„Tik-tak, a tiki-taka taktika kiiktatva.” Varga Máté barátom ezzel a parádés mondattal foglalta össze azt, hogy mi történt Spanyolország legjobbjaival a vb-n. A hollandok elleni kiütéses vereség után már sokan kongatták a vészharangokat, de a csoportkört négy éve is vereséggel kezdték a spanyolok, aztán tudjuk, mi lett a vége. De most nem. Ez most más volt.
A chileiek elleni meccset azzal a tudattal kezdték a spanyolok, hogy ha kikapnak, kiesnek. Ennek megfelelően agresszív letámadást folytattak az első perctől kezdve. Ahogy egyébként Chile is. Emiatt sok helyzet eleinte nem alakult ki: átjátszani egyik fél sem tudta a letámadókat, így vagy jött a labdavesztés a középpályán, vagy a veszélytelen felívelés. Aztán a 20. percben megtört a jég: tökéletes kispasszokkal, kétszer is sarkazással ziccerig jutottak a chileiek, amit Vargas higgadtan fejezett be. A csúcson lévő spanyol válogatott jutott át ilyen kreatívan az adott ellenfélen. A félidő előtt egy pontrúgás után megduplázta előnyét a dél-amerikai társaság (Aranguiz), így már kifejezetten idegesen vonultak szünetre a spanyolok.
A második félidőben kapuja elé szegezte ellenfelét a Selección, de gólt egész egyszerűen nem tudtak rúgni. Busquets például utoljára 5 évesen, az óvoda udvarán hagyott ki akkora ziccert, mint amilyet az 53. minutumban. Ilyenkor szokás írni, hogy hiányzott az átütőerő. Nagyjából erről is volt szó.
Nagyon sokan nagyon sok mindent fognak mondani a csúfos kiesés okairól, jóllakottságról, fáradtságról, mentális gyengeségről, Casillas és Xavi felelősségéről. A lényeg azonban, hogy a spanyol válogatott idén csak a 3. helyért játszik majd. A csoport 3. helyéért Ausztráliával. Chiléről eközben indokolatlanul keveset beszél majd a világ, de nekik talán így a legjobb. Ők tökéletesen érzik magukat ebben az underdog szerepben. Sehol sem számítanak esélyesnek, senki nem beszél róluk, amikor a nagyokról van szó, mégis ott lesznek a nyolcaddöntőben. Spanyolország nem.
(fotó: Europress/AFP)
