Napjainkban viszonylag kevés szó esik az egyetem melletti munkáról, annak előnyeiről és hátrányairól. Szinte már természetessé vált mindenki számára a diákmunka, de míg gimnáziumban a szárnyait bontogatni vágyó, szülőktől függetlenedni akaró diákok kezdenek bele, addig egyetemen már saját tanulmányaik költségét fedező, felelőséget vállaló hallgatókról beszélhetünk. Az érettségi után álló, reményteljes fiatalok elindulnak a „nagybetűs” életbe, hogy tanulással bebiztosítsák jövőjüket. Na de hogyan alapozzák meg a jövőt, ha jelenük fenntartásába fektetik minden erejüket?
Az egyetemi tanulmányokkal párhuzamos munka leterhelő és fárasztó, mégis nagyon sokan szorulnak rá, mert a különböző ösztöndíjakból nem tudják kigazdálkodni a kollégium vagy albérlet árát, a drága tömegközlekedést és az egyre drágább bevásárlásokat. A szülők pénztárcájának is vannak határai és habár legtöbbször minden tőlük telhetőt megtesznek gyermekeik támogatásáért, a fiatalok is érzékelik ennek terhét és igyekeznek minél inkább önellátó életmódot folytatni. Felvezető soraim után térjünk is át azokra a hallgatókra, akik vállalták, hogy betekintést engednek egyetemista életük megpróbáltatásaiba.
Fuxreiter Ádám 23 éves, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója.
Negyedik évét lassan befejezi az egyetemen, és egyszer sem kapott tanulmányi vagy szociális ösztöndíjat. Emiatt tanulás mellett az iSTYLE – Apple hivatalos viszonteladói üzletben dolgozik értékesítőként, hogy fenn tudja tartani magát a diplomája megszerzéséig.
Úgy gondolja, Debrecenben nehéz szakmájához megfelelő munkahelyet találni, mégis pozitívan viszonyul jelenlegi állásához, mely szerinte segíti fejleszteni kommunikációs készségeit és közvetlenségét,
amit aztán kamatoztathat a jogi pályán is. Havi szinten általában 60-70 órát dolgozik, ami elmondása szerint viszonylag jól összehozható az egyetemi órákkal és tanulással. Számára diplomája megszerzése az elsődleges, és munkaadója is rugalmasan kezeli beosztását, mégis vannak olyan vészhelyzetek amikor mérlegelnie kell, hogy az órájára vagy dolgozni megy be. Ilyenkor a tantárgy teljesítésének nehézsége alapján választ, de nem érzi úgy, hogy ha hiányzik, azzal veszít képzése hatékonyságából.
Fiatal egyetemistaként ő is szeret szórakozni és időt tölteni a barátaival, bár többször megesik, hogy a munka és tanulás okozta kifáradás miatt inkább az alvást, mint a kimozdulást választja.
Iski Luca 23 éves, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatója, vallás- és nevelőtanár szakon.
Szociális ösztöndíjat eddigi éveiben nem igényelt meg, viszont kap tanulmányi ösztöndíjat. Ennek az összegéről és az indexhatárról úgy vélekedik, hogy az előbbi nem túl magas és kevés az önfenntartáshoz, míg az utóbbi nehezen teljesíthető, ha az ember „nem akarja teljesen feladni az alvást és a társasági életet”. Ebből adódóan szülei támogatása mellett óraadó tanárként dolgozik egy debreceni középiskolában.
Jelenlegi munkája tulajdonképpen a jövőbeli hivatása, amiért nagyon hálás, hiszen pénzkeresés mellett tapasztalatot is szerezhet általa. Heti három órát szokott tartani, melyekre átlagosan két órát készül. Szerencsés helyzetben érezheti magát, mivel a gimnázium igyekszik órarendjének összeállításakor figyelembe venni egyetemi óráinak időpontjait, de így is megesik, hogy sietnie kell a munkából órára és fordítva. Előfordul olyan is, hogy tanórája teljesen ütközik munkaidejével, ezt pedig negatívumnak érzi, mivel számára könnyebb a tanulás, ha hall tanári magyarázatot és saját jegyzetet készíthet.
Az egyetem melletti munkát megterhelőnek és stresszesnek tartja, mivel mindig rohanásban van, és így saját idejének beosztása is sokszor nehezen megy. Előfordult már vele is, hogy alacsony energiaszintje miatt le kellett mondania szabadidős programot, ez pedig kissé frusztrálja.
Nagy Ráchel Lili 21 éves és a Debreceni Egyetemen tanul Kommunikáció- és Médiatudomány szakon, újságíró specializáción.
Jelenleg a legfelsőbb sávú szociális ösztöndíjat kapja családi helyzete miatt, tanulmányi ösztöndíjban viszont nem részesül. Emiatt nem is bánkódik, hiszen véleménye szerint szakjának ponthatára túl magas ahhoz, hogy saját tempójú tanulásával elérhesse, az összeg pedig csekély ahhoz, hogy fenntarthassa magát belőle.
Egyetem mellett egy kávézóban dolgozik, amely bár nem szakmájához illő, mégis jól érzi magát benne, mivel kislány kora óta úgy képzelte el egyetemi éveit, hogy párhuzamosan a diploma megszerzésével baristaként fog tevékenykedni. Munkabeosztását illetően rugalmasak a felettesei, így legtöbbször heti 20 órát dolgozik. Vannak alkalmak, amikor többször is tud menni, mint például nyáron vagy az egyetemi félévek kezdő időszakaiban, de ennek megfelelően a húzósabb hetekben, amikor zárthelyi dolgozatok és vizsgák várnak rá, kevesebbet van a munkahelyén.
Elmondása szerint az őszi félévben nem fordult vele elő, hogy munka miatt kihagyta volna bármelyik óráját, mivel azok gyakorlatok és nem engedhette meg magának a hiányzásokat. Korábban viszont azt a módszert követte, hogy az első hetekben felmérte óráinak összetételét, és ha viszonylag könnyen teljesíthetőnek találta valamelyiket, akkor inkább választotta azt, hogy dolgozni megy.
Testileg és lelkileg is kimerítőnek tartja a tanulás melletti munkát. Sokszor ingerlékenyebb a mindennapokban a pihenés hiányából adódóan. Neki is fontosak a barátai, de számtalanszor megesik vele, hogy le kell mondania a közös szórakozásról. Ilyenkor rosszul érzi magát, mert tudja, hogy élményekből marad ki, mégis igyekszik pozitívan hozzáállni a helyzethez és mikor nyugodtabb időszak veszi kezdetét, bepótolja a kiesett időt azokkal, akikkel korábban nem tudott találkozni.
Tótszegi Roxána 20 éves, és immár harmadik évét kezdte el a Debreceni Egyetemen, ápolás és betegellátás szakon, gyógytornász szakirányon.
A legfelső sáv összegét már jó kiegészítésnek véli az egyetemi kiadások fedezésében, ennek viszont indexhatárát nehezen elérhetőnek titulálja.
„Minél inkább az önellátó életmódra törekszem, mióta egyetemista lettem. De tekintve, hogy az első alapképzésemet végzem, a szüleim kitartóan támogatnak, ha mégis bármire szükségem van”
– fogalmazta meg válaszát, amikor a debreceni élet fenntarthatóságáról kérdeztem. Az említett önellátáshoz hozzátartozik, hogy a tanulás mellett egy sérült kislányra szokott vigyázni bébiszitterként. Ez az elfoglaltság szívéhez közel álló, mivel már korábban is foglalkozott hasonló fiatalokkal a Szent Damján tábor keretein belül, így már meglévő tapasztalatokkal rendelkezik.
Úgy hiszi, hogy választott szakmájához kitűnően passzol jelenlegi munkája, ugyanis türelmet, kreativitást és kitartást gyakorolhat közben, aminek hasznát veheti majd a későbbiekben.
Általában heti egy-két, ritka esetekben három napot dolgozik minimum 3 órában. Munkabeosztása nem okoz számára nagy gondot, hiszen itt egy nem mindennapi „munkahelyről” beszélhetünk. Ennek különlegessége, hogy nagy rugalmasságot igényel tőle, amelynek fejlesztését javára szolgálónak tartja későbbi munkavállalására nézve. Amikor csak teheti, igyekszik elkerülni, hogy a munka a tanulás rovására menjen, így keveset vagy szinte nem is hiányzik az óráiról. Amikor viszont krízishelyzet adódik, próbálja úgy felfogni, hogy nem az a néhány alkalom fog megmutatkozni a tudásán.
Elmondása szerint gyakran előfordul vele, hogy túlvállalja magát és nem tölt elegendő időt családjával és barátaival. Valamint a szociális kapcsolataira szánt ráfordítás tekintetében is még fejlődnie kell, hogy pihenésre és szórakozásra is egyaránt jusson idő elkötelezettségei mellett.
Tóth Sára 19 éves, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakos hallgatója, újságíró specializáción.
Az egyetemi ösztöndíjak összegével és elérhetőségével sem elégedett, mivel 4,9 és ahhoz közeli átlagával eddig egyszer sem részesült tanulmányi ösztöndíjban. A szociális ösztöndíjból is a legalsó sávban kapott minimális összeget, ami szerinte közel sem elég a kollégium és bevásárlások kifizetésére. Amikor megteheti, nyári munkát vállal, hogy az egyetemkezdő plusz kiadásokat fedezni tudja belőle.
Jelenleg szülei támogatásából tartja fenn magát, viszont folyamatosan álláslehetőségek után kutat, hogy levegye családja válláról finanszírozásának terhét.
A szakmáján kívül eső munkában azért nem szeretne elhelyezkedni, mert egyrészt hiányolja a választott pályájára jellemző tapasztalatszerzési lehetőségeket, másrészt a kötelező gyakorlatok és órái mellett nehezen tudná megoldani a 6-8 órás munkaidőt kívánó állásokat. Úgy gondolja, hogy tanulás mellett a legmegfelelőbb megoldás egyetemi hallgatóknak a home office-os munkák vállalása, hiszen azok legtöbbször egyáltalán nem, vagy csak kevésszer igényelnek konkrét munkahelyre való bejárást, így jut idő a tanulásra is. Az viszont, hogy a hivatásának megfelelő munkát találjon és még otthonról is lehessen végezni, szinte lehetetlen küldetésnek bizonyul számára.
Diploma után szeretne Budapestre menni mesterképzésre, amelynek elvégzése mellett már mindenképp dolgozni akar – elsősorban a megtanult szakmán belül, de más szembejövő álláslehetőségekre is nyitott.
A hallgatók megszólalásaiból szemmel látható, hogy aki nem dolgozik jelenleg, az is munkát keres. Az ösztöndíjakról egyhangúan úgy vélekednek, hogy a mindennapi élet költségeinek fedezésére nem elegendőek, és nehéz is az indexhatárok elérése. Van, aki szakmájába illő munkát végez és van, aki attól eltérőt, viszont mindenkinél érezhető, hogy jelenlegi helyzetéből a legjobbat akarja kihozni. Arra fókuszálnak, hogy meglássák a munka megpróbáltatásai között annak a jövőbeli életükre vonatkoztatható előnyeit. A tanulás mindenki számára elsődleges és a diákmunkához szokott munkaadók nagy része rugalmasan alkalmazza a hallgatókat, ami mindenképpen pozitív jelenség.
Ennek ellenére az egyetemi éveknek nem a folyamatos fáradtságról és stresszről kellene szólniuk, hiszen hányszor hallhattuk szüleinktől, hogy „ezek lesznek életed legszebb évei”.
A fentebb elhangzottak után nyugodt szívvel mondhatom, hogy ezzel sok fiatal nem értene egyet – bármennyire is azon dolgozik, hogy ez valóban így legyen. Fontos feltenni azt a kérdést: megéri-e a diplomába időt, energiát és pénzt fektetni vagy inkább előnyösebb minél hamarabb munkába állni és tapasztalatot, kapcsolati tőkét építeni? Ennek megválaszolása nehéz, ezért azt inkább azokra a fiatalokra bíznám, akik ezt döntését mérlegelik életcéljuk keresésének kezdeti szakaszában.
Fotók: Orosz Emese
