Azok a bizonyos hétköznap reggelek. Mikor mindenki siet, rohan és nyűgös. Fáradtak és figyelmetlenek vagyunk, nem törődünk mással, csak magunkkal. Látjuk, ahogy embertípusok százai haladnak el, állnak vagy épp ülnek mellettünk. Az aktatáskás fiatalember, aki az óráját nézi félpercenként, nagyon türelmetlen. Valószínűleg sokadjára késik a munkahelyéről a héten. Az öreg nénike padon ülve ráérősen eszi a reggeli kiflijét, hisz ő úgysem időre megy. A kisfiú, kinek táskája olyan nehéz, hogy szegény meggörnyedve áll, hogy a súly ne rántsa hátra, szintén nem siet. Nem szerethet iskolába járni. Van, akinek felcsillan a szeme mikor egy tömegközlekedési eszközt lát közeledni és van, akinek a szíve szorul össze. Ez utóbbi a táskás kisfiú. Neki nincs kedve iskolába menni, ő ráér, nem siet. Felszállva a buszra újabb képet látunk. Anyuka viszi óvodába kislányát, aki sír, mert a babáját nem viheti magával. Még ha csak ennyi lenne a baja! A harisnyája sem tetszik neki, a rózsaszín csak a lilával passzol szerinte. Anyuka kezd türelmetlenné válni. Leszállnak. Ekkor egy újabb típust figyelhetünk meg, a buszsofőrt. Ő már dolgozik, neki kora reggel óta vinnie kell azokat az embereket, akik türelmetlenek, figyelmetlenek, sietnek, vagy épp nem sietnek, menni akarnak, vagy nem akarnak. Aztán itt vagy te. Te, aki ezt olvasod, gondolkozol, hogy mégis miért teszed még mindig ezt, hiszen ennek az egésznek semmi értelme, csak az idődet pazarlod, de még mindig olvasod. Te nem sietsz, nem mész sehova. Téged nem érdekel a buszsofőr, az anyuka a kislányával, a mamika a kiflivel, az üzletember vagy esetleg a kisfiú, akinek nincs kedve iskolába menni, elég megterhelő neki így is a táskát cipelni, nemhogy még tanuljon is. Itt vagy te, akit nem érdekelnek a tömegközlekedési eszközök, igénybe sem veszed őket, mert ha szükséged van valamire, akkor elsétálsz érte. De amúgy is. Minek kellene neked sétálni, mikor ott ülsz egy kocsiban?
Kép forrása:reflektorban.hu
