Írás után kimentem az erkélyre nyújtózni egyet. Épp terveztem rágyújtani, amikor a szomszéd utcában megláttam az egyik ismerősömet sétálni. Gyakran szokott sétálgatni, úgy gondolja, az egészséges élet része gyakori séta. Ezzel egyetértenék én is, de ha belegondol az ember, egyszer legyen balszerencséje, és bánhatja is a kis sétáját.
Rengetegszer hallunk olyan esetekről, hogy valaki a tömegbe hajtott véletlenül vagy szándékosan. De akár ha egy építkezésen halad át valaki, a fejére eshet egy tégla és akkor nyekk.
Minden sarkon veszély leselkedhet.
Bár elismerem, olykor ki kell mozdulni, hisz senki sem szeret bent poshadni. Bár ez sem teljesen igaz, mert nyáron inkább ülök egy jól klimatizált szobában, mint mondjuk egy mezőn majd negyven fokban.
Azt viszont elismerem, hogy mindig séta közben jönnek az emberek legjobb gondolatai. Hiszen Szókratész is sétálni küldte a követőit, nem kocsmába vagy dolgozni. Talán ebből is fakad eme tevékenység abszurditása is. Azzal, hogy az a valaki céltalanul a semmibe tart, az elme is szabadon kalandozhat a gondolat bugyraiba.
Mondjuk ez lehet átok és áldás is, mert ha így jönnek a jó gondolatok, akkor ezzel párhuzamosan feltörhetnek irdatlan nagy hülyeségek is.
Ezért nem is sétálok sokat – a büszkeségem miatt, mert nem tudnám elviselni, hogy mennyi irdatlan marhaságon járhat az eszem.
Bár az tény, hogy egy szoba sötét sarkában ülve rosszabb ötleteink is támadhatnak, hiszen anno Adolf Hitler szintén a cellája falai között fogalmazta meg a Mein Kampf-ot…