Az Pixar Animation Studios egyik gyártmánya, az Agymanók egy sokak által kedvelt mesefilm, mely a gyermekek érzelmi világát szórakoztató módon kívánja tükrözni a nézők felé. A film első része, amely 2015-ben jött ki, a késő gyerekkort igyekezett bemutatni, a legújabb (2024) azonban már a pubertáskori időszakot ismerteti. Az utóbbi hagyott bennem néhány kérdőjelet a film hitelességét illetően. Valóban reálisan tükrözi-e a tinédzserek belső lelki állapotát?
A pubertáskor rendkívül összetett és változatos, érzelmileg valamint fizikailag egyaránt.
Témaként előkerül ilyenkor az identitáskeresés, a szociális kapcsolatok átrendeződése és az érzelmek stabilitása.
Mindez az Agymanók 2 című mesében is megmutatkozik: Riley egy 13 éves lány, a film főszereplője, aki egyik napról a másikra lépte át a pubertáskor küszöbét. A lány érzelmeit az agyban létező „manók” – ahogy a film címe is elárulja – kezelik. Derű, a főszereplő főszereplője – ha élhetek ilyen kifejezéssel – az öröm jelképe. Mind a két részben háttérbe kerül, az első filmben Bánat, mint érzelem lép előtérbe, a másodikban azonban a Derű, Harag, Bánat, Undor és Félelem mellett megjelennek új érzelmek is: Irigység, Uncsi, Ciki és Feszkó. Az új manók teljesen elnyomják az eddigi érzelmeket és egy közülük vezető pozícióba lép: Feszkó, a szorongás szimbóluma. Láthatólag igencsak átvette az irányítást a dolgok felett, ezáltal keserítve meg Riley életét. Az első rész viszonylag befejezettnek és lezártnak volt tekinthető, azonban véleményem szerint a második film folytatás szempontjából fontos, hiszen egy komplex és bonyolult korszakot igyekszik egyszerűen megismertetni a nézővel.
Riley egy hockey táborban vesz részt barátaival, akiktől megtudta, hogy más iskolába mennek, mint ő. Derűvel ellentétben Feszkó arra törekszik, hogy a fiatal lány beilleszkedjen a többi táborozó közé és fix helyet szerezzen magának a gimiben. Azonban Feszkó Riley önképe megváltoztatásával ő és barátnői közé áll, mindemellett pedig olyan dolgokra kényszeríti, amely csak rontja a helyzetet. Megnézi a hockey-edzője naplóját, melyben felfedezi, hogy szerinte még nem áll készen. Az érzelmek elszabadulnak, de Derűnek sikerül megállítania Feszkó szorongását, helyreállítva ezzel a megborult lelkiállapotot a tinédzserben.
A mesefilm igyekszik jól tükrözni a tinédzserek belső lelki világát és komplexitását.
Napjainkban a szorongás egy igencsak gyakran előforduló érzelem a fiatalok körében,
melyet sajnos sok felnőtt nem képes elfogadni vagy megérteni, ezáltal is nyomást helyezve rájuk. A rengeteg elvárás és helyes magaviselet ezt a nyomást fokozza, ezért is erősödik fel bennük a szorongás, mint érzelem értéke, és van, amikor a kétségbeesés dönt. Mindezt a mese is jól szimbolizálja. Feszkó is csak jót akart Rileynak, szeretett volna edzőjének megfelelni és beilleszkedni egy olyan társaságba, mely számára kedvező lehet, azonban ez gyakran áldozatokkal jár. A filmben ez a gyerekkori barátok elhanyagolásában jelent meg, mely szintén egy gyakori eset fiatalok körében. Én magam is tapasztaltam meg ilyet iskolás éveim alatt, mikor a baráti kapcsolatok egyszerűen olyan törékenyek voltak, hogy a legkisebb változás is el tudott taszítani egymástól két vagy akár több jó barátot is. Képtelenség mindenben kimagaslani, mindenkinek megfelelni úgy, hogy mindeközben teljesen elégedett az ember önmagával, ezért kezd Feszkó is egyre nagyobb pánikba esni, és a végén már a teljes kétségbeesés örvénye nyeli el. Ezt rendkívül jól visszatükrözte a film végén lévő jelenet, mikor a narancssárga porfelhőben, meredten és egyszerűen tehetetlenül állt az irányítópult előtt. Ez Riley-ban egy pánikrohamnként mutatkozik meg, mely manapság szintén gyakran fordul elő fiatalokban.
A túlgondolás és a megfelelési kényszer egy emésztő „betegség”.
Tönkretesz kapcsolatokat, lehetőségeket. Erre hívja fel a figyelmet a Pixar. Ehhez köthető még a következő gondolatom, miszerint a mese arra tanítja nemcsak a gyerekeket, de a felnőtt nézőket is, hogy a barátság megtartása és építése gyakran fontosabb, mint az érdekkapcsolatok kialakítása, mivel egy fix lábakon álló társ tud igazán segíteni a nehéz helyzetekben.
Amit én személy szerint még valósághűnek találtam a filmben, az Önkép volt. Az Önkép egy meggyőződésekből, tulajdonságokból született fa, ez alkotta meg Riley személyiségét. A mesefilm elején még ezt Derű és csapata „kezelik”, így egyedül pozitív vélekedések gyümölcsöztek. Azonban Feszkó ezt egy hátránynak találta, ezért kicserélte általa alakított negatív meggyőződésekkel, melyeknek célja a motiválás lett volna. Az Agymanók 2 a tinédzser régi Önképének visszaszerzéséről szól, azonban Derű észlelte, hogy nem rossz az, ha a személyisége vegyes. Ezért hagyta az új Önképet megszületni, mely vegyítve volt negatív és pozitív meggyőződésekkel is. Ezt fölöttébb fontosnak tartom, hogy lássák és forgassák magukban mind felnőttek és mind a gyerekek:
egy ember személyisége nem lehet csak jó, vagy csak rossz, hiszen sok tapasztalat és esemény alkotja meg azt, s teszi sokoldalúvá.
Túlzottan egyszerű lenne, ha egyedül Derű pozitív hozzáállása és irányítása formálná meg az Önképet. A gyerekek számára fontos, hogy tudatosítsák magukban, hogy ne nyomják el az érzelmeiket, hiszen így lesznek képesek a folyamatos fejlődésre és saját maguk elfogadására. Ebből következtethető, hogy a mesefilm felkészíti a pubertáskor előtt álló gyerekeket a korszak nehézségeire és arra, hogy ténylegesen elfogadják magukat olyannak, amilyenek, és lássák be hibáikat, ahogy azt Riley is tette.
A film látványvilága szemet gyönyörködtető, színes képkockáival megtartják a nézők figyelmét, a zenéje kellemes, megnyugtató és a témáját tekintve is fontos, ugyanakkor negatív és fals megmutatkozásai is vannak. A mese elején látható, hogy Derű a negatív emlékeket a „Nem Gondolba” küldi, vagyis feledésbe merült reminiszcenciákká válnak. Véleményem és saját tapasztalatom szerint ez azonban nem így működik, illetve több cikkben (például a Washington Postban) is elemezték a gyermekek emlékezőképességét, miszerint a rossz eseményekre, részletekre jobban emlékeznek, mint jókra. Éppen ezért sem tartom realisztikus ábrázolásnak ezen negatív relikviák feledésbe küldését.
Egy másik hiba, hogy helyenként már-már túlzó a szorongás és pesszimizmus jelenléte Riley-ban, mely abban mutatkozik meg, hogy gyakran vét hibát és hoz rossz döntéseket. Ez azt kívánja sugallni a gyerekek felé, hogy ha nem mindig vidámak, akkor hibákat hibákra fognak halmozni, melyet csak nagyon nehezen lehet helyrehozni. Azonban, ahogy korábban is említettem, el kell tudni fogadni, nem csak a fiataloknak, hanem felnőtteknek is egyaránt, hogy vannak jó és kevésbé jó napok, döntések és ez teljesen normális.
Az emberi élet komplex, mindenki más-más személyiséggel rendelkezik,
melyet más-más érzelem ural jobban. Ezt el kell fogadni magunkban, szüleinkben, gyermekeinkben, és mindenki másban, hiszen így tudunk egy élhető és jó társadalomban élni.
Az Agymanók 2 összességében hatásosan ábrázolja a pubertáskor érzelmi viharait és a gyakori szorongás szerepét, még ha helyenként nem teljesen hitelesen is. Tanulsága, hogy a személyiségünk fejlődéséhez elengedhetetlen az érzelmek széles skálájának elfogadása, valamint az érzelmeink egymás felé való kimutatása.
Kép forrása: Pixar Animation Studios