Sokan első látásra ítéljük meg embertársainkat. Ilyenek vagyunk mi. Az igaz, hogy fontos a külső, hiszen ismeretség nélkül ez az első dolog, ami alapján kialakulhat bennünk egy bizonyos kép a másikról. Viszont ahhoz, hogy ez a kép a valódi értékeket mutassa,nem elég a külsőt látni. Tél eleje lehetett, amikor Debrecen egyik utcáján megpillantottam egy hajléktalant. Újságpapírból volt vetve az ágya, koszos ruhákban, kalapjában pár forint apró. Az emberek úgy haladtak el mellette a nyüzsgő bevásárlóközpont felé, mintha ott sem lenne. Nem kéregetett, nem ment oda senkihez, hogy adjon nekik pénzt. Csak egy gitár volt a kezében, amin játszott. Őszintén szólva nem ő volt az első, akin megakadt a szemem, de valahogy ő mégis olyan hatással volt rám, hogy csak tovább gondolkodtam. Belegondoltam, milyen lehet úgy élni, hogy nincs tető a feje fölött, nincs családja, és nincs semmi biztos pont az életében. Egyik napról a másikra élni, kilátástalanul. Eldöntöttem, hogy egy kisebb összeggel segítek rajta. Amint odaléptem hozzá, kedvesen mosolygott, és megkérdezte, van e valami olyan magyar dal, amit szeretnék hallani, és ha van, szívesen eljátssza nekem. Megköszöntem kedvességét, de dalt nem kértem. Valami egészen mást viszont kértem. Azt kértem, hogy meséljen arról, hogyan került az utcára, hogyan történt az, hogy fedél nélkül maradt. Szívesen mesélt nekem, hiába szomorú történetről kellett beszélnie. Az elmondottakból kiderült, hogy egy iskolázott, intelligens irodalmár az, akinek az utca az otthona. Rossz anyagi helyzetében nem tudott kitől segítséget kérni, és egy hosszas folyamat végkimenetele sajnos ez lett. Az utcára került. Bevallom, ha meglátok egy hajléktalant, nem az jut elsősorban eszembe, hogy egy irodalmár vagy akármilyen tanult ember. Mégis az derült ki, hogy a koszos ruha, és a kalapban lévő aprópénz ellenére egy igen értékes és intelligens emberrel beszélgettem. Hálás volt, amiért szóba elegyedtem vele, és talán kis örömet szereztem neki azzal, hogy valaki érdeklődött hogyléte felől. Nem a pénznek örült, amit adtam neki, hanem annak, hogy beszélgettem vele, és „emberszámba” vettem. Ez egy életre megtanította velem azt, hogy nem ítélhetek a külső alapján, és azt is, hogy nem csak nekem, hanem mindenki másnak meg kellene ezt tanulnia.
