A Szimler Bálint által rendezett és írt Fekete pont 2024 szeptember 19-én jelent meg a mozikban és azóta is teltházas termeket eredményez. A rendező első nagyjátékfilmje magyar viszonylatban szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki a közönségből, de mi okozza a filmet körülvevő hype-ot?
Mielőtt megkísérelném a kérdést megválaszolni, említést kell tegyek a beletörődésipar fogalmáról. A szó az utóbbi pár hónapban szorosan összefonódott Krúbi (Horváth Krisztián) nevével, ő saját zeneművészetéről úgy nyilatkozott a Mércének, mint a beletörődésipar ékes példájára. Nagyban hozzájárult a kifejezés aktív közbeszédbe való bekerüléséhez ez az interjú. Az efféle alkotások egyfajta kordokumentációs funkciót látnak el. A befogadó az alkotóval együtt panaszkodhat, ráeszmélhet a bemutatott problémakörökre, helyeselhet, de egyikőjük sem cselekszik aktívan egy alternatív, jobb jövő érdekében. Bemutatásra kerül a probléma, aztán ott van hagyva. Nem szólít fel cselekedetre, de talán pont ebben a frusztrált sóhajt kiváltó kvalitásában rejlik a közönség bevonzó ereje.
Az utóbbi időben egyre több film tartozik ebbe a kategóriába. Ha szűkítjük a halmazt, és a kritériumokhoz hozzáadjuk az iskolai tematikát, nem lesz sokkal szűkebb a vizsgálandó művek köre.
Könnyen észrevehető tendenciája a magyar filmiparnak, hogy az államtól független produkciók oktatással kapcsolatos témákat szemléltetnek.
Ezen niche kategóriába tartozik például Reisz Gábor filmje a Magyarázat mindenre, vagy Moldovai Katalin Elfogy a levegője, de Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című filmje is ide sorolható bizonyos szempontokból, bár az utóbbiban a passzivitás végül feloldódik. A közös panaszkodás élménye bevonzza a nagyérdeműt.
A Fekete pont esetén Palkó (Paul Mátis) beilleszkedési próbálkozásait követhetjük végig, miután egy berlini iskolából egy tipikus magyar általános iskolába kerül. A kommunista jellegű épület felett eljárt az idő, omladozik, kiesik az ablak a helyéről, elavult a technika. Miután megérkezünk az iskolába, nem hagyjuk el annak területét, ez a limitált fizikális mozgástér nagyon jól áll a filmnek, számos társadalmi problémát így is sikerül különböző kreatív megoldásokkal szemléltetni. Ezen problémák egy része túlmutat az oktatás és az intézmény problémáin. Humorforrásként van kezelve azon feldolgozott problémák sokasága, melyek Palkóhoz nem kapcsolódnak szorosan. Humorforrásként vannak kezelve az aláfestő zenék is, amik ezeket kísérik. Felmerül a kérdés, hogy ezen felszínes pillanatnyi gegek hozzáadnak a filmhez, avagy elvesznek belőle.
Mivel egy beletörődésipari filmről beszélünk ez a megoldás nem érződik zavarónak, hiszen ezen alkotás lényegi jellege, hogy nem kíván megoldást nyújtani, csupán kordokumentál. Felbukkannak a gondok, felvillan a felismerés, de a mindennapi élet zakatol tovább. Ezek a gegek a nézőt ráhangolják arra a mindennapi ritmusra, amivel a magyar valóság megtapasztalható. Érdekesség, hogy a Fekete pont reflektál a korábban példaként hozott beletörődésipari független filmjeinkre. Például a Mindenki című rövidfilm tematikája is megjelenik egy mondat erejéig egy énekóra során, mint humorforrás. Az ilyen gegek éppen azt a ciklikus beletörődést ragadják meg, amivel a társadalom általában kezeli a megoldatlan kérdéseket. Mély feldolgozásra kerülnek azonban a Palkó karakterét igazán megtörő problémakörök, például politikai okból történő tanár elbocsátás, hasonlóan a Magyarázat mindenre esetén. A kiközösítés, a tekintély mindenek felett álló megkérdőjelezhetetlen tisztelete, és a gyermekbántalmazás problémakörébe mély betekintést nyerünk és a színre vitelük sem humor központú. Ez a kontraszt teszi igazán ütőssé a drámai kulcsjeleneteket.
Egy egész tanévet felölel a film cselekménye. Palkó képtelen tartani azokat a szabályokat, amelyeknek nem látja értelmét. Nem kíván a tanévnyitón órákat állni a tűző napon, nem kíván akkor is enni a menzán, ha nem kívánja az ételt, nem ehhez volt szokva. Láthatjuk, ahogy próbálkozásai a közösségi kapcsolatépítésre eleinte sikerrel járnak, azonban a tanárok azok, akik végső soron ellehetetlenítik őt ebben folyamatos büntetésekkel és megszégyenítéssel az értelmetlennek tűnő szabályok megszegése miatt. A tanárok aktívan kiközösítő tetteiket és az ezeket validáló mondataikat néhol valóságosnak, néhol túlzásnak éreztem.
Már az első jeleneteknél megfigyelhető, hogy a karakterek beszédmódja rendkívül életszerű. Nem hallatszódik mesterkéltnek, gyakran vétenek hibákat, életszerű szüneteket tartanak, egyáltalán nincs steril érzet ebből a szempontból, főképpen magyar filmes viszonylatban. Meglepő módon ez leginkább a gyerekek színészi játéka során igazán feltűnő, érvényesül a gyermeki logika. A játékok, amiket játszanak szintén ezt az ártatlan, spontán gondolkodásmódot tükrözik. Meglehet, hogy ennek oka az, hogy a gyermekszínészek még nem ‘fertőződtek’ meg a tradicionális színpadra képesítő színművészeti képzésünk által. A háttérben zajló cselekvések is hozzájárulnak a realizmus építéséhez, illetve a díszlet és a karakterek ruhatára is nagyon realisztikus. Beindul a nosztalgiavonat. Az, hogy a film jelenkorban játszódik és mégis képes ezt a folyamatot az általános iskolát rég maga mögött hagyott korosztályban is elindítani rendkívül árulkodó. Az élményhez hozzájárult számomra, hogy moziban néztem a filmet. A 12-es karika ellenére viszonylag sok ennél jóval fiatalabb gyerek vett engem körül és gyakorta hangzottak el ,,Nálunk is- nálunk is- kezdetű mondatok”. Az én fejemben is hasonlóan lezajlódott a beazonosítás folyamata.
A felsorolt pozitívumok mellett azonban szót kell ejteni arról, hogy nem tapasztalhatóak jelentős karakterfejlődések. A szereplők kiindulópontjuktól alig mozdulnak el, legfeljebb minimálisan tolódnak negatív irányba. Palkó és az új tanárnő bár eleinte ellenállnak, győz a passzivitás, ők nagyobb mértékben mozdulnak el negatív irányba. Ez a megoldás a beletörődés szándékolt éreztetése miatt lett alkalmazva, azonban a legtöbb kritika is emiatt éri a filmet.
Amennyiben a beletörődésipar-filmet új műfajként értelmezzük, a nézők sokszor bizonyos ismert konvenciók betartását várják el, amelyeknek ez a film nem felelt meg.
Ebben a műfajban a passzivitás, a problémák megoldatlansága és a cselekvés hiánya tudatosan jelenik meg, ám akik más műfajoktól megszokott megoldásokat, karakterfejlődést vagy katartikus befejezést várnak, csalódhatnak. A film éppen azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ezen elvárásokkal szakít, egy cseppel hozzájárul, hogy beteljen a pohár.
Képek forrása: puskinmozi.hu
