Jim Jarmusch, az amerikai független film egyik legnagyobb alakja, nem épp a klasszikus hollywoodi mozi megtestesítője. Szinte minden filmje szembemegy azzal a sztereotíp formával, ahogyan az emberek Amerikában a mozit elképzelik. Nincs ez másképp az 1986-ban rendezett Törvénytől sújtva című filmjével sem, mely harmadik nagyjátékfilmje volt és stílusában inkább az európai művészfilmekre emlékeztet.
A történet Louisianában játszódik: adott két lecsúszott amerikai bűnöző, akik egyik napról a másikra élnek, az égvilágon semmit nem tesznek meg élethelyzetük javítása érdekében. Még börtönbe is úgy kerülnek, hogy csőbe húzzák őket, nem követtek el semmit. A két semmirekellővel a film az amerikai karrierista életmódot figurázza ki. Cellájukban csatlakozik hozzájuk egy olasz félnótás, aki éppen hogy csak makog valamit angolul, azonban az első perctől fogva egyedül neki fordul meg a fejében, hogy meg is lehetne szökni az épületből. A rabok a börtönben sem csinálnak sok mindent: kártyázgatnak, néha összeverekednek, falrajzokat készítenek. Jack szerepében John Lurie-t látjuk, aki egy stricit játszik, Zack, akit Tom Waits, a híres blues és jazz zenész/dalszerző alakít, egykoron rádiós DJ-ként tengette napjait. Harmadik társukat (Roberto) pedig az a Roberto Benigni játssza, akinek valószínűleg nem volt idegen a szerep, hiszen később az 1997-es Az élet szép című filmért – amelyben hasonló, humoros karaktert játszott – Oscar-díjat nyert.
Általánosságban elmondható Jarmusch filmjeiről hogy nem a narratíva, a történetvezetés és a vizualitás dominál, sokkal inkább a szereplők, a karakterek kibontakoztatása, valamint szituációk, helyzetek teremtése. Helyenként szokatlan, hirtelen vágásoktól, operatőri megoldásoktól, hosszú snittektől, valamint fekete és fehér képkockás áttűnésektől sem mentesek a jelenetek. Ezek mind-mind az alternatív filmezés felé tolják az alkotást. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy sok esetben az alacsony költségvetés is meglátszik a mozi minőségén. Ennek ellenére viszont mégis ez a film volt Jarmusch talán első, a nagyközönség és a kritikusok által is elismert műve, amellyel világhírnevet szerzett magának.
Forrás: http://aeonflux.blog.hu/2013/11/12/kritika_torvenytol_sujtva_down_by_law
Nincs hiány a fantasztikus jelenetekből sem, az egyik leginkább elhíresült az „I Scream, You Scream, We All Scream For Ice Cream” rész, mely a rabok tömeges felbuzduláshoz vezet. A zene legalább olyan fontos részét képezi a mozinak, mint a vizuális elemek: erről Tom Waits és John Lurie gondoskodnak, akik zeneszerzőként is jelen vannak a produkcióban. A rendező szereti keverni a műfaji elemeket is: a történet egy kavargó drámaként kezdődik, nagyjából a harmadánál átvált egy börtönfilmbe, majd a legvégén, ismét egy drámai csavar után, kalandfilmként zárul. Jarmusch okos és vicces poénokat injektál az alapvetően komoly történetbe. Amikor a három srác kiszabadul a börtönből és rátalálnak egy elhagyott fészerre (a törvény elől menekülve), felfedezik, hogy a bútorok és az ágyak pontosan ugyanúgy néznek ki, mint a cellájukban.
A Törvénytől sújtva talán nem egy közönségkedvenc hollywoodi alkotás, azonban mindenkinek ajánlom, aki szereti az alternatív, szokatlan, egyszerű, fekete-fehér komédiát.
Perczák Zsolt
