Forog a kés a vérző brazil szívekben. Nem elég a hét súlyos csapás, amit a német „szupercsapat” mért rájuk, égnek a Neymar-mezek, lángokban a nemzeti zászlók. S most brazil földön menetel tovább az ősi ellenség is. Argentína a Maracanában száll szembe minden idők egyik legerősebb német válogatottjával a történelmi, harmadik német-argentin világbajnoki döntőn. Míg a morálisan porrá zúzott brazilokra szombaton, az elődöntőben sótlanul futballozó Oranje vár a bronzmérkőzésen.
Két nap, két vb-elődöntő, két történelmi mérkőzés. És mégis mekkora különbség. A sokkoló, nagyarányú brazilverés után egy sokkal kevésbé látványos összecsapás került terítékre szerda este a Rio de Janeiro-i Corinthians stadionban.
Történt ugyanis, hogy a török játékvezető magyar idő szerint tíz órakor belefújt a sípjába, és a nagyon jól csengő nevekből álló sztáralakulatok, neves futballklubokban eurómilliókat kereső sztárjátékosai útjára indították a labdát. Aztán gurigáztak. Hátrapasszoltak, majd hazaadtak. Felvonultattak mindent, ami a látványtalan játéknak a sava-borsa.
Nem akarnak világbajnoki döntőt játszani? – merült fel a kérdés bennem, s az első félidő végéhez közelítve a tizenegyesrúgások képe jelent meg lelki szemeim előtt, pedig volt még hátra idő bőven. Tudjuk, a hollandoknak Mexikó ellen elég volt öt perc is, hogy maguk javára fordítsák a találkozót, két gólt szerezve a hajrában.
Az égieknek sem tetszett a két defenzív futballt bemutató csapat produkciója, s az esővel nem könnyítették meg sem a játékosok, sem a közönség dolgát. A közönségét, akik joggal érezhették, ha reggelig játszanak a válogatottak, akkor sem születik gól.
Hogy miért volt történelmi mérkőzés? Sosem játszottak még a világbajnokságokon elődöntőben gólnélküli döntetlent. Hogy ilyen unalmas meccset játszottak-e már, azt nem tudom, csak sejtem. Hollandia végül ráfázott a tizenegyesekre apelláló taktikájára: Vlaar és Sneijder is hibázott, s a tizenegyest ritkán fogó Cillessen nem hárított most sem.
Az Oranje sótlanul, íztelenül futballozott, egyáltalán nem mutatta meg valódi erejét. Senki nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, nem vezettek gyors, a dél-amerikaiakat megsemmisítő támadásokat, ahogy azt a spanyolok ellen tették. Nem tudták feltörni az albiceleste betonvédelmét, bár nem is tettek meg mindent ennek érdekében. Van Gaal mester kissé túltaktikázta ezt az elődöntőt, és ennek a narancslevét isszák most a hollandok.
Azért ne vegyük el az érdemet az argentinoktól. Több fantázia szorult a játékukba, és szokták mondani, hogy a tizenegyesrúgásoknál már csak a testi-lelki tényezők és a szerencse számít, ezúttal az a csapat jutott tovább, amelyik többet tett érte, és amelyik jobban megérdemelte. Az albiceleste 1990 után újra világbajnoki döntőt játszhat. Akkor egy bizonyos NSZK győzte le őket 1-0-ra. Azonban tudjuk: egy meccs kilencven percig tart (jobb esetben) és bármi megtörténhet…
