Ha van valaki, aki állandóan fel tudja kavarni kijelentéseivel az állóvizet a magyar kézilabdában, az nem más, mint Laurencz László. A 79 éves mesteredző megszólalásaival konfliktusokat generál a kézilabda-rajongók körében.
Az ország legnagyobb rangadóján, a Veszprém-Szeged mérkőzéseken állandó szerephez jut, mint szakkommentátor, ahol szélsőséges véleményét nem rejti véka alá. Úgy tűnik, személyes küldetésének tekinti, hogy a számára nem rokonszenves játékosokat – akik egyébként a magyar klubcsapatok és válogatottak húzóemberei – nyilatkozataiban éles kritikával illesse.
A TOP 3 játékos most a feketelistáján éppen Nagy László, Tomori Zsuzsa és Görbicz Anita.
A Nagy László szembeni ellenszenv a válogatottól való több éven át tartó távolmaradás miatt alakult ki. Azóta nincs olyan megnyilatkozása, ahol ne kapna legalább egy „hazaáruló” jelzőt a magyar klasszis jobbátlövő. Legerősebb nyilatkozat-hadjárata Nagy Lászlóval szemben éppen a 2012-es londoni olimpia idején volt, amikor is kijelentette, hogy addig ő nem hajlandó válogatott mérkőzéseket nézni, amíg Laci játékosként jelen van. Nagyot egyáltalán nem mellékesen megválasztották a 2012-es esztendő legjobb kézilabdázójának, míg 2013-ban a második helyen végzett. Az olimpián tagja volt a torna álomcsapatának.
Tomori Zsuzsa, a Ferencváros balátlövője is kapott sajátos tanácsokat Laurencz Lászlótól. Javasolta neki, hogy ne csak a címeres mezről mondjon le, de még a kézilabdát is fejezze be, mert amit ő művel, az visszatetszést keltő és a kézilabda megszégyenítése. A kézilabdázónőt egyébként 2012-ben a legjobb női kézilabdázónak választották a szurkolók.
A közelmúltban pedig megtalálta magának a világ egyik gazdaságilag és utánpótlás szinten is legstabilabb klubját, a Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO-t. Nemtetszését fejezte ki, hogy amíg tavaly stabilan 10 gólokkal nyerték a mérkőzéseiket, most rosszabb játékkal csak 2-3 gólos különbséggel verik meg az ellenfeleiket. Két okát látja ennek a rosszabb játéknak, az egyik a kapus poszt, ahol sem Herr Orsolya, sem Katrine Lunde nem véd kiemelkedően az elmúlt időkben, a másik poszt pedig az irányító, ahol Görbicz Anita szórja el a labdákat, és a védekezésben is róla kap a csapat gólokat. Görbe fizikálisan sem megfelelő a kézilabdához, vasággyal együtt 20 kg a mesteredző szerint. Mindezt egy olyan mérkőzés után mondja, amikor Anita éppen a védekezésben jeleskedett, és több lopott labdájával sikerült tartani a eredményt. Anitát eddig minden világversenyén beválasztották a legjobb kézilabdázók közé.
Mennyiben árt a sportnak az, hogy a neves edző meggondolatlan kijelentéseivel állandó szerephez jut a médiában? Mennyire ártanak ezek a mondatok a játékosoknak? Elvehetik-e ezek a kijelentések azoknak fiatalok kedvét a kézilabdától, akik példaképüknek tekintik az előbb felsorolt sportolókat?