Csodás történet, fantasztikus kivitelezéssel. Egy humoros, ugyanakkor nehéz témákat feldolgozó (világvége, önfeláldozás) sztori, mesebeli látványvilággal. Ez a Hail Mary küldetés, az emberiség utolsó reménye, egy űrbéli, lehetetlen küldetés.
Ryan Gosling legújabb filmje nagy port kavart az interneten megjelenése után 2026 tavaszán. A filmet Phil Lord és Christopher Miller rendezte és producelte, Andy Weir 2021-es regénye alapján. A korábban említett Ryan Gosling a film főszereplője – és egyben a film producere is – Ryland Grace szerepében; míg a mellékszerepeket Sandra Hüller (Eva Startt), James Ortiz (Rocky) és Lionel Boyce (Carl) alakítják.
Röviden összefoglalva a film arról szól, hogy a Nap szépen lassan elpusztul, mert egy úgynevezett asztrofág nevezetű idegen faj megfertőzte. Eva Stratt vezetésével indul egy Petrova-csoport nevezetű kutató csapat, melynek célja a Nap és ezáltal a Föld megmentése. Stratt meghív egy Dr. Ryland Grace nevű általános iskolai tanárt a csoportba a probléma megoldására, mint tudóst. Viszont kutatás közben történik egy baleset, így végül Dr. Grace lesz a Hail Mary névre hallgató öngyilkos küldetés kényszerű űrhajósa, aki ellátogat a Tau Ceti nevezetű naphoz, ami látszólag immunis a fertőzésre. Fent az űrben Grace összetalálkozik egy eridivel, Rockyval. Ketten együtt szerzik meg a választ a napjaik meggyógyításához és végül Grace számára sem a Hail Maryn ér véget az élete. A kutatásuk eredményeinek elküldése után Rockyval Erid bolygóján folytathatja életét, ahol ismét tanár lehet.
A néző Dr. Ryland Grace karakterével együtt az űrben kezdi meg az utazását
és közösen tárják fel a kómából ébredt, amnéziás Grace identitását, majd követik a szereplők küldetését és felfedezik annak természetét flashbackek segítségével.
Maga a történet szépen és követhetően felépített. Számomra különösen tetszik a film flashbackekkel való játéka. Nincs minden információ a néző előtt, a végsőkig drukkolhatunk a Föld megmentéséért és gondolhatunk úgy Grace karakterére, mint a bátor hősre, aki önként vállalta ezt az öngyilkos küldetést.
A sztori állandó párhuzamba állítja Grace földi és űrbéli életét.
A film vizuális világa pedig dinamikusan vezeti végig és nagyban kiegészíti ezt. Rengeteg előre utalás található a képi világban (pl. a Petrova-vonal fénye Grace arcán mutatja a balesetet a film végén), de még ezeken túl is fontos kiemelni, hogy Grace karakterének útját két szimbólum kíséri végig: a rókáé és a szivárványé. A róka, mint az üldözött vad kísérti Grace-t (látható a kardigánján, a maszkján és a kulcstartóján), a szivárvány pedig a fénytöréseinél jelenik meg, főleg Rocky hajóján, ahol visszanyeri utolsó emlékeit arról, miként került akarata ellenére a Hail Mary fedélzetére. Ekkor derül ki, hogy ez Grace utolsó emléke a Földről. Kifejezetten nagy segítség Grace általános iskolai tanári munkaköre az események megértéséhez, hiszen így a bonyolultabb tudományos megoldások (melyek általában rengeteg DIY elemet és szigetelőszalagot igényelnek) is el vannak magyarázva úgy, hogy akár egy ötödikes is megértse – gondoljunk csak a Rocky számára tartott bábműsorra – és így ezáltal a nézők is.
A képi világhoz hozzátartozik a díszlet és a kosztümök tervezése is, amelyekért a Hail Mary küldetés készítői külön dicséretet érdemelnek. Ahol csak tudták, mellőzték a zöld háttér használatát és fizikailag megépített megoldásokkal dolgoztak, ebbe beletartozik a Hail Mary fedélzete és a Blip-A-hez vezető alagút is. A ruhák tervezése aprólékos és rengeteg rejtett utalás található bennük. A készítők arra is odafigyeltek, hogy az Eriden zajló jelenetekben Grace ruhái elhasználódtak a sok év alatt, ezzel jelezve egy időbeli ugrást a történetben. A kardigán és a póló kifakult, Ryland cipőfűzője is kicserélődött olyan zsinórokra, melyek feltehetőleg a Hail Mary hajó fedélzetéről érkeztek.
A vizuális szimbólumokon felül a kameramozgás effektív használata egy érdekes látványvilágot és gazdag többletjelentést biztosít a film számára.
A kamera folyamatos mozgása miatt olyan, mintha a néző élőben is jelen lenne csendes megfigyelőként. Olykor már szinte egy vlogfelvételre emlékeztet a képi világ (ehhez hozzátesz a videónaplók narrációs használata is). Ezt tovább erősíti az a tény, hogy a felvételek nem mindig mondhatóak tökéletesnek. Egyes pillanatokban a kompozíció elcsúszik, vagy az extrák kitakarják a jelenet főszereplőjét (pl. karaoke közben az egyik néző be-behajolgat a képbe Eva Stratt karaktere elé). Ha stabil képeket is látunk, akkor ezek úgy tűnnek, mintha olyan eszközökből származnának, amelyek fizikailag jelen voltak a helyszínen. (pl. laboratóriumi kamerák, űrhajó oldalán elhelyezett kamerák). Az űrben játszódó jelenetek összességében sokkal stabilabbnak tekinthetőek, kevesebb kilengéssel, habár itt is sűrűn előfordul a kamera erősebb remegése, főleg akkor, amikora karakterek (főleg Grace) valamiféle ijesztő vagy érzelmileg megterhelő eseményen mennek keresztül. Elég visszagondolnunk a különböző előrelépésekre a küldetéssel kapcsolatban, vagy a horgászó jelenetre. A kép mozdulatai tükrözik a karakterek érzelmeit, illetve felerősítik azt, mint amikor Grace felébredése után a kamera éles szögeket használva követi főszereplőnk hektikus mozgását. A különböző mozdulatok, mozgások szoros követése valóságosabbá, hihetőbbé teszi a filmet.
A flashbackek és a jelen közötti átváltások megoldása kreatív, folyamatosan párhuzamokat állít fel a múlt és jelen között, sőt sokszor előre is utal a történetben.
Számos alkalommal használják az operatőri munka során a kamera megforgatását jelenetek váltásához, mintha a kamera is az űrben forogna, csak úgy, mint az űrhajók a centrifugális erőnek köszönhetően.
A Hail Mary küldetés ügyesen játszik a jelenetekben látható fényekkel is. Az űrhajón többször előfordul, hogy a kép egy része vagy akár a karakterek arca is sötétbe borul, ami néhol már talán zavaró is, mégis el tud rejteni egyes elemeket, melyek annak ellenére, hogy nem láthatóak, a néző számára értelmezhetőek (pl. Grace elfordul sírni). Továbbá a Hail Mary-n található villódzó fények is hozzáadnak a sci-fi esztétikához. A sötét részek többletjelentést biztosítanak a különböző jelenetek drámai effektusához is. Kedvenc példám a fény narratív szempontú használatára az, amikor az alagútban Rocky megkéri Gracet, hogy vegye le a sisakját. Rocky karaktere a sötétben áll, viszont ahogy Grace megjavítja a technikát és visszakapja a reflektorfényt, látjuk a pillanatot, amikor Grace előzetes hezitációja ellenére megbízik a kis alienben és leveszi fejfedőjét. További példaként említhetők azok a jelenetek, amelyekben Grace a táblájára írva fejtegeti identitását. Eleinte sötétben ül, de ahogy egyre több információt szerez magáról és a küldetés céljáról, egyre nagyobb megvilágításban jegyzetel.
A film látványát a színészi játék koronázza meg. Ryan Gosling és Sandra Hüller is nagyszerűen teljesítettek karaktereik alakításában. Sandra Hüller akcentusa egy újabb réteget tudott hozzátenni a látszólag szívtelen Eva Stratt szerepéhez. De az alakítás, amit ki szeretnék emelni az James Ortiz munkája, mint Rocky fő bábmestere és szinkronhangja. Ortiz játékával és improvizációival életet lehelt Rocky karakterébe és olyan komplex, de mégis mókás személyiséget tudott számára kialakítani, hogy szinte minden néző szívébe belopta magát a kis kőalien.
A film zenei világa felüdülés az időnként komor történetből. Ritmusos, pörgős muzsikát hallhatunk a jelenetek mellett, amelyek nagyszerűen illenek hozzájuk, így fokozva tovább a befogadó élményét. A szöveggel rendelkező betétdalok mindegyike az otthonról,a hazatérésről szól és általuk végig követhető, hogy Grace számára az otthon fogalma hogyan változik meg a Földről Rockyra. Ezenfelül kettős jelentést is biztosítanak egyes jeleneteknek. Vegyük például a karaoke partijelenetét a Földön. A bulinak vidám, élettel teli a hangulata, mindenki iszik, társalog és nevetgél egymással. Mégis a háttérben egy kifejezetten baljós dallam hallható, ami előrevetíti a legénység halálos sorsát, amit később Grace karaktere is kiemel. És ha már említést teszünk a karaoke jelenetről, akkor nem feledkezhetünk meg Eva Stratt előadásáról sem. Harry Styles Sign of the Times című száma kiválóan illik a filmhez és számomra Sandra Hüller énekhangja rakta fel a pontot az i-re. A dal szövege, az érzelemmel teli előadásmód gyönyörűen előrevetíti Stratt dilemmáját Grace elárulásával kapcsolatban.
Ezentúl a történet meglehetősen hatékonyan alkalmazza a hang és csend polaritását.
Az űr vákuumában játszódó jelenetek során a csend kiemelése (a zenén kívül) képes felnagyítani az űr tágasságát, ezzel érzékeltetve hatalmas méretét és azt az érzetet, hogy most már nem Kansasben vagyunk. A csend szépen tudja ábrázolni egy történés súlyosságát (pl. Grace nekicsapódik a műszerfalnak) vagy szimplán humort visz a jelenetbe (pl. Rocky kiejti Grace nevét). Illetve effektíven felnagyítja az érzelmeket, ha a jelenet megkívánja.
Összességében a Hail Mary küldetés egy sokoldalú film, amely megérdemel minden dicséretet. A készítők különös figyelmet fordítottak arra, hogy az alkotási folyamat a lehető legautentikusabb módon valósuljon meg. A látványtechnikai megoldások, a díszletek és Rocky karakterének fizikai megvalósítása külön plusz pontot érdemelnek, hiszen manapság már nem igen látunk ilyet a CGI dominálta és lassan a mesterséges intelligencia által generált mozifilmek korszakában.
Képek forrása: Amazon MGM Studios










