A Hajdú-Bihar megyei, Berettyó folyó partján fekvő, 1200 főt számláló Bakonszegen a tervek szerint 2018-ban újra futballcsapat alakul, és pálya is épül majd.
Állunk egymás mellett a Berettyó-parton édesapámmal, borongós idő van, esett is nemrég, én pedig magam elé meredve fürkészem a sáros szántóföldet, és egyre csak az egykori futballpályát próbálom magam elé képzelni. Nézem-nézem, a távolba tekintek, még a szemem is becsukom, de hiába, nem látom a gyepen futkosó fiatalokat. Kérdezem édesapám, aki ebben a kis faluban nőtt fel, hogy emlékszik-e, milyen volt itt annak idején a pálya, egy-egy mérkőzés. Rám néz, majd vissza a szántóföld felé: – Ez a terület itt legelő volt végig, és itt alakították ki a pályát, raktak rá két kaput, és kész is volt. A szomszéd falvakból ponyvás teherautókkal hozták a focistákat, a híd pedig akkor még egyvonalon haladt. Sokan voltak a meccseken, a partoldalon olyankor mindig sok bicikli hevert. Bejártuk a falut, több aprócska futballpálya is van a településen, egy a Nagymezőn – ahogy erre mondják – és kettő az egyik üres általános iskola udvarán. A kapu nyitva, bemegyünk. Annak idején három általános iskola üzemelt a településen, ma már egy sem. Itt volt az osztálytermünk, itt ugráltunk ki az ablakon focizni – meséli édesapám.
Másnap a helyi polgármesterrel, Gara Péterrel és egyik korábbi bakonszegi játékossal, Kósa Leventével találkozom, akik a fennálló helyzetről mesélnek nekem. 2009-ben alakult meg a Bakonszegi Nadányi Ágnes Sportegyesület, melyben a futball mellett íjászat is működik. A fiatalok részéről merült fel a focicsapat alapítás, alulról jövő kezdeményezés volt. A Hajdú-Bihar megyei labdarúgó III. osztály bajnokságában indult a csapat, 2013-ban már megyei második helyezett volt. – A játékosállomány jó volt, és többen felfigyeltek rájuk, és beígértek nekik olyan anyagi juttatásokat, amivel mi nem tudtunk versenyezni – mondja Péter. A bakonszegi csapat fiataljai elszerződtek a környező települések csapataihoz, az idősebbek pedig abbahagyták a versenyszerű sportolást.
Már akkor sem volt Bakonszegen pálya, ahogy most sincs, a tárgyi feltételek nem adottak, a személyi feltételek is csak minimálisan. A pályahiányt 2010-től kezdődően úgy oldották meg, hogy a környező településekre, Zsákára és Bihartordára járt át edzőmérkőzésekre a csapat. Az egyesület finanszírozását, a versenyeztetést magánszemélyek, önkormányzati és pályázati pénzek tették lehetővé, a játékosok is hozzájárultak anyagilag. – Pályaépítésről már régen gondolkozunk, nézzük a lehetőségeket. A településen olyan üres ingatlanok vannak, ahova egy pálya kiférne, de egy pálya építését akkor lehet kezdeményezni egy adott területen, ha az a jogszabályoknak megfelel, a falusias lakókörnyezeti besorolású területekre a megyei főépítész nem ad engedélyt, mert egy sportlétesítmény az ottélők nyugalmát nem zavarhatja – magyarázza a polgármester. – A Nagymezőn nem lehetne? – kérdezem. – A Nagymezőn nem fér el a pálya, ott van egy Uniós forrásból épített játszótér, amit már ugyan el lehetne mozdítani, de kérdés hogy annak is hol találunk helyet – mondja tanakodva Péter. De mégha az a terület fel is szabadulna, szűkösek ott a telekviszonyok, ott van a Vízmű-épület is, és a vízi-közműtörvény nem engedélyezi a Vízmű által használt ingatlanok megosztását.
A pályaépítési kiadások az 50 millió forintot is meghaladhatják, parkolási lehetőséget, a játékosok és bírók védelmét, a megfelelő körbekerítést is biztosítani kell. Az MLSZ felől lenne pályázati forrás, a Társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszere, az ún. TAO-pénzek. Viszont a látványsportra járó, vissza nem térítendő támogatásnak vannak olyan feltételei, amiknek nem tud a település megfelelni: nincs versenyszerűen sportoló ifjúsági csapat. Bakonszegen évente átlagosan tíz gyerek születik, ez már az általános iskolák működését is ellehetetlenítette. – Ha helyben van iskola, akkor meg tudod szervezni a sportfoglalkozást – mondja Péter – Így viszont ez sem lehetséges, megszűnt a finanszírozás. A felnőtt csapat összeállításához is kellettek nem bakonszegiek is, a játékosok 10 éves korkülönbséggel fedik le a csapatot. A pályahiány miatt a környező településekre járt át edzőmérkőzésekre a csapat. Ebben az évben már nem is tudott indulni a bajokságban, a 2015/16-os idény őszi félévét még végigvitték, majd kénytelenek voltak visszalépni, mert csupán nyolcan maradtak. Megkérdezem, hogy mit gondolnak, lenne-e most erre egyáltalán igény. – Hogyne! – helyesel azonnal Péter – Egy településnek, a sportolni vágyóknak, az itt élőknek a települési identitást, összetartozást erősíti, ha van egy focicsapat, és ki tudnak menni a meccsekre szurkolni nekik. Vannak ebben nosztalgikus elemek is, ezelőtt 30 évvel a falusi meccsek egymás között szinte rangadók voltak, és a fél falu kint volt – meséli. – A csapat összeállításához környező területeken működő ifi csapatokból kiöregedőkre, a kialakult kényszerhelyzet miatt máshol focizó fiatalokra lehetne számítani. Amikor volt csapat, jó hangulat volt, baráti társaság is volt egyben. Az én családomról volt itt szó, az apósom volt az edző, nálunk zajlott minden, a sógorom és én is focisták voltunk – teszi hozzá Levente. A tervek szerint a csapat 2018 augusztusában alakulna újra meg. Úgy vélekedik, hogy azok a csapattagok, akik ehhez a közösséghez tartoztak, visszavágynak.
