A Tiéd itt a Tér tizedik és idén utolsó alkalma az országos és lokális trendekkel foglalkozott a debreceni zenei élet kontextusában. A rendezvény november huszonkettedikén zajlott le a MODEM földszintjén. Az esemény résztvevőit Gyarmati Dominik szervezte össze, aki moderátorként is tevékenykedett.
A beszélgetés középpontjában debrecen zenei életének helyzete, alakulása és jövője álltal, ahol a vendégek mellett az ellátogatók is megoszthatták meglátásaikat. A meghívottak a helyi kultúraszervezés prominens alakjai, köztük Dr. Puskás Istvánnal, Debrecen kulturális területéért felelős alpolgármesterrel, Süli Andrással, a Campus Fesztivál programigazgatójával, Balogh Miklós Péterrel a debreceni Rocksuli igazgatójával, Rózsavölgyi Bencével, a Deeprecen alapítójával, valamint Énekes András Előddel, a Pusztahang társalapítójával.
Azon a hideg novemberi estén a MODEM-be belépve azt érezte az ember, hogy nem egy szokványos kerekasztal beszélgetésnek lesz részese. A rendezvényközpont bejáratától nem messze kör alakban voltak elhelyezve a székek. Ez a vendégekkel közös diskurzus kialakulását volt hivatott segíteni, felgyorsítani. Sokan már korábbról ismerték egymást a jelenlévők közül, ez egy baráti hangulatot idézett elő.
A kerekasztal-beszélgetés nem volt szokványos, például az asztal hiánya miatt vagy mert nem egy előre megírt kérdéssorra válaszoltak a meghívottak.
Néhány alapul szolgáló gondolaton, és egy kezdőkérdésen kívül az eszmecsere a saját medrében folyt. Laikusként kívülállónak érezhette magát az ember, mint jómagam is, főleg eleinte. Gyarmati Dominik vezérfonalként három idézetet jelölt meg. “Taylor Swift a zeneipar”, behozva a diskurzusba a globális zeneipar jelenlegi helyzetét; “Itt vagyunk az aranykorba Krúbi, Azi, Hofi, Carson Coma” utalva a kortárs magyar pop nagyjaira. Végül pedig “Vajon igaz, hogy Debrecenben maradandóság lakik?”, ezzel visszatérve a helyi zenei színtér állapotának megvitatásához. Nyitókérdésként a múltbéli és jelenlegi debreceni muzikális megnyilvánulási lehetőségekről és azok milyensége közti különbségekről érdeklődött a moderátor.
Elsőként a Rocksuli igazgatója reagált, szerinte nem lehet minőségbeli különbséget tenni a múltbeli és jelenlegi zenélés között, kiemelte, az olyan helyek száma, ahol amatőr előadóknak lehetőségük van fellépni, jelentősen megfogyatkozott.
Süli András szembement a “régen minden jobb volt” általános vélekedéssel. Elmondása szerint sok aspektusa pozitív irányba fejlődött az underground zenei szcénának, legyen szó a formációk számának növekedéséről, vagy az innovatív alkotásra való hajlamról. Azt is hozzátette, vannak olyan hiányosságok a városban, melyek az idő múlásával nem kerültek orvoslásra: például, hogy nagyon kevés az olyan zenélésre alkalmas tér, mely lehetővé teszi a feltörekvő művészeknek, hogy színpadra léphessenek, mindezt önfenntartó módon.
Énekes András Előd, a Pusztahang társalapítója tisztában volt azzal, hogy Debrecenben kevesebb a vállalkozó szellemű civil, aki beengedné az underground zenészeket. A többi vidéki nagyvárosban, mint például Pécs nem ez a helyzet. Ezzel ellentétben, itt a zenei élet szervezői töltik be többé-kevésbé ezt az űrt, ennek eredménye a Made in Debrecen, mely lehetőséget ad a hangjukat hallatni vágyó formációknak.
Rákapcsolódva a gondolatmenetre, Dr. Puskás István magyarázattal szolgált a vendéglátósok és az amatőr zenészek kapcsolatának megváltozására. A 90-es években a vállalkozásukat frissen megnyitó debreceni vállálkozók, akik a szolgáltató szektorban tevékenykedtek, problémába ütköztek, mivel az emberek nem jártak szórakozni ilyen típusú helyekre. Ez motiválta a tulajokat, hogy beengedjék a zenélésre hajlamos fiatalokat, hiszen fogyasztó vendégek. Olyan is akadt, aki szívügyének tekintette azt, hogy teret adjon az ifjú zenészeknek.
Rózsavölgyi Bence elmondta, szerinte sokkal könnyebb ma amatőr zenészként hallgatóságot találni, mint húsz évvel ezelőtt. Ez azért van mert a nagy streaming szolgáltatók oldalain már egy minimális összeg kifizetése után meg lehet jelenni akár egy globális közönség előtt is. Véleménye szerint élő zenével nehezebb eljutni a hallgatókhoz.
Az underground zenészek nem a mainstream előadók versenytársai, ők egy külön szegmenst és hallgatótábort képviselnek.
Miután a vendégek megosztották gondolataikat, a “hallgatóság” is szót kapott, ettől a ponttól érezhette az ember bevonva magát a diskurzusba. Egy idősebb úr (Molnár Jenő építész – a szerk.) ragadta magához a mikrofont, aki a régi idők hangulatát hiányolta a vendéglátósok és zenészek együttműködésével kapcsolatban. Nehezményezte, hogy nincsenek megfelelő helyszínek, ahol összegyülhetnek az emberek, hogy zenét hallgassanak. A másik probléma, amit felvetett, hogy az előadók már nem arra törekszenek, hogy hangulatot teremtsenek egy-egy helyen a meghitt beszélgetésekhez – ezáltal kapcsolatteremtő közeggé téve az adott teret – hanem a számok jellegéből adódóan zavarják a kommunikációt. Emellett kiemelte, hogy a városnak több erőforrást kellene a közösségek által használt helyek kialakítására fordítania.
Erre az a válasz érkezett, hogy a jelenlegi közönségnek megváltoztak az igényei, mind a közösségi tér milyensége, mind a zenehallgatás módja szempontjából, valamint, hogy Debrecen biztosít olyan tereket, ahol felléphetnek az előadni vágyó fiatalok. A kultúráért felelős alpolgármester azt is hozzátette, hogy sokkal szerteágazóbbak azok a tevékenységek, amelyeket az emberek végeznek. Ez dilemma elé állítja a helyek fenntartóit abból a szempontból, hogy például bandáknak, vagy inkább piláteszező csoportoknak és jógázó szakkörnek adják ki az adott termet.
A sokszínű igények az erőforrások megoszlását idézik elő, ezzel limitálva a lehetőségeket.
Az önkormányzat egy ösztöndíjprogrammal támogatja egyébként a pályakezdő zenészeket, melybe beletartozik a hang- és videófelvételeket fedező költségekbe való beszállás, illetve hangszervásárlási és terembérlési segítség is. Az alpolgármester kiemelte, hogy tisztában vannak a város infrastrukturális hiányosságaival, mely a kultúra minden területét hivatott kiszolgálni.
Ez abból adódik, hogy Debrecen kisvárosból középvárossá lép elő, és ezzel a fejlődéssel járó igényeknek a város még nem tud teljes mértékben eleget tenni.
Az első felszólaló és a meghívottak között diskurzus alakult ki, itt éreztem először, azt, hogy én, mint a közönség tagja része vagyok a beszélgetésnek, még akkor is, ha nem is szóltam aktívan hozzá. A témák követték egymást, így került szóba az, hogy sok hely azért nem alkalmas, arra, hogy ilyen rendezvényeknek otthont adjon, mert nincs lehetőség ételek és italok fogyasztására, ami általában megment egy veszteséges koncertet.
Süli András elmondta, hogy Debrecen három olyan hellyel rendelkezik, ahol a bár – ami a fogyasztást teszi lehetővé – és a rendezvényszervezés egy cég tulajdona, ilyen a Roncsbár, az Incognito és a Nagyerdei Víztorony. A legutolsó még olyan előadók fellépéseivel is foglalkozik, akik Budapesten sok embert bevonzanak, de csak a vendéglátói rész segítségével tudnak veszteségmentesek maradni. A gazdasági háttér elengedhetetlen egy egészséges underground zenei közeg kialakulásához.
Visszatérve egy korábbi témához, az egyik résztvevőnek az volt a véleménye, hogy több Made in Debrecenhez hasonló rendezvényre lenne szükség, amin részt vehetnek az amatőr zenészek. Balogh Miklós Péter elmondta, annak az egy zenés eseménynek a megszervezése is rengeteg munkával járt, amit olykor a vendéglátósok “csak kapni akarok” hozzáállása is megnehezít.
Egy fiatal zenész elmondta, hogy a mainstreamen kívül eső stílusokra igenis van igény a városban. Abba a problémába ütköznek ezek a fellépések és bulik, hogy nem képesek megtermelni a terek bérleti díját. Azt javasolta, hogy olyan helyekre lenne szükség, ahol a még ismeretlen bandák ingyen léphetnek fel.
A rendezvény további részében az addig elhangzott témák további fejtegetésére került sor. Az ellátogatók elmondták véleményeiket, tapasztalataikat. Bevallom, engem is annyira magával ragadott a téma, hogy a jegyzetelést is hanyagoltam.
A Campus Fesztivál programigazgatója azt a megoldást tartja reálisnak, hogy olyan személyek lépjenek elő, akik időt és energiát nem sajnálva dolgoznak azért, hogy platformot biztosítsanak az élőzenének. Ezt viszont csak egy erős vízióval és céllal felvértezett emberek tudjákvégrehajtani.
Énekes András Előd elmondta, hogy szükség van arra, hogy az egyetemisták megismerjék a zenei élet szervezésének folyamatát, ebből ő is igyekszik kivenni a részét tanári tevékenysége során. Az utánpótlás kinevelését emelte ki fontos feladatként. Gyarmati Dominik zárómondata arra intette a hallgatókat, hogy ezt a diskurzust nem szabad abbahagyni, de átmenetileg szüneteltetni kell.
Fotók: Vigh Levente, Modem
