A mai XXI. században már egyáltalán nem bűn az, ha valaki Paul Coelho idézetekkel imitálva azt állítja magáról, hogy őt bizony az ég is profi újságírónak szánta és ezt a szerepet tőle senki el nem veheti. Így indult a 24 éves önmagát hiperaktívnak tituláló lány karrierje is, aki saját elmondása alapján azért ír, mert hiperaktív, és annyi energiája van, hogy ezt meg kell osztani a nagyközönséggel. Márpedig egy adott korosztály (15-30 évig terjedően) kapható az ilyen „magvas” gondolatokra. Oravecz Nóra hirtelen bukkant fel a médiában, azzal a céllal, hogy valóra váltja az álmát és író lesz. Ez a kívánság többé-kevésbé sikerült, hiszen mára már a média egyik ismert személyévé vált és tőle sokkal híresebb sztárok is követik írásait. Olyan sztárok, akik valljuk be, raktak is le valamit az asztalra. De lássuk csak, hogyan vált ő a média közszereplőjévé.
Kezdésnek elég volt egy blog elkészítése, amelynek a Fűszerespolc nevet adta. Ezen a blogon jószerint csak összefüggéstelenül leírt egyszerű mondatokat és gondolatokat fogalmazott meg, amelyekből csöpögött a szentimentalizmus. Salgótarján mellől költözött fel Budapestre, ahol saját elbeszélése szerint mindenki kiközösítette, és mindenki utálta. Mert tudta, mit akar, mert nagy volt a szája, és mert nem félt kimondani, amit gondolt és amit érzett.
Ő is utálta magát és nagyon pesszimista volt, amíg el nem kezdett írni. Akkor egy csapásra határozott lett és magabiztos, ráébredt, hogy milyen fejlődőképes, és mennyire ügyes, most pedig egy tanítandó módon felépített, saját verziója szerint véletlenszerű, magától működő, és egyáltalán nem kitalált brand keretein belül kínál az olvasóinak prémium pozitivizmust. Meg egy “csipet csodát”. Olyan gondolatokkal, mint “Csodát csak az láthat, aki hisz benne”; “Gyönyörűnek lenni annyit jelent, hogy ragyogsz”; “Nincs olyan, hogy bármi is összetörhetne úgy igazán öt percnél tovább”; “Jó, ha beletörődsz: csak annyi lehetsz, amennyinek lenned kell – de az épp elég”; és még sorolhatnám. 2011-ben a tündérmese megbicsaklott, a szerelmi bánattal, a szakítás traumájával és az önbizalomhiánnyal először szembesülő lányok lelki mankójaként elkönyvelt írót kezdetleges sikertelenség övezte, mivel naponta csak 200 követője volt, ami elkeserítette. Ezek után született meg a „ Hova kurvultok csajok?” című posztja, amelyben érezhetően dühösen és elkeseredve kinyilvánította nemtetszését a női nem olyan pénzéhes, gazdag pasira vadászó egyedei felé, akik önállóan képtelenek irányítani az életüket. A posztot két nap alatt 120 ezer ember olvasta el, és 16 ezer ember osztotta meg a Facebookon. Ezek után egyenes út vezetett a sikerig, hiszen közhelyekkel gazdagon díszített idézeteit naponta több, mint tízezren kedvelik és osztják meg. És hogy mi a titka? Ezeket az émelyítően édes gondolatokat az emberek saját magukénak érzik. Bármilyen klisé alapján megkomponált szöveg képét a saját sorsára vetítheti egy személy és máris úgy érezheti, hogy az író szavai csakis neki szólnak, ebből meríthet erőt. Felmerül a kérdés, egy 24 éves lány vajon mennyit tudhat a valódi életről? A 444 online médiaoldal által leközölt cikkben kijelentette „Tök felesleges célokat kitűzni, úgyis az élet hozza. Ha az érzéseid után mész, az élet visszaigazolt.” Ez ám az öntudatos kijelentés, amelytől sok ember a falnak rohanna.
2011-ben jelent meg az első könyve a Tejszínhab nélkül címmel, amely sem nem szerelmi, se nem történelmi regény, hanem javarészben egy blogbejegyzésekből összekreált írás. Miután az egyik legnagyobb könyvkiadónál szembesítették vele, hogy alkalmatlan a regényírásra, aminek valljuk be, van igazságértéke, ő eltökélte, hogy azért is ír egy másik „regényt”. Bár ne tette volna. A 2013 nyarán megjelent Összekötve című könyvét nagy beharangozás előzte meg, hiszen az író a könyvek fontos aspektusának tekintette, hogy az olvasók a könyvekhez való viszonyukon keresztül éljék át az összetartozás élményét, ám a várva várt átszellemülés elmaradt. Az olvasók hatalmasat csalódtak, semmilyen eszmei értéket nem kaptak, az egész írás üres frázisokból összerakott kis történetet jelenített meg, amely nem ragadta magával a befogadót. Pont ez lenne a lényeg nem? Hogy a könyv olvasása során az olvasó átkerüljön egy másik világba, és ne gondoljon a szürke hétköznapokra, a valódi életre. Ezzel ellentétben Oravecz Nóra szó szerint megidézte könyvében a XXI. századot, a Facebook használatától kezdve az Instagramon át a Somersby-ig. Márkanevek tucatjai, amelyek együttese nemhogy nem alkotta meg, hanem tönkretette azt a varázslatot, amelyet egy műnek kell nyújtani. Ez nem egy irodalmi alkotás, csak egy fiatal lány fejéből kipattant irreális gondolatok kuszasága, amely a legkevésbé sem ad hiteles képet egy elvárható magas művészi színvonalról, amellyel saját magának az írónak kellene rendelkeznie. Nancy Huston kortárs írónő szavaival élve: „ Az irodalmi fikciók olvasásának legfontosabb haszna, hogy tágítják a látókörünket, képessé tesznek bennünket arra, hogy felismerjük azokat a „rossz” fikciókat, melyek a történelmi katasztrófáinkhoz vezettek, képessé tesznek minket arra, hogy megismerjünk olyan szempontokat és látásmódokat, melyek megismerésére máshogy nem adódna lehetőségünk.” Tehát egyre több az olyan kiadás, melyek nem a világ megértését szolgálják, hanem azokat az igényeket, hogy a világ könnyen értelmezhető, kiszámítható helynek tűnjön. A rossz irodalom rossz olvasókat generál. Ovarecz Nóra írásait meggondolás nélkül ide lehet sorolni. Végtelenül naiv, ebben a nyíltan vállalt naivitásban pedig van valami bántó, amely azt érezteti a mai kor emberével, hogy az ilyesfajta grandiózus gondolatok nélkül nem lehet teljes élete. A probléma ott gyökerezik, hogy ezek a giccses teóriák világmagyarázatnak tüntetik fel magukat, holott sokkal inkább ártalmasak az olvasókra nézve. Arra sarkallnak, hogy véletlenül sem próbáljuk meg értelmezni, csupán minősítés nélkül fogadjuk el ezeket az ideológiai tartalmakat.
