Öt perces stílusos késés után megrökönyödve álltam a Déri Múzeum bejáratánál. Férfiak öltönyben, hölgyek pedig kisestélyiben vonultak be. Természetesen első reakciómként magamra pillantottam, és elkönyveltem, hogy a farmer és póló, lehet, nem ígérkezik jónak.
Megkönnyebbültem, amikor a pénztárnál útba igazítást kértem, és elmondták, ma több rendezvénynek is otthont ad a múzeum. Láthatóan az idősebb generációt vonzotta a kiállítás. Körülbelül ötven négyzetméternyi területen, amerre csak fordultam, üvegvitrinek és asztalok sorakoztak. Tárgyról tárgyra a „Nagyerdő – a természet szertára” című kiállításban, Mező Szilveszter főmuzeológus, kurátor nyitotta meg, és vezette a tárlatot. Három csomópont köré építette fel a bemutatót. Debrecen és a Nagyerdő földrajzi környezetével és annak élővilágával kezdte, ezután rátért a cívisváros és a Nagyerdő kapcsolatára. Hiszen az 1400-as évek eleje óta Debrecen birtokában van, és ez alatt az idő alatt a város és az erdő kölcsönösen hatottak egymásra. Végezetül a Nagyerdő kialakulásáról beszélt. Hogyan vált az egykori természetes erdővegetáció jelentős része emberi fennhatásoktól erősen érintett antropogén parkerdővé?
Legelőször a falon elhelyezett tablókat vettük szemügyre, melyek a Nagyerdő természeti hátterét ismertetik. Mint kiderült, ez az egyik legkorábban megszerzett erdőbirtok. Zsigmond király adományozta a cívis polgároknak, az Apafai, illetve Nagycserei erdővel egyetemben. Debrecen vizeire áttérve teljesen elfogyott a levegő a teremben, és ezt a mögöttem álló, magát brosúrával legyező idős hölgy jelezte is nekem. – Már most nincs levegő, és még csak tíz perc telt el.
A tárlatvezetés a botanikával folytatódott. Az egyik táblán Csató József portréja volt látható, aki az Új Magyar Virágoskert című művében orvosi, illetve gyógyászati szempontok alapján mutatta be az általa ismert növényeket. Mindemellett kiemelte még Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály tevékenységét, hozzájik kötődik A magyar fűvész könyv debreceni megjelentetése. Ennek az érdekessége az, hogy az eredeti kiadás is látható az egyik üvegszekrényben, amit közelebbről is szemügyre vettem.
Ezután nagy léptekkel haladtunk, és tértünk át Soó Rezső munkásságára. A néhai tudós személyes tárgyait ismerhettük meg. Gombaakvarellek, lepkehálók, vízi merítőháló és a kopogtató ernyő is megtalálható volt. Az utóbbi tárgyról a kurátortól megtudhattuk, hogy valójában egy közönséges esernyő lefelé fordítva, amivel fákat kopogtatunk, és a bogarak ez által belehullanak. Üvegtárolóba látható volt még denevér, uhu, pettyes gőte, illetve különböző lepkék. Megtudtuk azt is, hogy 12 020 darab lepke van a Déri Múzeum gyűjteményébe, ugyanis a muzeológusnak egykor meg kellett számolnia őket. Végezetül a múzeum alapítójáról, Déri Frigyesről, feleségéről és vadászgyűjteményéről hallottunk néhány szót. A kurátor így zárta a tárlatvezetést: – Igaz, hogy a múzeum gyűjteménye évszázados fennállása alatt folyamatosan gyarapodott, de a személyes gyűjtemény az idők során megfogyatkozott.
