Szerző: admin

Ünnepi gyertyagyújtás Advent harmadik vasárnapján

A harmadik gyertyát is meggyújtották Debrecen közös adventi koszorúján vasárnap, a Kossuth téren. Köszöntőt mondott Széles Diána alpolgármester, Pető Albert baptista és Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész. A karácsonyt megelőző négy hétben sokakat vonzanak a Kossuth tér kékes fényei, az árusok portékái vagy éppen a hangszórókból kiszűrődő halk ünnepi dallamok. Advent harmadik vasárnapján sem volt ez

Read More 

Nagyváradon koncertezett a zenekar

Lemezbemutató koncertet adott Szabó Balázs Bandája 2014.december 6-án Nagyváradon, a Moszkva kávézóban. A rendezvényen a 2014 tavaszán megjelent új, Élet elvitelre címet viselő lemezük dalait prezentálták.                        Hangulatos zenei estén vehettek részt az érdeklődők 2014.december 6-án Nagyváradon, a Moszkva kávézóban, ahol Szabó Balázs Bandája koncertezett.

Read More 

Új szakkal bővül a Debreceni Egyetem tanári képzése

Új képzés indul a Debreceni Egyetemen. A tanári szakos hallgatók mellékszakként vehetik majd fel a közösségi művelődés tanára szakot. Az új képzés célja, hogy felkészítse a leendő tanárokat iskolán kívüli – elsődlegesen közösségi – feladatok megszervezésére. Például különféle szakkörök, táborok szakszerű megszervezéséhez sajátíthatnak el ismereteket a hallgatók. A jövőbeni közösségi művelődés tanárok egyik fő tevékenysége

Read More 

Vámpírkultusz

Bram Stroker híres Drakula című regénye óta számtalan rendező ragadta meg a figurát filmvásznon, ám úgy tűnik Gary Shore is melléfogott alkotásával, amely Az ismeretlen Drakula címet viseli. Az első nagyjátékfilmes rendező mindenesetre szorgalmasan jegyzetelhetett az Interjú a vámpírral megtekintése közben, mivel a főszereplő Vlad, azaz Drakula vámpírrá válása sok hasonlóságot mutat, mindössze a valódi pátosz

Read More 

Ütős látvány, gyenge történetek: Sin City: Ölni tudnál érte kritika

Lassan 10 éve már, hogy Robert Rodriguez és Frank Miller megalkotta azt a képregény adaptációt, ami teljesen követi az alap képregényt látványilag.  A 2005-ös fekete-fehér első rész annak idején nagyot ütött, köszönhető a látványnak a remek történeteinek és a karaktereknek. A film anyagi sikerének köszönhetően a rendezők azonnal elkezdtek beszélni a folytatásról, de csak 10

Read More 

Gasztronómiai élvezetek két órában – kritika a Séf című filmről

A bunkó étteremkritikus, a munkájának élő apa, aki nem foglalkozik a gyerekével, az önmegvalósítás útja, aminek a végén mindenki boldog lesz. Tipikus cselekmény, tipikus karakterekkel. Ha nagyon felszínesen néznénk a Séf című filmet, talán ennyi maradna meg belőle. De ennél egy kicsivel többről szól. Nem a brutális csavarok és a kibogozhatatlannak tűnő cselekményszálak viszik előre

Read More 

A paleolit édességek titkai

A paleolit sütemények előnyeiről és az egészséges táplálkozásról tart előadást Pálfi Barbara gasztroblogger december 10-én 18 órától. Az előadás helyszíne, az Agrártudományi Központban található I-Klub.   A „Süteményeskert – édességek a BL55-ön túl” című bemutatón elsősorban a paleolit receptek alapján készült édességek és az elkészítésükhöz szükséges alapanyagok kerülnek középpontba. Ezek az édességek kizárólag természetes összetevőkből,

Read More 

Csillagok között – filmkritika

Christopher Nolan páratlan tehetségű filmrendezőként jelent meg a direktorok világában, a Memento, a Sötét lovag trilógia, az Eredet és legújabb gyöngyszeme, a Csillagok között is olyan szintű katartikus élményt nyújtanak a befogadók számára, amelyek után garantált, hogy „lélek” nem marad szárazon. Legújabb remekműve a Csillagok között, a narráció lojalitása lenyűgözően tükrözi a címbeli kifejezéseket mind

Read More 

A művészet varázsa

Az Agrártudományi Központ Kisgalériájában adventi kiállítás nyílt 2014. december 2-án. A Böszörményi úti campusban látható tárlatot a Koncz Galéria állította össze. A Koncz Művészeti Galéria és az Agrártudományi Központ egy hónapja kötöttek megállapodást a közös kiállítások megszervezésére. A szeretet fényei című tárlat megnyitóján Bényei József író és költő saját versével köszöntötte a vendégeket.  A közös

Read More 

Karácsonyi díszbe borult Debrecen főtere

Az idei évben is megnyitották kapuikat a karácsonyi vásár standjai Debrecenben. A város lakói a legkülönbözőbb áruk közül válogathatnak, a karácsonyi díszgömböktől, a kenyérlángoson át egészen a forralt borokig. A karácsonyi vásár minden évben nagy népszerűségnek örvend, a kisgyermekes családok egyik közkedvelt közös esti programja. A Kossuth téren ezrek köszöntötték advent első eljövetelét, 2014. november

Read More