Fókuszban az orosz-ukrán konfliktus emberi oldala
2022 februárjában vette kezdetét az ukrajnai háború, melynek ugyan sok szó esik a globális hatásairól, ennél mégis sokkal kevésbé kerül fókuszba az ukrán határhoz közeli régiók helyzete, illetve maguk az emberi sorsok és történetek. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye északkeleti harmadában a leginkább követhetőek azok a folyamatok, melyeknek a konfliktus volt a katalizátora. Az ingatlanpiac, az oktatás, a helyiek tapasztalatai, valamint az itt letelepedett, a harcok elől menekülő családok mind eltérő nézőpontból világíthatják meg számunkra az eseményeket.
Napra pontosan három éve már, hogy kitört a szomszédunkban dúló orosz-ukrán háború, és sokaknak egyik pillanatról a másikra kellett elhagyniuk azt, amit addig az otthonuknak neveztek. Volt, akiknek a semmiből kellett felépítenie egy teljesen új életet, és az ebből fakadó, elképesztő mértékű nyomás és félelem ellenére is csak egy dolgot kellett szem előtt tartaniuk, ez pedig a család. A szerencsésebbek a legközelebbi hozzátartozóikkal a lehető leggyorsabban tudtak elmenekülni, de számos olyan szomorú esetről is hallhatunk, hogy valaki kénytelen volt egymagában boldogulni egy alig ismert helyen, egy korábban elképzelhetetlennek tartott szituációban.
„Sok ház üres lett mostanában, de csak egy időre…”
Mindebből a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található határ menti falvakban két dolgot lehetett leginkább érzékelni. Az egyik a jelentősen megnövekedett közúti forgalom, mely nemcsak ott volt megfigyelhető, ahol főútvonal fut, hanem a sokkal kisebb, elhanyagolt úthálózattal rendelkező községekben is.
Másrészt az ingatlanpiacra volt a legnagyobb hatással a háború okozta elvándorlás. A beregi vidéken alapvetően is egyre inkább elöregedik a lakosság, magas az elhalálozás, és főként emiatt rengeteg ház és telek üresedik meg és válik eladóvá nap mint nap. Az Ukrajnából menekülő családok nagy része a határ közeli területen telepszik le, nem feltétlenül költöznek nagyvárosokba, így a piacra kerülő ingatlanok iránt nagyon nagy a kereslet. Egy környékbeli férfi szerint van, hogy napok, legkésőbb pedig hetek alatt elkel egy jó minőségű ingatlan.
„Az édesanyám pár hónapja hunyt el. A Tákoson található kertes házat, amiben élt, két hete hirdettük meg a feleségemmel, három nap múlva pedig már volt rá jelentkező, és viszonylag gyorsan le is bonyolítottuk az adásvételt.”
Egy helyi idős asszony, a 87 esztendős Tóth Lajosné, aki már születése óta az említett Hetefejércse lakója, kissé más oldalára világított rá az eseményeknek:
„Azalatt a kilenc évtized alatt, amit itt leéltem, soha nem láttam még olyat, hogy mikor kiülünk beszélgetni a lócára a két szomszédasszonnyal, idegen embert lássak. Ismertünk itt mindig mindenkit. Sok ház üres lett mostanában, de csak egy időre, mert mindegyiket egy szempillantás alatt megveszik […] Annak viszont örülök, hogy egyre több gyerkőcöt látni, és az új lakók is mind jó, dolgos emberek.”
„Sokáig csak ott volt a levegőben az egész”
A családok mellett rengeteg fiatalnak kellett azonnal elhagynia Ukrajnát, de akadt olyan is, aki egy ideig testközelből élte át az eseményeket, s csak aztán volt kénytelen Magyarországra jönni. Sebestyén Kornél a háború kitörése előtt, 2022 februárjában ünnepelte tizenhetedik születésnapját. Mivel ekkor még nem volt hadköteles korú, egy ideig még nem kellett attól tartania, hogy behívót kap.
„Sokáig csak ott volt a levegőben az egész. A kis falu, ahol születésem óta éltem a családommal, olyan távolinak tűnt az egész háborúsditól. Az időnkénti légiriadót leszámítva alig érzékeltünk valamit az eseményekből. Persze ahogy telt az idő, egyre többen hagyták el az országot. Eljött az idő, amikor már ott tartottunk, hogy a közvetlen szomszédságunk szinte teljesen kiürült. Az utcánk napról napra lett egyre üresebb, és ezt ijesztő volt látni.”
Elmondása szerint eleinte azt hitték, hamar lecseng az egész és nyárra már véget is ér a háború, persze mint azóta tudjuk, ez nem így történt. Kornél szerint az volt a leginkább nyomasztó, hogy egyre több hír érkezett a környékről, miszerint a hadsereg a már közel felnőttkorú fiúkat is elkezdte erőszakosan besorozni, ráadásul ilyen esetről az ismeretségi köréből is hallott.
„Volt egy srác, aki egy szomszédos faluban élt, egészen óvodás korunk óta jó barátok voltunk. Egy nap az édesanyámtól hallottam, hogy egy este nyoma veszett, semmit nem tudni róla, csak annyit, hogy a környéken többen látták a rettegett katonai furgont. A srácról az azóta eltelt két évben sem hallott senki semmit, biztosan elesett a fronton. A családja viszont nem adta fel, a mai napig várják haza.”
Ez a 2022 júliusi eset volt az a pont, amikor Kornél és a családja eldöntötte, hogy a fiúnak is Magyarországon a helye. Napok múlva már a család egyik barátjánál élt Gergelyiugornyán. Eleinte gyötörte a honvágy, nehéz volt feldolgoznia, hogy talán évekig nem térhet haza, de igyekezett ezeken túllépni. Mivel sikeresen leérettségizett, de egyelőre nem jelentkezett egyetemre, a nyarat és a következő egy évet egy építőipari cég munkásaként töltötte. Erre már csak a pénzügyi nehézségei miatt is szükség volt, ugyanis a családja egy ideig még Kárpátalján maradt, ráadásul az édesanyja vállalkozása is csődközelbe került, így tőle sem számíthatott jelentős anyagi támogatásra.
„Anyukám a végsőkig kitartott a boltja mellett. Édesapámat akkor már több, mint öt éve vesztettük el egy balesetben. Az ő szerelemprojektjük volt ez a vállalkozás, így emiatt sem akarta elengedni. Mikor viszont már alig volt forgalom és ott volt a csőd veszélye, ő és a két kishúgom is elhagyták Ukrajnát. A családi házunkat fájó szívvel ugyan, de el tudtuk adni, és ebből a pénzből tudtunk egy kisebb házat vásárolni Gergelyiugornyán, ahol én ekkor már hónapok óta éltem.”
A család 2022 őszén egyesült újra, miután korábban csak időnként tudtak találkozni. Az édesanya egy áruházban kezdett el dolgozni, a két kislány pedig beiratkozott a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskolába, mindannyian hamar beilleszkedtek. Kornél 2023 júliusában felvételt nyert a Debreceni Egyetem Műszaki Karának építészmérnöki szakára, ahol azóta is nagy sikerrel helytáll, ráadásul a kimagasló eredményei miatt már másodéves hallgatóként a szakmában dolgozik egy nagy építőipari vállalatnál.
„Teljesen új házat kellett felhúznunk egy romhalmaz helyére”
A Sebestyén családhoz hasonló utat járt be a Kovács család is, akik négy gyermekükkel voltak kénytelenek új életet kezdeni Magyarországon. A családfő, Gábor magyar gyökerekkel rendelkezik, így az ő esetükben volt kire támaszkodni, amikor menekülniük kellett. A háború kitörése után pár nappal kezdték el keresni új otthonukat, melyre Hetefejércsén találtak rá, de Gábor szerint bőven akadt vele dolguk.
„Az új házunk rendkívül rossz állapotban várt, a tető több helyen lyukas volt, a falak omladoztak, sok szobába a külső növényzet is benőtte magát. Áramról, vízről nyilván fölösleges is beszélni. Inkább lehet azt mondani, hogy egy teljesen új házat kellett felhúznunk egy romhalmaz helyére. Eleinte nem is akartunk emellett dönteni, de a környéken hirtelen minden jó állapotú és reális árú ház elkelt már, messzebb pedig nem akartunk költözni, így nem volt más választásunk.”
A család Makkosjánosiban található háza jelentős kontrasztot tükrözött a leendő új otthonokhoz képest, hiszen egy kétemeletes, hat hálószobás épületről van szó, hatalmas udvarral és rengeteg növénnyel. Gábor azt is elárulta, hogy az eladása sem ment zökkenőmentesen, hónapokig nem találtak rá vevőt, így az ebből származó bevétellel sokáig nem tudták megtámogatni új házuk elkészültét.
A nagyszülőknél, Vásárosnaményban telepedtek le addig, míg a munkálatok befejeződnek, és legalább lakhatóvá válik az ingatlan. Fél év intenzív munkába és rengeteg pénzbe került, mire a család be tudott költözni, ám még ekkor is akadtak gondok. A víz és az áramszolgáltatás akadozott, felmerültek technikai problémák az új hely kezdeti időszakában. Emellett az építőmunkások és az anyagköltségek igen nehéz pénzügyi helyzetbe hozták Kovácsékat, akik a családjuk támogatása nélkül nem tudtak volna átlendülni a nehézségeken.
„A szüleim és az anyósomék, valamint a bátyámék rengeteget segítettek nekünk a nehéz időszakban. Vigyáztak a gyerekekre, hozták-vitték őket az iskolába, és minden értelemben támogattak minket.”
A kezdetben lassú haladás idővel dinamikussá vált, elkészült a ház, majd modernizálták az udvart, növényekkel ültették be a kertet, emellett pedig több melléképületet is felhúztak. A talpra állásuk részben köszönhető annak, hogy a családfő vállalkozást indított, melyhez azóta több, hozzájuk hasonló sorsú család is csatlakozott.
„Kézenfekvő volt, hogy a saját tapasztalatainkra építve kezdjünk bele valamibe, és azoknak segítsünk, akik hasonlón mennek és fognak keresztülmenni. Főként munkásokat szállítunk Ausztriába, Németországba, illetve Hollandiába és onnan vissza. A háború óta rengetegen vállalnak ezekben az országokban munkát, így sokak dolgát megkönnyítjük […], ráadásul több környékbeli, szintén Kárpátaljáról származó családdal összefogva valósítjuk ezt meg.”
Gábor arról is beszélt, hogy négy gyermekük beilleszkedése eleinte tartogatott nehézségeket, a legfiatalabb, hétéves Liza például sajátos nevelési igényű, így rá különösen nagy nyomást helyezett a váltás, és a szülők is érte aggódtak leginkább. A testvérei, a család és az összetartó falusi közösség viszont átsegítette a kihívásokon, és mára akárcsak testvérei, ő is sikerrel veszi az akadályokat, szép eredményeket ér el és jól beilleszkedett.
Akiknek a legnehezebb: a gyerekek helyzete
Itt érdemes kitekinteni egy másik szempontra is. A beregi térségbe érkező családoknak, ahogyan Kovácsék és Sebestyénék esete is mutatja, átlagosan 2-3 gyerek is a tagja, az ő helyzetük pedig más szempontból nehéz. Hirtelen csöppennek ugyanis egy teljesen új környezetbe, új emberek közé. Egy szempillantás alatt rengeteg kihívás és inger éri őket, ám ahogyan eddig is láthattuk, általánosságban mégis elmondható, hogy könnyen veszik ezeket az akadályokat.
Csaroda az ukrán határtól néhány kilométerre található, itt működik a Herman Ottó Általános Iskola, melybe jelenleg 207 gyermek jár a környékbeli falvakból. Az intézményhez tartozik egy tagintézmény a közeli Beregsurányban, itt jelenleg 37 alsó tagozatos diák folytatja tanulmányait. Király Lajos, a csarodai iskola intézményvezetője szerint a fegyveres konfliktus kezdetekor több kihívással is szembe kellett nézniük:
„A háború kitörésekor a beregsurányi tagintézmény épületét a kormányhivatal, valamint a Máltai Szeretetszolgálat birtokba vette a háborús menekültek fogadására és ellátására. A fennálló helyzet miatt egyik napról a másikra kellett megoldanunk, hogy az érintett négy alsó tagozatos osztály hozzánk, Csarodára tudjon járni két héten át.”
A csarodai központi épület jelenleg 90-95%-os kihasználtsággal működik, az érintett időszakban így a hirtelen adódó kihívás ellenére is kivitelezhető volt a tagintézmény diákjainak fogadása. 2022 óta tanévenként 17-20 Ukrajnából érkező tanuló kezdte meg a tanulmányait, jelenleg az 5-6. évfolyamon működik két osztály, amelyre már évek óta nem volt példa az iskolában.
Az érintett tanulóknak számos problémával szembe kellett nézniük. Amellett, hogy új környezetbe kerültek, az ukrán oktatási rendszer sajátosságaiból adódóan tanulmányaik és a tárgyi tudásuk tekintetében is akadt pótolnivaló, viszont ebben nem maradtak magukra.
„Az Oktatási Hivatal a háború kitörése után nálunk jogviszonyt létesítő tanulóknak biztosított plusz képzéseket. Miután felmérték a létszámukat, délutáni foglalkozások formájában volt lehetőségük a gyerekeknek, hogy áthidalják a tárgyi tudásukban fellelhető különbözetet”
Az igazgató szerint a tanulók nagyon gyorsan beilleszkedtek az új közegbe, osztálytársaik is rendkívül befogadóak voltak. Nem volt példa kirekesztésre, melyet az is elősegített, hogy az érintett diákok nagy része Kárpátaljáról, közvetlenül a határ közeléből érkezett, így a magyar nyelvvel sem akadt problémájuk, s a helyi gyerekek sem tekintettek rájuk idegenként.
A befogadó közösség, valamint az osztályfőnökök és a tantestület kitartó munkájának eredményeként a gyerekek nemcsak felzárkóztak társaikhoz, de többféle területi, körzeti versenyen érnek el kimagasló eredményt. Néptánc és népdaléneklési megmérettetéseken például sorra érnek el szebbnél szebb eredményeket.
Számos perspektívából látható tehát, hogy az orosz-ukrán háború mekkora kihívásokat tartogatott és hordoz a mai napig az átlagemberek számára. Az is tisztán megfigyelhető, hogy az ingatlanpiac és az oktatás is elszenvedője (vagy éppen élvezője) az eseményeknek, ez pedig hatványozottan érvényes Szabolcs vármegye határmenti területeire. Az egyik pillanatról a másikra meghozott hirtelen döntések, és a gyors cselekvéskényszer ellenére a legtöbben sikeresen tudtak alkalmazkodni a változásokhoz és egész családok voltak képesek új életet kezdeni.
Kiemelt kép: Laetitia Vancon, The New York Times
