Moskát Anita író október 14-én Debrecenbe látogatott, hogy „A szépíró olvas” irodalmi beszélgetéssorozat keretében meséljen meghatározó olvasmányélményeiről és betekintést engedjen alkotói tevékenységébe. Az esemény a Debreceni Irodalom Háza és az Alföld folyóirat szervezésében valósult meg, a helyszínt pedig a Déri Múzeum biztosította. Az írónővel Hlavacska András irodalomkritikus, egyetemi oktató beszélgetett.
A kora esti időpontnak köszönhetően a múzeum kiállítóterei megüresedtek, így az egyébként nyüzsgő épület ideális helyszínné vált egy zavartalan, fókuszált beszélgetéshez. A látogatókat kezdés előtt néhány perccel beengedték, és a későket sem zárták ki – igyekeztek megvárni, míg minden érdeklődő elfoglalja a helyét. Talán ennek tudható be, hogy a program végül minimális csúszással kezdődött, de ez látszólag senkinek sem okozott kellemetlenséget. A beszélgetést egy rövid megnyitó előzte meg, melyet Juhász Tibor, a Debreceni Irodalom Házának muzeológusa tartott. Tömören ismertette a rendezvény apropóját, bemutatta a beszélgetőket, majd átadta nekik a szót.
A terem, amely helyet adott az eseménynek, erős kontrasztban állt annak hangulatával. A helyszínre érkezve a látogatók bizonyosan azt gondolták, a díszes csillárok között és az elegáns bársonyfüggöny előtt egy kötött, szakmai diskurzust hallgathatnak majd, ennek azonban részben az ellenkezője bizonyosodott be. Nem sokkal a beszélgetés kezdete után ugyanis kiderült; a szereplők két éve ismerik egymást, a közös referenciapontok megléte pedig gördülékennyé, fesztelenné tette mind a kérdezést, mind a válaszadást. Az oldott légkör a közönségre is pozitívan hatott: legtöbben jó kedvvel, mosolyogva figyeltek, azonban bekapcsolódni nem volt lehetőségük. A program a kevésbé interaktív nyilvános irodalmi diskurzusok mintáját követte: a kérdező rámutatott egy viszonylag tág témára, az interjúalany pedig megosztotta gondolatait. Az irodalomkritikus ennek megfelelően klasszikus riporteri szerepben lépett fel, és bár reagált a válaszokra, engedte, hogy az írónő hosszan beszéljen. Ez a szereposztás működött, hiszen
a szerző az első néhány perc elteltével már szívesen és részletekbe menően mesélt, minimálisan sem feszélyezte a közönség vagy a kamerák jelenléte.
Mindezek ellenére nem fordult baráti csevegésbe az irodalmi est, ugyanis informatív, elgondolkodtató mondatok hangoztak el az egy órás esemény során.
Az első kérdések a műfaji kategóriák létjogosultságát érintették. Hlavacska András rávilágított a tényre, miszerint Moskát Anita írásai kevert műfajúak, érdekelte, miként gondolkodik az írónő saját szövegei kategorizálhatóságáról. Az író egy tartalmas válaszban kifejtette, hogy keveset töpreng ezen – az alkotás során sosem szabályokból indul ki, hanem megpróbálja megérteni, mit kíván tőle az adott ötlet. Hozzátette: ha mindenképp meg kell neveznie egy zsánert, amelyben dolgozik, általában a fantasyt említi, hiszen ez egy rendkívül megengedő, sokoldalú műfaj – ahogy ő fogalmazott, „a fantasy olyan, mint a svájci bicska.”
Néhány perc elteltével a beszélgetés a horror felé terelődött. Ekkor a fontos irodalmi élményeken túl szó esett arról is, mire szolgálnak a véres jelenetek Moskát Anita műveiben, és honnan érkezik az ihlet a szétdarabolt testek megjelenítéséhez. Az írónő elárulta: nem célja elborzasztani közönségét. A horrorisztikus cselekmények írása kevésbé tudatos, általában az ötletből fakad, ám nem tagadja, kedveli a felkavaró történeteket – első meghatározó olvasmánya például Stephen King A ragyogás című regénye volt. Ekkor érezte először, hogy valami igazit kap egy történettől. King említése segítette a hallgatósággal való kapcsolatteremtést; a népszerű író nevére többen egyetértő bólintással reagáltak. A beszélgetés ezen pontján bekövetkezett a felismerés élménye, amellyel kapcsolatban. Moskát Anita később kifejtette, nem szívesen adja meg ezt a fajta örömöt olvasóinak. Hlavacska András kérdése – amely megelőzte ezt a kijelentést – arra irányult, hogy miért nincsenek ismétlődő elemek, visszatérő szereplők a szerző szövegeiben.
Moskát elmondta, hogy a horrorral kapcsolatos spontaneitással ellentétben az ismétlődés kerülése nagyon is tudatos. Számára az alkotói folyamatban az újdonság a legizgalmasabb, az írás azon része, mikor fejben felépíthet egy teljesen új világot.
Ha hosszú ideig ugyanabban a történetben maradna – például egy duológia vagy sorozat megírásakor – ezt nem élhetné át. Beismerte, hogy az olvasók számára feltehetőleg örömet okozna egy visszatérő szereplő vagy motívum megtalálása, de ez könnyű nyereség, amiben nem szívesen részesíti közönségét.
A nyereség szó említése után rövidesen témaváltás következett – játékosság és irodalom kapcsolata került fókuszba. Bár a kérdések sorrendje és a beszélgetés íve valószínűleg tervezett volt, az ehhez hasonló átmenetek hozzájárultak a diskurzus természetes folyásához. Moskát Anita ekkor elárulta: aktívan videójátékozik, főképp a világépítés és a játékok által kínált narratívák foglalkoztatják.
Az írás iránti vágyát is egy videójáték-tapasztalat ébresztette fel, ugyanis annyira magával ragadta egy képernyőn megjelenő fiktív világ, hogy nem szívesen szállt ki belőle; írásban folytatta a történetet.
Később a beszélgetés egészen eltávolodott az irodalomtól és társasjáték-élmények kerültek szóba. A szereplők megosztottak egy keveset közös játéktapasztalataikból, humorosan meséltek emlékeikről, a közönség pedig érdeklődve figyelt. Talán ekkor volt a legoldottabb a hangulat a teremben.
Az esemény utolsó harmadában újra a könyveké lett a főszerep. A szerző az írásaival való kapcsolatáról mesélt, valamint megosztotta, milyen témákban alkotna szívesen a jövőben. Kifejtette: a párkapcsolat, mint irodalomban megjelenő topik egyáltalán nem izgalmas számára, azonban a családi viszonyok, ahogyan eddig, úgy továbbra is rendkívül érdeklik. Szót ejtett arról, hogy ez anyagi szempontból nem feltétlen jövedelmező, hiszen a romantikus fantasy mostanában meglehetősen népszerű, ennek ellenére nem kívánja kiszolgálni a többség érdeklődését, ahogy fogalmazott: „villanyszámlakönyvet írni”. Bár az utóbbi időben novellákat publikált, elárulta: épp dolgozik egy terjedelmes regényen, amelyről egyelőre csupán annyit hintett el, hogy „nagyon világépítős és furcsa”, ám ez az avatott olvasók számára minden bizonnyal nem újdonság.
Ahogyan ez a mondat, úgy a beszélgetés egésze is főként a Moskát Anita munkásságát követő közönségnek szólt.
Az esemény címe ugyan nem sugallta, hogy a szerző műhelytitkai kerülnek majd előtérbe, mégis ez történt. Hlavacska András igyekezett konkrétumokat említeni az egyes írásokból, ezzel kapaszkodót nyújtva azoknak, akik nem ismerik behatóan a tárgyalt műveket, de a jelenlévők pillantásaiból így is egyértelművé vált, melyikük mozog otthonosan a Moskát -univerzumokban, és melyikük kevésbé.
A körüljárt témák sokszínűsége mintha tükrözte volna a hallgatóság összetételét: a nagyjából negyven fős közönségben nők, férfiak, fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt helyet foglaltak.
A beszélgetés utolsó néhány perce a hozzászólásoké volt. Több kérdés hangzott el a jelenlevők soraiból, azonban csupán egyre érkezett új információval szolgáló válasz. Az érdeklődő arra volt kíváncsi, hogyan viszonyul a szerző művei fordításához, előfordult-e már, hogy idegen nyelveken adta ki írásait. Moskát Anita válaszul elmondta; nem zárkózik el szövegei külföldi megjelentetésétől; Horgonyhely című regényét tavaly novemberben csehül adták ki, egy novelláját pedig néhány hete angol nyelven közölte az Apex Magazin. A reakciókból világosan látszott, hogy sokakat megleptek mondatai, így az esemény számukra izgalmas végszóval zárult.
Moskát Anita és Hlavacska András röviddel ezután megköszönték a hallgatóság figyelmét, akik a tapsot követően elhagyták a Déri Múzeum termét. Néhány érdeklődő maradt csupán a helyszínen, hogy dedikáltassa könyvét, megossza gondolatait, vagy váltson egy-két szót az est szereplőivel – ezzel kibogozva a sokrétű és inspiráló beszélgetés történetszálait.
Fotók: Pótor Barnabás – Déri Múzeum
