Filotás Karina verseit folyóiratokban, online portálokon és nyomtatott antológiában is olvashatjuk. A költővel műveiről, hétköznapjairól, készülő Esőtánc a körúton című önálló kötetéről beszélgettünk.
A digitális korba születtél bele, de mégis milyen élmény hatására fordultál az írás felé?
Esti felolvasásokkal kezdődött, nekem a szüleim már kiskoromban az olvasás szeretetére tanítottak. Aztán 13 vagy 14 éves koromban rájöttem, hogy a szavak a sorok végén tudnak rímelni, úgyhogy először fotók hátuljára kezdtem el rövid rímelős sorokat összeírogatni, aztán ezt egy darabig úgy letettem. Majd 2009-2010 környékén, amikor beütött ez az Alkonyat-mánia, én is becsatlakoztam kellett egy kemény 12 részes vámpíros regénysorozattal. A rokonok, a család már ezt a korai projektet is támogatta, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
Középiskolában és egyetemi éveid alatt is foglalkoztál újságírással. 2014-ben, az Év diákújságírója is lettél. Melyik tűnik nehezebbnek a cikk vagy versírás?
Ez változó dolog. Néha egy munkába tartó buszút alatt összejön egy vers. Máskor hónapokig ülök egy-egy soron, a jegyzettömb a telefonomban ilyenkor csak egy-egy sorokból áll, amikre remélem, hogy majd egyszer születik vers. Nagyban függ a hangulatomtól, az aktuális benyomásoktól. Jelenleg nem dolgozom, úgyhogy kevesebb inger is ér, így sokkal kevesebb vers is születik. Amikor kulturális közegben dolgoztam naponta jöttek az ingerek akkor tényleg naponta születtek meg a versek is.
Szeretted az újságírást, vagy foglalkoznál vele főállásban is?
Mostanában sokszor szembejönnek ilyen újságírói vonalú munkák, ilyenkor kicsit sajnálom, hogy anno nem azt tanultam. A diákújságírást szerettem, akkor elég aktuális témákról tudtunk írni, főleg a diákélettel kapcsolatban. Egyetemen többet utaztam, utazási tanácsadással is foglalkoztam ekkor ilyen cikkeket is írtam. Ha lenne rá lehetőség újra belevetném magam az újságírásba.
Sok helyen megemlíted Budapestnek több helyszínét is. Van-e bármilyen oka annak, hogy ennyi sokat szerepel Budapest?
Számomra Budapest a felnőtté válás: az egyetem miatt költöztem föl, akkor szakadtam el először otthonról. Már hét éve lakom itt és sok emlék született azóta itt számomra.
Az elmúlás is gyakran megjelenik verseidben.
Ez inkább beivódik a sorokba. Személy szerint félek attól a kérdéstől is, ami akár egy állásinterjún is szembe jöhet velem, hogy hol képzelem el magam öt év múlva. Annyira bennem van ez a fajta létbizonytalanság, hogy nem tudom, amiket eltervezek, azok vajon úgy fognak-e majd megvalósulni. Az elmúlás azért is ragad bent a sorokban, mert félek az idő múlásától, Néhány szerettem elvesztése is megjelent képekként a verseimben, de inkább az idő múlása az, ami megijeszt.
A „Kertkapuzárási pánik” kapcsán fogalmazódott meg bennem: vajon a verseidben az érzelmeid kiírása a fontosabb számodra vagy hétköznapi témák, amelyek nem jutnak el egy átlagos nap az emberhez?
Igyekszem a kettő között maradni. Elsősorban nem magamról, hanem magamból szeretek írni. Szeretek úgy végigmenni egy utcán, hogy olyan történeteket mesélek magamnak, amelyeket lehet, hogy nem vesz észre egy járókelő, mert elsétál mellette. Szeretek az emberek szeméből egy-egy történetet kiragadni, vagy eljátszani azzal a gondolattal, hogy éppen, aki mellettem elsétál, hova mehet, mi bántja, mi az, amiben örömét leli. Szeretem az utca történetét megragadni, és tényleg az apróságokról mesélni.
Sok írásodban építesz ellentétekre – A személyes kedvencem az Újpest és Fradi csapatainak megjelenítése, a „Furcsa város” című versednek a legvégén.
A Furcsa városban szerettem volna kicsit görbe tükröt állítani a társadalmunknak.
Kik azok az alkotók, akik inspirációt adtak?
Ha a régi nagyokkal kéne kezdeni, akkor Ady meg József Attila. A verseiket viszonylag korán ismertem meg általuk szerettem meg a költészetet. Kortársak közül Kemény Zsófi, aki slammel is foglalkozik, illetve a szabadversben is otthon van. Vele volt szerencsénk személyesen is találkozni, sokat adott a látásmódomhoz, amikor olvasta szövegemet, és szemtől szembe tudtunk erről beszélni. Illetve a párom is író, nagyon inspirál, akár egy szóval, amelyből vers születik.
Esetleg olyan személy van, akit mentorodnak tekintesz?
Az első mentorom az irodalomtanárom volt, ő terelt az újságírás felé, és az ő segítségével indultam el a Pannon Lapok Társasága-féle programon, és hát mostani mentornak megint csak a páromat tudnám kiemelni. Neki sokkal több irodalmi háttértudása van, és ezáltal én is tudtam azért elég sok tudást magamra húzni ebből, és új szemléletmódot is be tudtam iktatni, hogy ne csak ez az intuitív írás legyen, hanem azért legyen mögötte egy tudatosság is kicsit.
Akkor nap mint nap tudjátok egymást húzni szakmailag is húzni?
Abszolút. Nem ritka, amikor hazaér munkából, már viszem is a telefont, hogy van egy újabb vers, amit át kéne néznie, és este 11-kor is ott ülünk felette, hogy ez a sor nem kell, ezt húzd ki, ez szerintem túl sok, írd át, nagyjából így telnek nálunk az esték.
Gondolkodtál rajta, hogy valami más műfajban is alkoss majd?
Így, hogy írókör vezetők vagyunk, látunk nagyon sok prózaalkotót. A munkáikat olvasva rájövök, hogy nekem ez nem menne. Nincs is nagyon olyan történet, ami úgy bennem van, hogy én azt mindenképpen le szeretném írni. Úgyhogy ragaszkodom a verseimhez, nehezen tudtam egyébként a prózás műfajok felé nyitni. Nem azt mondom, hogy nem próbáltam meg, vannak próbálkozások, de ebben még fejlődésre van szükségem.
Tagja vagy a Polcra fel irodalmi kezdeményezésnek, hogy kerültél a csapatba?
A csoportot még Domokos Dominika találta ki még 2022 őszén. Ha jól tudom, az első írókör úgy indult, hogy ők egy fogadást kötöttek, mivelhogy a páromnak van már írókörvezetői tapasztalata, ezért a barátnőm úgy gondolta, hogyha összeszed annyi embert, akkor el tud indulni az első írókör. Tulajdonképpen az az első írókörük is volt felesként, amiben én is csatlakoztam tavaly januárban, illetve ott voltam annyira aktív tag, hogy aztán végül beléptem a hármasba, és most már van egy hatfős csapatunk. Barátnőm a feje ennek az egésznek, mi íróköröket vezetünk, de van médiásunk is, úgyhogy már egy egész komplett csapattal dolgozunk együtt.
Mi a legnagyobb kihívás ebben kezdeményezésben? Gondolok itt arra, hogy minden héten íróköröket szerveztek. Gyakran van workshop is, és aki részt vesz, azzal folyamatosan foglalkoztok. Ezen kívül is értékelitek őket, javítjátok a munkáikat, tanácsokat adtok.
Az írókörök nagy része online zajlik, úgyhogy ott általában Google Drive-os feltöltés van, mi pedig videóban szoktunk a résztvevőknek értékelőket adni. Ez általában többórás esti program és főállás mellett kitesz egy mellékállást, de tényleg nagy szeretettel, lelkesedéssel tudjuk csinálni.
