Immár a 12. Malter Filmfesztivált rendezték meg 2025. október 9-11. között az Apolló Moziban, ahol 26 hazai alkotás szállt versenybe a fődíjért, és számos különdíjért. Tudósításunk után most a dobogós, a közönségdíjas, valamint a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szak által díjazott műveket vesszük górcső alá.
Szuhanyik Csilla: Osztozunk – közönségdíj
A közönségdíjat az Osztozunk című alkotás nyerte. A 19 perces rövidfilm nem véletlenül ragadta meg a nézők figyelmét – érzelmes, nosztalgikus és őszinte.
Szuhanyik Csilla önéletrajzi ihletésű drámájában teljes mértékben a szereplőkre helyezi a hangsúlyt. A karakterközpontú alkotások esetében elengedhetetlen a megfelelő színészi játék, ezt pedig meg is kapjuk. Nagy Katica képes elérni azt, hogy még azokat az érzéseket is átéljük, amelyeket az általa alakított főszereplő elnyom saját magában. Sok múlik csupán az arcjátékon, viszont a dialógusok sem okoznak csalódást, amelyek kellően természetesnek hatnak, ugyanakkor ütősek.
Mégis, az Osztozunkat az teszi igazán érdekessé, hogy az alkotó melyik pillanatot mutatja be egy házaspár életéből. Veronika és Ádám utolsó napjukat töltik együtt, mielőtt a férfi elköltözne. A filmet nézve felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon el lehet-e válni egymástól békében, hiszen ezúttal nincsenek hangos veszekedések, nincs látványos konfliktus. A szakítás így talán még nehezebbnek tűnik, mivel a kapcsolat nem kap egyértelmű lezárást – erre utal a főszereplő is azzal, hogy továbbra is reméli, barátok maradhatnak a volt férjével. Veronika barátnője meglehetősen szkeptikus ezzel kapcsolatban; az egész filmben ő a racionalitás hangja.
A rendező egy csendes, intim megközelítést választott, amellyel igazán átérezhetjük Veronika helyzetét;
megértjük, mikor az esküvői ruháját nézegetve előtörnek belőle az addig elfojtott érzései, majd később akkor is, mikor Ádám új barátnőjének látogatásakor szembesül a rideg valósággal.
Ezúttal nem az a lényeg, hogy történt-e megcsalás vagy sem; az új barátnő érkezése a kapcsolat végleges elmúlását jelzi. A korábban meglehetősen passzív főszereplő ekkor teszi meg az első lépést az elengedés felé: végre egyértelműen meghúzza a határait, és már nem hajlandó osztozni a számára fontos emlékeken. A film utolsó jelenete pedig azt a végtelen ürességet jelképezi, amit Veronika Ádám távozásával érez – a korábban kifejezetten világos, élettel teli szoba elsötétül, a főszereplő pedig magzatpózban kuporog a kanapén, immár teljesen egyedül.
Bendó Zsuzsanna, Muchichka László: Csak ki ne derüljön! – 3. helyezett + DE kommunikáció- és médiatudomány szak különdíjasa
Magyarország egyik legelkeserítőbb problémája, ami százak életét és jövőjét befolyásolja, egy kellemetlenül testközeli perspektívában – tizenhat percben. Empátia, emberség és kötelesség konfliktusa. Egy intézmény elveinek paradoxona.
A Csak ki ne derüljön! egy tanár erkölcstelen magatartását, és annak következményét mutatja be. A kezdőszekvenciában egy férfi, kanapéján, tévéje előtt, nehezen azonosítható tevékenységet végez. A jelzavar egészen addig tart, amíg asztali lámpájával szuggesztív helyre nem világít, majd telefonjával képet nem készít. A rövidfilm címe a chatben is feltűnik, ahogyan a társalgópartnerének kora is, „14”. Ennyi kontextusból már a nem szemfülesek is összerakhatták, hogy éppen mi történik.
Mindig érdekes első kérdés egy rövidfilm esetében, hogy a cselekményt milyen időintervallumban akarja felosztani. Ebben a filmben az időkezelés is a borzadalom fokozására lett felhasználva – hétfőtől hétfőig tart. Az első nap megtörténik a „képcsere”, másnapra már tudjuk biztosan, hogy egy tanárról van szó és az is kiderül, hogy átverés „áldozata” a tanár. Majd elkezdődik az igazi tragédia: a történet nem szimbolikus, nem allegorikus, és csak épphogy fiktív.
Sok nézőpont érvényesül a runtime alatt, de majd mindegyik a gyermek-felnőtt dinamikáról mesél.
A szülök három gondolkodásmódot mutatnak be: pártoló, degradáló, értetlen. Ezt mind egy szülői értekezlet keretein belül mutatja be a film. „Miért a gyerekeket csesztetjük?”, „Ahogyan a lányok néha felöltöznek, nem csoda, hogy a férfiaknak egyre nehezebb ellenállni”, „Tartsunk foglalkozást”. Önmagában a gondolkodásmódok és hozzáállások is lehetnek meghökkentőek, de ennél súlyosabb a tény, hogy a szülői értekezlet felesleges, ötletek és látásmódok kerülnek bedobálásra, de az intézmény őket nem vonja be semmibe, csak tájékoztatja.
Az intézmény, ami a gyerekekért van, most kényszerből, vagy morális torzultságában ellenük fordul, és nem a sértettet védi, hanem a sértőt. Az objektívan erkölcstelen kémiatanár védelmére lép a kollegiális szféra és a tankerület ilyen-olyan okokból. „A diákok manipulálták és behálózták a tanárt, muszáj erőt demonstrálunk… „az intézmény a presztízséért és az emberi erőforrásáért jobban aggódik, mint a diákokért, a gyermekeket nevezi bűnösnek és nem fél zsarolni sem. Hamar kiderül, hogy a 10. osztály öntörvényűsége jogilag bűn, a tanár tette pedig nem az. Mivel a tanárok és a szülők egyaránt nem foglalkoznak a gyermekek szempontjával, a zaklatás nem azonosul a valóságban. Végül a „bűnöst” megkérik, hogy mielőtt kirúgnák, váltson iskolát, így kisebb a szégyen és a felhajtás. Egyetlen hét alatt, az ügy feltárása és azonnali elmismásolása megtörténik.
Szigorú, de valóságos társadalmi kritika fogalmazódik meg, illetve ezzel együtt egy nem eleget tárgyalt probléma is kihangsúlyozódik – a tanárhiány.
A forgatókönyv fordulata nem váratlan, de borzasztó, a dialógusok pedig tele valós problémákkal és elkeserítő gondolkodásmóddal. Kiemelkedő az életszerűsége a történetnek, a hiteles alakításokkal együtt feledésbe merül, hogy a történet „fiktív”. Az elbeszélés nem bocsátkozik utalásokba vagy balladai homályba, egy explicit esemény, kronológiailag lineáris elmeséléssel. Nem művészfilm, de témájában és megoldásaiban arányos, a két szempont találkozik egy origóban és végtelenül természetessé és befogadhatóvá teszi az üzenetet, nem zavarja meg a nézőt filmes túlstilizáltsággal. Az operatőri munka letisztult és igényes, nincs indokolatlan handheld megoldás, ami jellemző a hazai rövidfilmekre. A képek komponáltak, nem esetlegesek. Ritmusa kiváló, a nyitó- és zárószekvencia szintén kiemelkedő elemei filmnek. Ha az elején nincs ott a „mű megalkotása” akkor talán a nézőben nem értelmeződött volna súlyossága és gusztustalansága a tettnek.
Egészen a zárószekvenciáig nem látjuk a tanár arcát.
A színész hibázás nélkül bemutatja a ragadozó mentalitást, szemével végigméri a diákokat, hogy új kedvencet találjon. Tizenhat percben a valóság egy lenyomatát adja át a film. Nem horror, de mégis olyan borzasztó, hogy mélységes csendbe zuhan az ember elméje, nehezen tudatosítva ezt az egyáltalán nem egyedi problémát.
Fördős Bence: Párduc – 2. helyezett
A Magyar Versenyfilmek közül a második helyezést Fördős Bence Párduc című rövidfilmje nyerte meg. A tízperces menetidejű film a boldogság és melegség után vágyakozást egy szívbe markoló történettel meséli el.
A trauma a legváratlanabb pillanatokban béníthatja meg az embert – történt így a kisfilm főszereplőjével is, Laurával, akinek színészi munkájának végzése közben (egy jelenet forgatása alatt) úgy meghúzzák a haját, hogy elfelejti a szövegét. Tekintete üvegessé válik – mintha már ismerős lenne számára a mozdulat – majd egyetlen mondat hagyja el a száját: „Csak szar ez a szerep”.
A lány nyomott érzésvilágát hazafelé sétálva a természet apró csodái törik meg: levelek között átszűrődő meleg napsugár, éneklő madarak, a fák zöldje. Laura ezekre az egyszerű, mindennapi dolgokra gyermeki ártatlansággal tekint fel – de ez a harmonikus életérzés is csak addig tart, míg haza nem ér az üres, szürke lakásába. Egy pohár bort önt magának – de a békés egyedüllét intim perceiből azonnal kizökkenti Laurát párja hazaérkezése. Hirtelen felkap magára egy másik szerepet: a háziasszonyét, aki szorgalmasan készíti is a vacsorát a ház urának. Péter viszont kiönti a nő poharából a bort – ez a mozdulat pedig olyasmit szimbolizál, mintha Laurának nem engedne meg más szerepet: csak az a dolga, hogy főzzön.
A srác közel hajol a lányhoz, hajánál fogva hátrahúzza fejét, majd mohón és hidegen csókolni kezdi nyakát.
Erre a színésznő – megtörve a negyedik falat – a kamerába néz hosszan: ugyanolyan üveges tekintettel, mint korábban. Ezen a ponton nyer értelmet korábbi válasza: szar ez a szerep (is).
A dialógusok helyett a film sokkal inkább a nonverbális kommunikációval érteti meg magát, pontosabban Laura tekintetével. A kevés párbeszéd és a csönd együttesen sugallja azt az üres érzést, mely valószínűleg a nő lelkivilágát hivatott érzékeltetni és nyomatékosítani. Mindemellett a film színeiben is uralkodik a szürkeség: sötét szobák, rideg, egyszínű lakás, és homály. Egyedül a természet vágóképei törik meg egy kevés időre ezt a nyomasztó hangulatot, de hamar visszacseppenünk a szürkeségbe – amint Laura hazaér.
A tízperces rövidfilm végén felcsendülő Fordulok kettőt című Cserihanna számánál pedig odaillőbbet nem is lehetett volna választani – a melankolikus zongoraszó és a dalszöveg együttesen egészen pontosan azt a nyomasztó világot írja le, amit a Párduc szeretne átadni: vágyakozni egy szenvedélyes élet és egy lángoló szerelem után. Megélni újra a meleg boldogságot és feléleszteni a bennünk lévő tüzet, mely egykor még talán jelen volt, de mára már oly messzinek tűnik. A kiégés igen gyakori jelenség, ám ha az élet több területén egyszerre történik meg, könnyen kilátástalanná válhat a helyzet – a rövidfilm pedig pontosan egy ilyen spirált kíván szemléltetni, röviden és lényegre törően.
Végső soron Laura lelke is a természet egységében találja meg azt a melegséget, mely hiányzik a szerepeiből. Fördős Bence Párduc című kisfilmje pedig azt a diszharmonikus érzést hivatott ábrázolni, mely a szeretet, az összhang, és a kiteljesedés megélésének hiányából fakad. Egy olyan szerep utáni vágyakozás, melyben végre megvan mindez.
Péter Goretic: Egy szelet sült – 1. helyezett
Egy egyedülálló apuka áldozata gyermekeiért. Az Egy szelet sült olyan nagyszerűen sikerült rövidfilm, hogy – bár lelkileg őrlő – a néző azt kívánja bárcsak egész estés film lett volna. Stílusos, izgalmas, és érzelmileg töltött.
Lajos, az egyedülálló apuka, két fiával otthon van. Ma este az anyjuknak el kéne vinnie őket, viszont telefonon lemondja ezt. Ezzel a telefonálással a vacsorakészítést is megzavarja, ami az étel odakozmálásához vezet. A fontos esti program, ahova a gyerekeknek nem kellett volna jönniük, az Lajos munkája – illegális bokszolóként tartja fent családját.
A 15 perces rövidfilm ezt az éjszakát foglalja össze, miközben bemutatja Lajos és két fia küzdelmeit. Szimbolikusan indít a film, és megtartja ezt az apró gesztusokon alapuló mesélést. A vacsora főzése közben, bevillanásokban gondol az illegális mérkőzéseire Lajos, pontosabban arra, hogy szokták megverni ott.
Miután leégeti a húst, csak egy szelet sült marad, amire neki „szüksége” lenne, gondolván az esti mérkőzésére, de inkább elosztja azt fiai között.
Az úton kisebbik fiát vállára kell vennie: viszi őt és cipeli felszerelését is, hátán hordja a családját és a munkája terhét. Bár nincsenek közvetlen veszélyben, a hely erkölcstelenségétől mégis félti a néző a gyermekeket, idősebb fiát például a „szórakozóhely” kurtizánjai folyamatosan szemmel kísérik. A hely, és emberek az ártatlanságra vadásznak és azt akarják kihasználni. Ebben az apa is áldozat, hiszen motivációja a pénzszerzésre családja fenntartása.
Az apát a főszervező „bokszzsáknak” becézi, utalva eddigi eredményességére és még a pénzt is elspórolja tőle. Miután befáslizza nagyfia az apja kezét, a kisebbikre rájön a „nagy dolog” és egy ottani lepukkant mosdót vesznek igénybe. A hétéves kisfiú magát nem tudja rendbe tenni, így idősebb fiának kell ebben segítenie apja helyett. Ebben a jelenetben az ártatlanság és a kiszolgáltatottság, ráutaltság jelenik meg, a kellemetlen helyzetből viszont egy hihetetlenül jól időzített vágás kiránt, és a sebezhető pillanatból harcba veti a nézőt és szereplőt egyaránt. Természetesen a történet nem romantikus, Lajos veszít és aprópénzt kap. Mivel a szervezőnek a fiúk szimpatikusak voltak, ad a kisebbeknek 2000 forintot, aki abból sajtburgert vesz az egész családnak. Az idősebb testvér pedig, hogy apját kímélje, a helyére lép és öccsével játszani kezd, pont úgy, ahogyan azt apja tette a nyitószekvenciában. A pillanat a hideg városi környezet, illetve a zene magas és mély hangjainak kettős kódolása miatt nem idilli, sok nehéz nap vár még rájuk.
Az apa, a cselekményben húsát áldozza a családért, otthon a munkára gondol, de a munkában (harcban szó szerint) az otthonra, a fiaira gondol.
Utolsó kiütése előtti pillanatában is a nagyobbik fiával néz össze, tekintetében „sajnálom”, ami egy inverz helyzetet hoz létre: az apa szeretné fiát büszkévé tenni. Lajos folyamatosan áldozatot hoz gyermekeiért, ez pedig egy klasszikus, de ritkán tárgyalt apai, férfi szerep egy családon belül – rettenetesen fontos, hogy erről is szó essen. A rövidfilm ezt nagyszerűen bemutatja, de itt nem áll meg. Az utolsó szekvencia azért kiemelkedően fontos, mert a kisebbik fiú kevés pénzét a család etetésére szánja, a nagyobbik fiú pedig egy nevelő, a valóságról a figyelmet elterelő szerepet vállal, tudatában a nehézségekkel… ismerős?
A film fordulata, hogy Lajost a mérkőzésén kiütik, nem meglepő, de a setup annyira jó, hogy végig szorít a néző, hogy ne történjen meg, ne a gyermekei szeme láttára. A film tempója és vágása kiemelkedő! A jelenetek folyékonyan kapcsolódnak egymásba. A vágást nem használják feleslegesen – a környezetet vagy helyzetet bemutató snitt sokszor vágatlan, mozgással történik a transition. A finomhangolt szekvenciaváltások leszögezik a nézőt, a történettel együtt pedig olyan jó dinamikára lépnek, hogy egy egész estés film is elférne belőle, de így is kerek képet ad, nem marad hiányérzet. A színészek mind eredetit alkotnak, és bár rövidfilmről van szó, mégis emlékezetesek. A dialógusok rövidek, de természetesek és kreatívak, a gyermekszínészek nagyszerűek a filmben.
A film lezárása a már tárgyalt okokból keserédes, és történetével könnyen gondolkodásba ejti a nézőt, hogy érte mennyi áldozatot hozhatott édesapja – külön megviselve azokat, akik szoros kapcsolatot ápolnak szüleikkel. A méretében, de nem kivitelezésében apró projekt egy nagyjátékfilm hangulatát és minőségét hozza. Részleteiben összehasonlítva nem lehetne különbséget tenni egy „profi” óriásstáb munkája és e között.
Szerzők: Fazekas Lili, Soltész Mária, Tekse Mátyás
