Ha videójátékokról készült adaptációkról beszélünk, bátran jelenthetjük ki, hogy sosem volt egy hálás műfaj. Hogy ennek mi az oka, azt nehéz kideríteni. Talán az, hogyha átültetünk egy történetet a videójátékok médiumából filmbe, akkor elvész azoknak a legnagyobb erénye: az interaktivitás. Így nem marad más hátra, mint az, hogy a filmnek a lehető legjobban át kell adnia az adott játék történetét és atmoszféráját. Vajon sikerült-e ez az idén megjelent Borderlands filmnek?
A Borderlands adaptáció megszületésének története finoman szólva is hányattatott sorsú volt. A filmet eredetileg 2015 augusztusában jelentették be, de a forgatások megkezdéséig egészen 2021 áprilisáig kellett várni. Ennek több oka van, a forgatókönyvírói feladatokat pl. 2018-ban vette át Oren Uziel Aaron Bergtől, aki már 2016-ban elkezdte megírni a film R-kategóriás változatát. A forgatások után a megjelenéssel még további két évet kellett várni, melynek során pótforgatások történtek, de még a forgatókönyvet is átírták. Ha pedig ez nem lett volna elég, az eredetileg R-kategóriába sorolt filmet a stúdió nyomására „családbarátabbá” tették.
A film a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már kirajzott a csillagok közé. Történetünk helyszíne a Pandora bolygó, amely bár nevében megegyezik az Avatar jól ismert dzsungelekkel és óceánokkal borított planétájával, a felszíne azonban aligha hasonlítható hozzá. A bolygó hatalmas sivatagokkal és szeméttelepekkel van borítva, arról nem is beszélve, hogy ellepték a banditák, az óriáscégek valamint úgynevezett „Vault Hunter”-ek. Az ok, ami miatt ezen az égitesten, mely egyes pontokon a pokol kénköves bugyraira hajaz, ilyen sokan megfordulnak, az maga a Vault, vagyis egy széf. Egy réges-régen élt idegen faj, az Eridiánok ugyanis elrejtettek valamit a bolygóba, amelyről bár pontosan senki se tudja, hogy mi az, mégis mindenki azt keresi, mesés vagyonról és hatalmas erőről álmodozva.
Ebbe a történetbe csöppen bele Lilith, akinek Atlas, az egyik óriáscég vezérigazgatója azt a megbízást adja, hogy keresse meg és hozza vissza neki a lányát, Tinát, akit elrabolt az egyik zsoldosa, Roland. Elindul tehát régi szülőbolygójára, hogy feladatát teljesítse.
Amikor játékadaptációkról beszélünk, az első és legfontosabb (és egyben talán legnehezebb) szempont, amit figyelembe kell vennünk, az az, hogy a filmnek egyszerre kell megfelelnie az átlagnézőnek, aki csak egyszerű kikapcsolódásra vágyik, és egyszerre azoknak a rajongóknak, akiket a játékszéria a közel 15 éves pályafutása alatt összegyűjtött. Ezen a ponton nagyon sok film hasal el, mivel nem képesek hitelesen átadni az eredeti művek történetvezetését vagy atmoszféráját. És sajnos a film elkészüléséből adódó problémák vagy valami teljesen más miatt, ez a Borderlands-dzel sincs másképp.
Nehéz megragadni, hogy mi is a Borderlands legnagyobb hibája, de ami a játékok rajongóinak rögtön feltűnhet, az az akciójelenetek egysíkúsága.
A játékok varázsát az adta, és ami miatt oly sokan még ma is előveszik akár a régebbi részeket is az az a tény, hogy a fegyvereknek akkora variációja van, hogy többszöri végig játszásra sem tudjuk mindent kipróbálni.
Azon túl pedig, hogy a játékokban pisztolyoktól kezdve mesterlövész fegyvereken át rakétavetőkig a legkülönfélébb fegyvertípusokkal találkozhatunk, ezeknek az eszközöknek egyedi használati módjaik vannak, amelyek könnyen megkülönböztethetővé teszi egyiket a másiktól. Vegyük példának az egyetlen fegyvert, melyet a filmben nevén említenek: Lilith fő harceszközét, a Vladof gyártású Infinity pisztolyt. A játékokban igen egyedi fegyver, ugyanis, ahogy a neve is sugallja, nem használ lőszert és végtelenszer lehet vele lőni, valamint a forgó csöve miatt egy végtelen szimbólumban lő. Apróságnak hangzik, de a filmből ezeket a tényeket nem kapjuk meg és ezek azok az apróságok, amelyet a rajongók szemmel fognak tartani. De ezen felül is a film leszűkül arra, hogy pár ember egy szűkös helyen összezárva átlagos pisztolyokkal lövöldözik egymásra, ami hatalmas csalódás, amikor a játékok leginkább a gun play miatt szórakoztatók.
Szeretném azt mondani, hogy a film az első játék történetét igyekszik adaptálni, de az igazság az, hogy kiragad pár elemet, legyen szó helyszínekről vagy karakterekről, főleg az első és kisebb részben a második játékból és megpróbál velük elmesélni egy hasonló történetet. A sztori hemzseg a kliséktől, legyen itt szó arról, amikor Tina kimondja a ma már gyakorlatilag csak ironikusan használt „You and what army?” mondatot vagy a film második felében bekövetkező szakadásról, ami a csapat és Lilith között megy végbe. Ez egy olyan vitába torkollik, melyet pár mondattal meg lehetett volna magyarázni, viszont így néhány extra perccet hozzá lehetett adni a filmhez, amely így is nagyon rövid, stáblista nélkül alig 90 perc.
Ez a rövidség pedig közel sem elég ahhoz, amit a film be akar mutatni: a karaktereket és a köztük lévő kapcsolatokat.
Kezdjük a film főszereplőjével, Lilith-tel. 2020 májusában jelentették be, hogy a szerepet nem más fogja játszani, mint Cate Blanchett, amely meglepő lehetett a rajongóknak, hiszen míg Lilith a játékok történetének elején 22 éves, addig a színésznő már az 50-es éveiben járt. Ezt az érdekes szereposztási döntést valószínűleg azzal lehet megmagyarázni, hogy a készítők Lilith-et egyfajta anyaszerepben szerették volna elképzelni, aki támogatja és tanácsokkal látja el Tinát. Ez a kapcsolat sokkal jobban működhetett volna kvázi testvérpárként, ahol Lilith, mint nővér terelgethette volna Tinát, így egy fiatalabb színésznő játszhatta volna Lilith szerepét.
Ezzel pedig egy sokkal energetikusabb és fiatalosabb karaktert kaphattunk volna, nem pedig ezt a rosszkedvű és házsártos szereplőt.
Roland szerepét Kevin Hart kapta meg. Roland a játékokban egy komoly és határozott szereplő, aki a csapat vezetője. Erre a szerepre Kevin Hart alkalmatlan. Az elmúlt közel 10 évben Kevin Hart mindenhol ugyanazt a kicsit elesett karaktert játszotta, aki legtöbbször csak humorfaktorként van jelen. A Borderlandsben egyszerűen nem jön át az az autoritás, amit ez a karakter megkövetel, és Roland szerepe visszaszorul néhány törpeviccre. A Tinával való kapcsolatuk szintén nincs kidolgozva, a történet elején megmenti és utána már kvázi egy apa-lánya szerepben látjuk őket.
A játékok fiatalos és enyhén őrült tudósát a film lekicsinyíti egy félős nagymamává és jelen helyzetben itt sem segít, hogy míg a játékokban Tannis legfeljebb 30, addig a színésznő, Jamie Lee Curtis már több mint 60 volt a forgatások megkezdésénél. Tannis karaktere nem szolgál mást, mint hogy expozicionáljon. A filmnek nincs ideje előtörténeteket kibontani, így ezeket Tannistől kapjuk meg dialógus formájában.
Claptrap és Krieg a humorfaktorért szerepelnek. Ilyen tekintetben Jack Black alakítása Claptrapként az, ami a legközelebb áll a játékokból is ismert figurára. Az idegesítő robot karaktere, aki végigkövet a játékokban útunk során és folyamatosan beszólogat, már-már tökéletesen lett megírva. Krieg esetében viszont megint egy karaktergyilkosságot figyelhetünk meg. A játékokban bár hasonlóan brutális és egyszerű a karaktere, egy összetetteb figura, akinek a belső monológjai egy logikus és érzelmes embert mutatnak be, aki viszont mentális problémák miatt ezeket az érzelmeit nem képes kifejezni. A filmben a szerepe leegyszerűsödik egy izomagyra, akit nem érdekel az ellenfelei eltiprásán kívül semmi.
A film legnagyobb problémája abból fakad, hogy a stúdió nyomására az R-kategóriás verziót elvetették és egy PG-13-as filmet kaptunk. Az akciójelenetekben nem kapunk vért vagy leszakadó végtagokat, amelyek a játékokban gyakran szerepelnek. Különösen érdekes, hogy egyes ellenfelek szikráznak, amikor Krieg a fegyverével felhasítja őket, mintha csak robotok lennének. A játékok jól ismert fekete humorát szinte egyáltalán nem találhatjuk meg itt, kapunk helyette néhány altesti poént. A film a játékokkal ellentétben igyekszik magát komolyan venni, ami furán hathat, miután a hőseink átkelnek egy vizelettel áztatott mezőn.
Összefoglalva: a Borderlands képtelen átadni Pandora világának kaotikus hangulatát.
A rajongók néhány ismerős néven és karakterdizájnon kívül egy teljesen más történetet láthattak, mégpedig egy olyat, amely a franchise legjobb elemeit dobta ki az ablakon a családbarátság jegyében. Az átlagnéző pedig egy kusza történetet kap, tele klisékkel, magyarázatokat pedig nem kap arra, hogy mi miért történik, mert nem volt rá idő. A film képtelen megragadni a játékok atmoszféráját és nem sikerül a karakterekben rejlő potenciált felhasználnia.
Képek forrása: © 2024 Lionsgate, Photo by Katalin Vermes/Lionsgate/Katalin Vermes/Lionsgate – © 2024 Lionsgate
