnapunk nincsen, de így is sok helyen jártam.
Ezek mellett ez az életforma megtanít önállóságra. Rájössz arra, hogy mennyit bírsz. Hozzászoksz ahhoz, hogy pár órákat alszol. Egy esti buli, és egy délelőtti kinti kirándulás után fél óra alatt hihetetlenül ki tudod magadat pihenni. Aztán elég volt tíz perccel kezdés előtt felkelni és felsétálni dolgozni. Na meg elmondhatom azt, hogy ott jártam a Bahamákon és még ők fizettek érte.
Milyen az összetétele a hajón dolgozó embereknek? Kor, nemzetiség? Miért választják ezt a munkát?
Én voltam a legfiatalabb. Az átlagéletkor huszonnyolc-harminc év. A dolgozók hetven-nyolcvan százalékban ázsiaiak. Jönnek Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Thaiföldről. Míg ők tömegesen vannak jelen, az európaiak esetében nagyon megnézik, hogy kiket vesznek fel.
Magyarországon is elég sokan ismerik ezt a lehetőséget, de nagyon kevesen mernek belevágni. Nincsen meg hozzá a kellő bátorság, hogy elhatározzák magukat az emberek és kimenjenek. Sokakat a nyelvtudás, a család, barátok húzzák vissza.
Az idősebb korosztály egyik fő motivációja, hogy kintről segítsék a családot anyagilag. Valaki menekül otthonról, vagy adósságot kell visszafizetnie. És voltam én, aki gyerek fejjel kiment, csak saját magáért. Nekem nem volt cél, hogy pénzt gyűjtsek.
A huszonkilenc emberből, akikkel együtt készítettek fel a munkára, mindössze tizenheten csináltuk végig a fél évet. Azoknak az arány pedig még kisebb, akik visszamennek. Kevesen akadnak olyanok, akik nem csak a pénzért, hanem azért vannak ott, mert szeretik és bírják csinálni. Sokan feladják akár egy hónap után, mert nem elég kitartóak. Persze volt olyan munkatársam, aki több ideje dolgozott ott, mint ahány éves én vagyok. Ő huszonhárom éve csinálja.
Kinek ajánlod ezt a munkát?
Mindenképpen a fiataloknak ajánlanám. Aki ki akar menni, annak tisztában kell persze lennie azzal, hogy itt hajtás van, és dolgozni kell. Van ugyan benne némi lazaság, viszont keményen kell csinálni. Képesnek kell lenni a megalázkodásra, mert néhány vendég előtt borzasztóan meg kell. És nagyon fontos, hogy tudd jól a nyelvet, hogy megnyerő, talpraesett, naprakész és mosolygós legyél. És természetesen beszélj sokat, hogy jó kapcsolatot tudj ápolni a vendégekkel.
Gilányi Dóra
