A bunkó étteremkritikus, a munkájának élő apa, aki nem foglalkozik a gyerekével, az önmegvalósítás útja, aminek a végén mindenki boldog lesz. Tipikus cselekmény, tipikus karakterekkel. Ha nagyon felszínesen néznénk a Séf című filmet, talán ennyi maradna meg belőle. De ennél egy kicsivel többről szól. Nem a brutális csavarok és a kibogozhatatlannak tűnő cselekményszálak viszik előre a filmet, hanem egyszerűen a hangulata.
A rendkívül tehetséges mesterszakács, Carl Casper (John Favreau) szenvedélyesen szeret főzni, sőt még kísérletezni is szeretne, de a főnöke visszafogja ebben. Amikor viszont a város híres kritikusa, a nagyvilág előtt megalázza és unalmasnak ítéli, Carl úgy dönt, hogy kilép az eddigi megszokott életéből. Az ex-felesége segítségével szerez magának egy büfékocsit és felkerekedik, hogy megvalósítsa önmagát. Innentől kezdve gyorsan egy road-movie-ban találjuk magunkat, amelyben Carl a családjával és egy barátjával beutazza fél Amerikát, érintve a legfőbb kulináris helyszíneket, hogy az út végén rájöjjön mi is az igazán fontos az életében.
A film legerősebb tulajdonsága éppen az, hogy nem akar velünk elhitetni úgy igazán semmit. Nem a világmegváltáson van a hangsúly, nem az erkölcsi jó bemutatásán, hanem csak azon, hogy minden élvezhető. A premier plánban a szemünk elé tolt ételcsodáknak köszönhetően már-már el is hisszük, hogy ez tényleg így van.
A mára elhagyhatatlanná vált közösségi háló szerepe is megjelenik a filmben, Casper fia által. De nem a tipikus társadalomkritikai módon. Sokkal inkább az előnyeire hívja fel a figyelmet, arra, hogy hogyan lehet ezeket okosan is használni. Persze nem kell szépíteni a dolgot, a film, a cselekményben központi szerepet játszó Twitternek, egyben egy rendkívül hatásos reklámja is.
Ha nem várunk semmit a filmtől, ha elfogadjuk, hogy nem nyújt mást, mint egy nagy adag kulináris élvezetet és könnyed szórakozást, akkor olyan igazán nagyot nem csalódhatunk.
Kép forrása: apollomozi.hu, mozinezo.hu
