Százszázalékos Oranje – Hollandia – Chile 2-0

holchi_(7)A B-csoport két biztos továbbjutója, a holland és a chilei válogatott csapott össze Sao Paulo-ban. Kétgólos győzelmével Hollandia bebiztosította csoportelsőségét, így az A jelű kvartett második helyezettjével (azóta már kiderült, hogy ez Mexikó) fog összecsapni, Chile pedig a házigazda brazilokkal játszik a nyolcaddöntőben.

Az első játékrész nem sok izgalmat hozott, látható volt, hogy igazából nincs tétje a mérkőzésnek. A hollandoknak sikerült több helyzetet kialakítaniuk, de akadt néhány chilei lehetőség is. Mégis a dél-amerikaiak birtokolták többet a labdát a statisztika szerint az első negyvenöt percben.

A fordulás után sem pörögtek fel az események, mindkét válogatott számára volt sansz a vezetés megszerzésére, de egyik sem tudott élni ezekkel. A 77. percben azonban a narancssárgák megtörték a gólcsendet. Memphis Depay lövését Claudio Bravo szépen védte, csakhogy az ezután következő helyzetben már nem tudott hárítani: a szögletet követően a néhány perccel ezelőtt Wesley Sneijder helyére becserélt Leroy Fer fejelt a kapuba. A továbbiakban a chileiknek nem volt szerencséjük, a hollandok pedig egy kontrát követően növelték előnyüket, Depay lőtt a kapuba.

Következhet az egyenes kieséses szakasz, Hollandia Mexikó ellen, Chile pedig Brazíliával szemben bizonyíthat.

(fotó: Europress/AFP)

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás