Médiakutató, kommunikációs szakember, kultúrakutató, médiaszakértő, egyetemi oktató. Nemrég jelent meg első könyve Az EMO. Egy stíluskultúra karrierje a médiában címmel. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék által szervezett könyvbemutatón volt alkalom beszélgetni vele.
Szerkesztőként, fordítóként több köteten is dolgoztál már korábban, viszont szerzőként ez az első könyved. Milyen érzés a kezedbe fogni?
Hihetetlen. Ha tíz éve valaki megkérdezi tőlem, hogy egyszer lesz-e saját könyvem, erre azt válaszoltam volna, hogy nem. Valószínűleg mindenkinek van egy ilyen álma, hogy egyszer ír egy könyvet, és azt gondolom, hogy szerencsés vagyok, hogy ez az esetemben megvalósult és ez a könyv létrejött.
Nagyon más jellegű munka az embernek a saját könyvét írni és szerkeszteni, illetve egy szerkesztett kötetben más szerzők műveivel dolgozni, mert más szerzők műveinek esetében megvan az a külső nézőpont, amelyből könnyebb kritikusan megítélni egy szöveget és könnyebb a hibákat felfedezni. Saját magával szemben azért az ember sokszor elfogult, kicsit a szövegeket a saját gyerekünknek is érezzük, ezért vigyázunk rá, nem szeretjük átalakítani, átformálni. Tehát ez egy nagyon intim, személyes viszony, ami az író és a szövege, vagy a könyve között kialakul.
A könyv alcíme így hangzik: „Egy stíluskultúra karrierje a médiában”. Mi különböztet meg egy szubkultúrát egy stíluskultúrától?
A szubkultúra viszonylag régebbi fogalom, először deviáns magatartásformákkal kapcsolatban használta a szociológia, ez inkább társadalomtudományos megközelítés. A stíluskultúra vizsgálatában arra kerül nagyobb hangsúly, hogy a kultúra hogyan alakul és a kultúrával kapcsolatos identitáskonstrukciók egy ilyen csoportban hogyan működnek. De ebben például a deviancia vagy a különböző problémás magatartásformák már nem kerülnek központi helyre.
Miért épp az emo stílusirányzatot választottad?
Mikor 2007-ben a disszertációmhoz, illetve a témamegjelöléshez kerestem egy társadalomkulturális problémát, ami az én érdeklődési keretembe illeszkedett, akkor aktuálisan ez volt a leglátványosabb irányzat, amivel foglalkozni lehetett.
Közel tíz éve véget ért az emo aranykora. Látsz még esélyt arra, hogy egy új stílus ugyanekkora tért nyer magának?
Nem. Azért nem, mert olyan mértékben változott meg a médiatér és annyira fragmentálódnak a különböző rajongói csoportok, hogy ilyen volumenű és ennyire összetett, népszerű és látható stílusirányzat szerintem a közeljövőben nem várható.
Mostanában elsősorban az online média kérdéseivel kapcsolatban publikálsz Tudod már, hogy ezek után milyen témával, vagy milyen területtel fogsz foglalkozni?
Egyenlőre nem, mert az amivel most foglalkozom – az online rajongói közönségek, illetve a digitális média ismert emberei, sztárjai – olyan hihetetlen módon kiforratlan és nagyon dinamikusan változó jelenség, amiről koránt sem érzem azt, hogy be lehet fejezni és azt mondani, hogy na jó ezt a témát most kivégeztük. Tényleg azt látom, hogy két-három havonta történik valami olyan változás, akár a média területén, akár a rajongói attitűdökben, közösségekben, ami indokolja azt, hogy ezt még nem lehet elengedni.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Letöltés-sorozattal?
Keszeg Anna, a sorozat szerkesztője keresett meg azzal a lehetőséggel, hogy a doktori disszertációmon alapuló kéziratomat szívesen megjelentetnék a sorozatban. A Letöltést már korábban is ismertem, egyebek mellett pécsi kollégámnak, Maksa Gyulának a kötete látott napvilágot ebben a sorozatban.
Tervezed-e folytatni a debreceni Kommunikáció Tanszékkel elindult szakmai együttműködést?
Igen. Annával viszonylag szoros szakmai kapcsolatban vagyok. Hasonló területeken mozgunk, a divat, a különböző stílusok, trendek változásának vizsgálatával foglalkozunk, és ezek nagyon gyakran egymásba kapcsolódnak. Nagyon remélem, lesz még lehetőség és alkalom a közös munkára.
