Fábián Tamás, a Telex újságírója augusztus végén osztotta meg követőivel a hírt, miszerint megjelent könyve, a Bravúros mutatványok, amiket senki se látott. Elsőkötetes szerzőnek lenni vélhetően nem egyszerű feladat, közszereplőként debütregényt írni pedig talán még nagyobb kihívás, hiszen az alkotónak meg kell cáfolnia a szakmájából adódó előítéleteket. Egy főként közélettel és politikával foglalkozó médiaszakembernek például azt, hogy a műve valószínűleg tisztán társadalomkritika – nem nyújthat igazi irodalmi élményt olvasóinak.
Fábián művének főszereplői budapesti és vidéki, harmincas éveik elején járó fiatalok, akik nagyon különböző, mégis sokakat érintő nehézségekkel küzdenek. Míg egyikük azon dolgozik, hogy a gyermeknevelés terhe ne zúzza össze az egyébként harmonikus párkapcsolatát, addig másikuk ihlettelenséggel és drogfüggőséggel küzd. A Bravúros mutatványok, amiket senki se látott egyik erőssége éppen az élethelyzetbeli eltérések megvilágításában, valamint szembeállításában rejlik. A két kulcsszereplő, Patrik és Máté, az egyetemi éveik alatt lakótársak voltak, azonban tanulmányaik befejezését követően elváltak útjaik. A történet jelenében hosszú évek után ismét felkeresik egymást, és igyekeznek újjáéleszteni barátságukat.
Patrik budai fiatal, értelmiségi szüleitől örökölt Hunfalvy utcai ingatlanban lakik, Az ég és homok gyermekei című sikerkönyv szerzője. Egyetlen aggodalma, hogy ihlet hiányában nem képes újabb regényt írni, pedig ahogyan a kiadó főszerkesztője, úgy ő is érzi: ideje előállni valami újjal. Máté családi hátteréről keveset tudunk, csak a készülő – feltehetőleg önéletrajzi ihletésű – művének részleteiből vonhatunk le következtetéseket. A két fiatal eltérő körülményit tökéletesen példázza a regény következő mondata: „Ott éltem az úri világ díszletei között, és azt éreztem, hogy ha ötven évig megfeszítetten dolgozom, akkor sem lehet majd olyan gondtalan életem, mint ami neked az öledbe pottyant.” Fábián a könyv egészében érzékenyen ábrázolja az eltérő társadalmi helyzetből adódó különböző emberi sorsokat, azonban az egyenlőtlenségek fontosságára igazán az utolsó fejezetekben világít rá azzal, hogy a hátrányban lévő, függőségéből kigyógyuló, autóbalesetben elhunyt Máté kéziratának befejezését végül Patrikra hagyja.
Máté fantomtézis munkacímű hiányos kézirata Patrik szerint kevert műfajú szöveg, amit legpontosabban a következőképpen lehet leírni: „felnövéstörténet, társadalomkritikai pamflet, filozófiai eszmefuttatások gyűjteménye, addiktológiai látlelet, és a népi-urbánus vita folytatása (ál)önéletrajzi elemekkel tarkítva”.
Ez a bonyolult meghatározás, ugyan nem maradéktalanul, de a Bravúros mutatványok, amiket senki se látott-ra is igaz lehet. A kevert műfajúság általában magával hozza a témák tobzódását, ennek okán pedig felmerülhet a kérdés, hogy mmiképp lehetséges sok különféle területet bejárni egy kevesebb, mint háromszázötven oldalas műben. Fábián Tamás úgy oldja meg ezt a feladatot, hogy nem összefüggő szövegként írja meg könyvét, hanem önálló fejezetekben, töredékekben gondolkodik – ez a módszer lehetővé teszi számára a gyakori témaváltást. A több szálon futó cselekmény részeit képző epizódok nagyrészt természetesen fonódnak egymásba, azonban akadnak elemek, melyek kilógnak a nagy egészből; ilyenek például a Csuklyában és a Bírálat című fejezetek. Az előbbi egy rendőrségi rajtaütés leírása hírszerűen megfogalmazva, az utóbbi pedig egy egyetemi oktató által írt bírálat.
Ezen szövegrészek elsősorban nem a témájuk miatt problémásak, hiszen felsőoktatásról és a hatóságok bevonását követelő politikai botrányokról a könyv több pontján is esik szó. A két fejezet főként a stílus miatt (a levél- és hírszerűségből adódóan) kelt disszonanciát. A rövid részletek minden bizonnyal a szöveg színesítését szolgálnák, ehelyett azonban furcsán szétfeszítik a jól megkomponált egységet.
A Bravúros mutatványok… cselekménye pont olyan lassan építkezik, mint ahogyan a regény írni vágyó fiataljai haladnak saját műveik megalkotásával. Az előzőekben említett mozaikszerű struktúra a gyakori tematikus váltásokon kívül azt is megengedi, hogy a szerző apró cseppekben adagolja az információt. Fábián rendkívül jól alkalmazza ezt a technikát: a fejezetek kellően tartalmasak ahhoz, hogy a befogadó elmerülhessen bennük, de nem árulnak el túl sokat – ezzel fenntartva az olvasó érdeklődését.
A frappáns címekkel ellátott egységek általában súlyos mondatokkal, cliffhangerekkel zárulnak – így végképp hatásossá válik a töredékes szerkezet.
A lassú történetszövésnek a könyv utolsó harmadában vége szakad, itt érünk el ugyanis a cselekmény tetőpontjához: Máté halálához. Az Atlasz című fejezetben a sebességváltáson túl magyarázatot kapunk az elsőre sok kérdést felvető borító jelentésére, illetve a sorok között visszaköszön a „bravúros mutatvány” kifejezés is, így joggal gondolhatjuk, hogy megérkeztünk; végre összeálltak a mozaik darabjai. Bár a fordulópont elég későn következik a regényben, igazán megéri várni rá, pláne úgy, hogy az odáig vezető út sem eseménytelen.
Patrik, Az ég és homok gyermekei fiatal írója egy tematikailag sokszínű regénnyel debütált. Beleírt mindent, ami a szöveg keletkezésekor elgondolkodtatta: „A történetük egyszerre szólt a Kelet és Nyugat közötti kulturális különbségekről, a berlini magyarok gyökértelenségéről, hontalanságról, magányról, egymásrautaltságról, a kudarcot jelentő hazaköltözéstől való félelemről, féltékenységről…” Fábián hasonlóképp jár el a Bravúros mutatványok…-ban: elsőkönyves szerzőként meg szeretné mutatni magát, így regényében különböző (feltehetőleg őt foglalkoztató) kérdéseket jár körül. Művében olvashatunk bölcsészeti tanulmányokról, politikáról, az írás nehézségéről, önkénteskedésről, aktivista létről, és popkultúráról is. Szerencsére egyik téma sincs túlsúlyban, mindegyikből közel ugyanannyit kapunk.
A komoly, közéletet tematizáló fejezetek szomorú igazságokra hívják fel a figyelmet és fájdalmasan pontos korrajzot készítenek a világról, de a könnyedebb egységekkel vegyítve nem kölcsönöznek keserű hangvételt a szöveg egészének.
Egy irodalmi alkotás minőségét nemcsak a felvonultatott témák és az ábrázolásmód, hanem a nyelvi eszközök használata is befolyásolja. Fábián Tamás debütregénye megjelenéséig főként publicisztikai műfajokban alkotott, így érdekes látni, miként működik új szerepében – szépíróként. A kritikus közönség általában kétféle szemlélettel közelít az elsőkönyves szerzők felé: vagy megvédi őket, bízva abban, hogy a későbbiekben kiforrottabb stílusban írnak majd, vagy pedig elmarasztalja az alkotót, kezdetlegesnek titulálja művét. A Bravúros mutatványok stílusa (eddigi internetes diskurzusok alapján) többnyire elnyerte a közönség tetszését, akadnak azonban olyan kommentek, melyek Krusovszky Dénes kifejezésmódját vélik felfedezni Fábián írásában. Az írók stílusának egymáshoz hasonlítása nem túl praktikus, felesleges időtöltés egy alkotó szavait, mondatszerkezeteit keresni valaki más művében, mert bár minden ember különböző, aki azonos nyelvet beszél, az ugyanabból a szókészletből dolgozik, így szinte lehetetlen, hogy valami teljesen újat, eredetit és megismételhetetlent hozzon létre. Miután túllendülünk az értelmetlen összevetéseken, be kell látnunk, hogy a Bravúros mutatványok nyelvezete, bár helyenként túl részletező, egyébként kreatív, játékos és jó humorral tarkított – még a kortárs szlengek használata sem vesz el a szöveg komolyságából, hanem a fiatalabb korosztály számára is érdekessé teszi azt.
A regény valódi bravúrossága épp abban rejlik, hogy korosztálytól, nemtől, társadalmi csoporttól függetlenül mindenki megtalálja magát a könyv lapjain. A szerző elkíséri az olvasót Magyarország legfejlettebb és legelmaradottabb térségeibe, engedi betekinteni egy városi nyugdíjas otthonába, és egy vidéki tinédzserkorú anyuka gondolataiba. Megérteti a befogadóval, hogy mennyit számít a társadalmi helyzet – amíg városi értelmiségi szülők gyermeke filozófiát olvas szabadidejében, addig egy mély szegénységben élő vidéki gyermek olvasni sem tud. Fábián Tamás könyvének olvasása után irrelevánssá válik a kérdés; miszerint egy újságírónak szüksége van-e szépírói tapasztalatra a regényíráshoz.
Érdemes ehelyett azon gondolkodnunk, hogy szüksége van-e egy szépírónak újságírói tapasztalatra, mielőtt társadalomkritikát ír.
Fotók: Fábián Tamás Facebook-oldala
