Az F1 című film tavaly nyár közepén került a mozikba, azonban a sport rajongói számára csalódásnál többet nem igazán hozott. Drámai visszatérés, csapatbalhék, tiltott szerelem, na de ki is volt a film valódi célközönsége?
Rendezője nem kisebb név, mint Joseph Kosinski, aki korábban olyan produkciókat készített, mint a Tron: Örökség (2010), az Feledés (2013) vagy a legutóbbi nagy sikerű Top Gun: Maverick (2022). Már ezekből a címekből is látszik, hogy Kosinski mindig is a látványra és a technikai grandiózusságra építette filmjeit, és a vizuális tökély érdekében sokszor hajlandó volt háttérbe szorítani a hitelességet vagy a karakterek mélységét. Az F1 esetében sincs ez másként: megkapjuk a káprázatos kameramozgásokat, a csúcsra járatott hanghatásokat, a minden pillanatban izzó vizuális élményt – de mindezt a sportág valódi komplexitásának teljes mellőzésének árán.
A színészek közül kiemelendő a főszerepet alakító Brad Pitt, aki karizmájával és rutinjával képes elvinni a vállán a filmet, ugyanakkor a Forma-1-es-pilóta fizikai és pszichés világának ábrázolása erősen hiányt szenved. Mellette Damson Idris fiatal versenyzőként korrektül helytáll, de a forgatókönyv sablonos karakterrajza miatt neki sincs lehetősége valóban kibontakozni. A technikai háttérben a Mercedes csapat közreműködése, a valódi F1-es stábok részvétele ígéretesnek tűnt, ám a vászonra került végeredményből alig-alig érződik az a fajta szakmai hitelesség, amitől a rajongók valóban elhihették volna, hogy ez a film az F1-ről szól.
A cím azt sugallja, hogy valamiféle sporthű alkotást kíván bemutatni. Nagyszerű hollywoodi akció film, csak éppen a Forma–1 ábrázolása maradt ki belőle. Olyan, mint amikor egy színdarabot írnak fontos vagy híres személyekről, de egy kicsit karikatúra stílusú előadás lesz belőle. Számomra ez azért is érthetetlen, mert Lewis Hamilton F1-es pilóta is részt vett a film rendezésében és szorosan dolgozott a készítőkkel, illetve színészekkel. Akkor miért lett ennyire felháborítóan mű az egész?
Ha valaki ránéz a plakátra, megnézi a trailert, vagy csak egyszerűen belegondol abba, hogy Hollywood végre hozzányúl a sporthoz, amit világszerte milliók imádnak, joggal remélhetné, hogy egy hiteles, tiszteletteljes, a szurkolókhoz és a sportág történetéhez méltó filmet kap.
Ehhez képest ez nem F1, sokkal inkább csak Hollywood a pályán.
És bár a látvány tényleg lenyűgöző, az alkotás tartalmilag szinte minden ponton kudarcot vall – pláne azok számára, akik ha valaki ténylegesen ismeri és érti a Forma–1 világát.
Már a film premierje után, amikor a pilóták a vetítés után interjút adtak és véleményezték, érezni lehetett rajtuk, hogy „basszus, ez még nekünk is gáz”. Viszont media training beütött, próbálták természetesen finoman és szépen megfogalmazni, hogy a tényleges F1 rajongók legyenek nyitottak, és hogy talán inkább azoknak szól a film, akik nem igazán tudnak sokat a sportról. Alex Albon például azt mondta hogy „ha igazi F1 rajongó vagy, akkor párszor nevetni fogsz.”
Az első dolog, ami már engem a trailer nézése közben is zavart, hogy beletettek egy női mérnököt, és rögtön „love interest”-et csináltak belőle. Ez brutál szexista és továbbra is csak erősíti azokat az előítéleteket, amelyekkel a nők a motorsportban nap mint nap találkozni kényszerülnek. Nem mellesleg ez a film egy olyan évben tette ezt, amikor a Forma–1-ben végre ténylegesen női mérnöke van az egyik pilótának (Esteban Ocon, Haas).
Az egész sztori felépítése furcsa volt. Valaki, aki évek óta nem vezetett a sportban, hirtelen visszatér, tesztel egyszer a csapattal, még ráadásul jól össze töri is az autót aztán összecsapják a kezüket a vezetők, hogy jó, akkor várunk vissza a versenyen. Szerintem sok volt pilóta örülne, ha ez így működne.
A legnagyobb problémám, hogy a film szinte teljes egészében vasárnapi versenyek köré épül, mintha az F1 csak a rajtból és a kockás zászlóból állna.
Hol vannak a szabadedzések? Hol van a kvalifikáció, ami a hétvége egyik legfeszültebb, stratégiailag legfontosabb része?
Például Monaco tipikusan az a pálya, ahol a kvalifikáció a hétvége legfontosabb része. Ez teljesen kimaradt. A néző így azt a hamis képet kapja, hogy a pilóták egyszerűen beülnek az autóba, mennek egy látványos versenyt, majd jöhet a pezsgő a dobogón. Ez azonban távol áll a valóságtól, és egy olyan filmnél, amelynek egyszerűen F1 a címe, ez egyszerűen megbocsáthatatlan. A sportágszépsége nemcsak a vasárnapi futamokban rejlik, hanem abban, hogy a hét minden percében zajlik a küzdelem: mérnökök éjt nappallá téve dolgoznak, a pilóták a szimulátorban gyakorolnak, a csapat stratégiákat elemez. Vannak tesztpilóták, akik adatokat elemeznek és a hétvége folyamán akár egész éjszaka a szimulátorban mennek sorba a beállításokon a csapat stratégiájának tökéletesítése érdekében. Ezekből semmit sem látunk.
Hollywood egyszerűen fogta a Forma-1-et és lecsupaszította egy akciófilmes klisére. A legfájóbb, hogy kihagyta a sport szívét.
A rajongók, akik például versenyekre is kijutottak, talán már csak azért sem tudják komolyan venni ezt a filmet, mert több, mint egy szezonon keresztül nézhettük végig, ahogyan Brad Pitt és társai parádéznak a box utcában, illetve a pályán sessionök között. Így a forgatás abszolút nem olyan hősiességgel zajlott, ahogyan azt a filmben láthatjuk.
Gyakorlatilag semmilyen technikai információt nem ad a film. A Forma–1 viszont ízig-vérig technikai sport, ez szerintem egyértelmű. A motorok, az aerodinamika, a gumikezelés, a stratégiák mind-mind részei a varázsnak. Nem véletlenül van konstruktőri bajnokság is, a csapatoknak ezt maguknak kell kifejleszteni, csak egy „formula” adott. Ebből viszont semmit nem kap a néző, még csak egyetlen mondat sem hangzik el arról, hogy miért fontos például a gumikopás, vagy hogyan működik egy DRS. Persze veszekednek, hogy most akkor lágy gumi vagy kemény, de miért fontos? Látunk és hallunk egy kicsit az aerodinamikáról és az autó tervezéséről, hallelujah, piros pont.
A filmben ráadásul olyan jelenetek sorakoznak, amelyek egy valódi F1-es futamon azonnali fekete zászlót eredményeznének, vagy legalább jól megbüntetné őket a FIA – ami mintha nem is létezne az alkotásban.
Olyan manőverek, olyan balesetek, olyan, egyenesen szabálytalan mozzanatok kerülnek a vászonra, amelyek egyszerűen nevetségesek annak, aki valaha is nézett végig egy idényt.
Ha valaki nulla előismerettel ül be a moziba, a film után sem fogja jobban érteni a sportágat, mint előtte, csak talán azzal az elvárással kapcsol a Forma–1 közvetítésre, hogy minden 10. körben lesz egy hatalmas baleset. Számolta valaki hányszor volt autótörés benne? Ráadásul több extra drámai baleset is kijutott, ami komoly sérülést okozott mindkét főszereplőnek.
Ez az egész talán egy óriási kihagyott lehetőség… Nem dokumentumfilmet vártunk, de azért egy minimális tiszteletet a sport technikai mélységei felé igenis számon kérhetünk az alkotóktól.
A dramaturgia kedvéért a pilóták gyakorlatilag szabályok nélkül versenyeznek. Például Sonny Hayes az egyik jelenetben csak áll a boxban, amíg a csapat nem adja neki azt a gumikeveréket, amit ő kér – abszolút önszabotázs, a pilóták maximum utólag káromkodnak egy sort a rádión keresztül, majd megsértődve kikapcsolják azt. Hayes továbbá egymás után nagyon sokszor kimegy gumicserére, iszonyat rövid lágykeverékes etapok után, hogy csapattársát segítse. Egyrészt szerintem a FIA ilyen esetben közbelépne, másrészt egyik pilóta sem adná fel saját versenyét teljes mértékben a csapattársáért. Ez persze jól mutat a mozivásznon, de a valódi F1-ben a sportág biztonsági és szabályrendszere pontosan azért létezik, mert a valóságban élet-halál kérdése a szabályok betartása.
A film elvileg a pilótákról szól, de valójában semmit nem mutat meg abból, mit él át egy valódi F1-versenyző. Nem érzékelteti a folyamatos félelem és bátorság közötti billegést, a csapaton belüli intrikákat, az egót, a rivalizálást, és a médiától érkező nyomást. Ehelyett kaptunk néhány közhelyes karaktert, akik inkább hasonlítanak egy akciófilm hőseire, mint valós pilótákra. Az F1-ben mindenki emberfeletti koncentrációval dolgozik – ebből semmit nem érzünk. Egyetlen pillanatig sem láttuk, hogyan működik a sportág kulisszák mögötti része.
Az F1 nemcsak autókról és pilótákról szól, hanem politikáról, szponzorokról, pénzügyi csatákról, FIA-döntésekről. Ez a dimenzió is teljes mértékben hiányzik.
Azt viszont kétségkívül meg kell hagyni Kosinskinek, hogy ami tényleg működik, az a látvány. A kameramozgások, a belső felvételek, a hangkeverés, a sebesség érzékeltetése – mind lenyűgöző. Ez az a pont, ahol el kell ismerni, hogy a film képes volt átadni valamit abból az adrenalinból, amit egy versenyző érezhet.
