Éhezők viadala- A kiválasztott

hungergames(1)(608x403)November második felében bemutatták a sokak által várt Éhezők viadala trilógia befejező részét. Vagyis annak is csak az első felét. A film csak egy mérsékelten izgalmas felvezetés lett a 2015-re tartogatott nagy fináléhoz, olyan gyenge filmvéggel, ami a nézőben nem igazán kelti fel a figyelmet. Sokan nem értik, miért kellett az amúgy is rövid befejező regényt kettédarabolni, de a Lionsgate így látta jobbnak. Anno a Harry Potter befejező részénél még jól is oldották meg a helyzetet, mert az végig izgalmas volt, és ott vártunk a folytatásra. De itt? Sajnos kevés ember mondhatja el magáról, hogy tűkön ül a jövő évig, és nem alszik a következő részig.

A sztori röviden: az előző két részből már jól ismert Katness-t kizárták az éhezők viadalából, mert tönkretette az arénát. Ezen felbuzdulva lázadások törtek ki a kapitólium ellen, aminek a vezetésére a 13-as körzet kéri fel a lányt. Katness vonakodva bár, de az ellenállás élére áll, hogy megmentsék Peetát és végleg leszámoljanak az elnyomó Snow elnök rezsimjével.

A film szépen építkezik az előző két részre, lefekteti a megváltozott világ alapvetéseit, de a szerkezete és ritmusa éppen olyanok maradtak, amilyenek egy könyv első felében lennének. Így viszont csak egy alapos átkötést és felvezetést kapunk, az igazi cselekmény mind a következő, befejező részre marad. Jennifer Lawrence még mindig nagyon jól játssza a szerepét, és mivel a Peetával való kapcsolata is megszűnik, így nagyobb betekintést kaphatunk a Gate-tel, valamint a családjával való viszonyába. A helyszínek szinte tökéletesen vannak kialakítva, nagyszerű képeket kapunk a bombázott területekről. A néző egy-egy jelenetnél azt érzi, hogy az ő otthona veszett oda, és már-már szívügyének veszi, hogy ő is kiálljon és fellázadjon.  A cselekmény néhol unalmas, látszik, hogy a regény sokkal rövidebb és a filmben húzni próbálják az időt, de még így is rövidebb A kiválasztott utolsó része 20 perccel, mint az első kettő.

Ugyan ez első résznek kevés, de mégis az igazán nagy rajongónak, valamint az, akinek tetszett az első két rész üzenem: már „csak” egy teljes évet kell várni a befejező részhez!

Kép forrása: cosmopolitan.hu

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás