Volt már részed abban, hogy egy szép estén arra eszmélsz, hogy a világ leghíresebb rock/jazz basszusgitárosai között álldogálsz? S mindezt úgy, hogy a világ egyik leghíresebb hangszergyártó cég VIP-buliján teszed? Ezt az érzést egy kedves zenész kollégám és jó barátom, Bartos Ádám mind átélhette szeptember 6-án, amikor egy VIP-jeggyel a zsebében besétált a Warwick&Framus hangszergyár markneukircheni központjának exkluzív partijára. Ádám a német óriásvállalat nemzetközi nyílt napján szerzett élményeiről, tapasztalatairól, valamint egy esetleges jövőbeli folytatásról is mesélt nekem.
Hogyan kerültél ki erre a rendezvényre?
Az egész úgy kezdődött, hogy a Warwick hivatalos YouTube-csatornáján volt egy videóval egybekötött tippjáték, ahol egy Warwick basszuserősítő pontos típusát kellett megnevezni, majd a választ e-mailben elküldeni. Mint utólag kiderült, a cég 10 embert sorsolt ki világszerte, akik VIP-jegyet nyertek – én voltam az egyik szerencsés.
Kérlek, mesélj arról, hogy pontosan mit is csináltál ezen a hétvégén. Merre is jártál pontosan?
Szombat hajnalban Budapestről indultam két honfitársam, Takács Roland Adrián „Kanóc” és Szűcs Gergely „Rajoe” társaságában, majd Szlovákiát és Csehországot átszelve érkeztünk meg Markneukirchenbe, ahol a Warwick főhadiszállása található. Nagyjából Hajdúszoboszlóhoz tudnám hasonlítani, csak itt nem a strand, hanem a zenészmanufaktúra biztosítja a látványosságot.
Érkezésünkkor már javában zajlottak a koncertek. Mi éppen a Wootens beállására léptünk be a rendezvény területére. Ők már régi ismerősök voltak számomra, hiszen Victor és Regi Wootennel beszélgetni is volt szerencsém a júliusi A38-as koncerten. Rengeteg koncertet láttunk, emellett pedig lehetőségünk nyílt gyárlátogatásra, valamint a hangszerek kipróbálásra is.
Volt kötött program?
Nem mondanék semmilyen programpontot sem kötött programnak, leginkább egy nyári fesztiválhoz volt hasonlítható a lebonyolítás. Egyedül a gyárlátogatás volt az, ahol megmondták, hogy mikortól kezdődik, és ott kaptunk egy „tárlatvezetőt”, valamint a VIP vacsorának tudtuk fixen az időpontját.
Hogyan kell elképzelni egy hangszergyártó VIP partiját?
Ezen a partin csak a fellépő zenészek, a gyár nemzetközi képviselői, a gyár dolgozói, valamint a tíz szerencsés VIP-jegy tulajdonosa vehetett részt. Az egésznek nagyon családias hangulata volt, nem éreztették velem, hogy én egy senki vagyok, bár én sokszor gondoltam arra, hogy: „Te jó ég, mit keresek én itt? Miért kerültem ide? Hogyan lehetséges ez?”. Az egész annyira meseszerű volt.
Ezen az esti rendezvényen csak a beszélgetésé volt a főszerep, vagy azért előkerültek a hangszerek is?
Természetesen zene is volt. Az este elején Steve Bailey és Guy Pratt tartott egy-egy rövid beszédet, melyben többek között megköszönték Hans-Peter Wilfernek, a Warwick és Framus gyár alapítójának és tulajdonosának ezt a fantasztikus rendezvényt, majd maga a „főfejes” is pódiumra lépett. Utána jött a vacsora: elképesztő mennyiségű és minőségű ételek voltak terítéken, a kiszolgálás pedig hihetetlenül profi volt. Emlékszem, egyszer úgy vittek el előlem egy üres tányért, hogy csak három másodpercre fordítottam el a fejem.
Aztán ahogy telt az este, egyre több zenész merészkedett fel a berendezett színpadra, és elkezdődött az örömzenélés. Ennek élharcosai természetesen a zenei „krém” tagjai voltak, többek között Alphonso Johnson, Jonas Hellborg és Stu Hamm. Mi inkább csak hallgatóztunk, közben pedig autogramokra vadásztunk.
Milyen „sztárokkal” találkoztál? Kikkel sikerült beszélgetni?
Mint mondtam, az egész nagyon szürreális volt: Steve Bailey, Bobby Vega és Robert Trujillo között szambázva arra kellett ügyelnünk, hogy ki ne lökjük Divinity Roxx vagy Victor Wooten kezéből az italukat, vagy Scott Divine-t ne zavarjuk meg az éppen aktuális beszélgetésében.
Akivel kicsivel többet tudtam társalogni, az Andy Irvine volt. Ő nem különösebben híres, viszont elképesztően sok munkát végez a Warwicknak azáltal, hogy rengeteg bemutató videót készít a hangszerekről. Megköszöntem neki, hogy egyáltalán beszélhettem vele, kértem tőle tanácsokat, hogyan fejleszthetném a technikámat, ő pedig készséggel állt a rendelkezésemre. Ed Friedlanddel, aki a „The Bass Whisperer” becenevet viseli, szintén hosszabban sikerült beszélgetni. Róla annyit kell tudni, hogy egy videója láttán határoztam el, hogy megveszem első basszusgitáromat. Ezt neki is elmeséltem, és látszott, hogy eléggé meghatódott ennek hallatán. Bobby Vegával a különleges pengetős játékáról sikerült pár szót váltanunk, Guy Pratt pedig a régi diszkós funk egyik élharcosa, őt is „el tudtam kapni”. Divinity Roxx a rap és a slap technika együttes alkalmazásának különlegességéről mesélt, mely elmondása szerint egy nem akármilyen agytorna – s nem mellesleg nála ez az egész az improvizációra épül. Legnagyobb sajnálatomra Robert Trujillo nem volt valami bőbeszédű, ugyanis ő a nap végére eléggé kimerült. Ez Benji Webbe-nek, a Skindred énekesének köszönhető, ugyanis az ő késése miatt Robert kétszer játszotta el a teljes repertoárját zenekarával, a… nem, nem a Metallicával, ezúttal egy side-projecttel, a Mass Mental?-lal.
Az első aláírásomat egyébként Victor Wootentől sikerült megszereznem, az est végére pedig egy félfüzetnyi autogramot sikerült „bezsebelnem”.
Ahogy meséled, elég sok impulzus ért egyetlen nap alatt. Azonban ha mégis ki kéne emelni valamit, mi lenne az? Más szóval: mi volt számodra a legnagyobb élmény?
Erre természetesen nem lehet más mondani: az egész nap egyetlen nagy élmény volt. Nem tudnék külön kiemelni semmilyen momentumot. Nagyon tetszett a gyárlátogatás, az, hogy bármilyen hangszer bármeddig a kezemben lehetett – s mivel a Warwick hangszerek nem a legolcsóbbak, a nap végére több tízmillió forint „járt” a kezem ügyében. A koncertek közül talán a Wootens és a Mass Mental? volt az, ami kicsit jobban tetszett a többinél. A vacsorát pedig gondolom, nem kell külön részleteznem. Őrületes szombat volt!
Egy kicsit tekintsünk a jövőbe. Említetted, hogy ez az egész Warwick-közösség egy nagy család. Mit gondolsz, el tudnád képzelni magad a Warwick-család tagjaként? Netalán egyszer Veled is találkozhatunk egy ilyen nyílt napon mint alkalmazott vagy fellépő?
Én az alkalmazottat valószínűbbnek tartanám. (nevet) Az biztos, hogy a hétvége után igencsak megjött a kedvem az ottani munkához, hiszen egy olyan munkakör is van, hogy minden elkészült hangszeren 15 percet kell játszani. Egy pár kapcsolatot sikerült kialakítanunk a hétvége folyamán, többek között Anne Schmidttel, aki az emailt küldte a nyereményünkről. Tőle tudtam meg, hogy igazából nincs komolyabb akadálya annak, hogy a gyárban dolgozzak. Szóval még az is lehet, hogy a jövő évi nyílt napon éppen én foglak végigvezetni a gyárlátogatáson.
Update: Ádám az ominózus hétvége óta előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Warwick gyár vezetőjével, Hans-Peter Wilferrel, mígnem ma délelőtt érkezett a fantasztikus hír: Ádám állást kapott a gyárban! Gratulálunk! 🙂
