Bejegyzések

Márta Alex dedikálás az Ulpius-házban – mini interjú NEM ByeAlexszel

A debreceni Ulpius-házban tartott dedikálást december 13-án, szombaton Márta Alex, aki sokaknak a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon fellépő, ByeAlex nevű énekesként lehet ismerős. A fiú a zenélés mellett íróként is tevékenykedik, idén adta ki Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon című legelső regényét, melyben egy huszonhat éves, miskolci, újságíróként dolgozó srác utolsó napját írja le zavarba hozó

Read More 

Vámpírkultusz

Bram Stroker híres Drakula című regénye óta számtalan rendező ragadta meg a figurát filmvásznon, ám úgy tűnik Gary Shore is melléfogott alkotásával, amely Az ismeretlen Drakula címet viseli. Az első nagyjátékfilmes rendező mindenesetre szorgalmasan jegyzetelhetett az Interjú a vámpírral megtekintése közben, mivel a főszereplő Vlad, azaz Drakula vámpírrá válása sok hasonlóságot mutat, mindössze a valódi pátosz

Read More 

A férfiagy – Csányi egyszemélyes vígjátéka

A férfiagy-avagy nincs itt valami ellentmondás? című darabban láthattuk Csányi Sándor színészművészt, december 8-án, hét órától, a Lovardában. Csányi Sándor egy amerikai stand-upos, Robert Dubac komédiáját vitte színre ezúttal a Lovarda színpadán, december 8-án. A fővárosi Thália Színházban már sikert aratott, idén májusban a Kölcsey Központban láthatta a debreceni közönség, most a Lovarda Pódiumán ismerhettük

Read More 

Brad Pitt és a haragos legénység

Brad Pitt ismét zseniálisat alakít új filmjében. A tankban összezárt legénység kalandjai beszippantják a nézőt, mintha mi magunk is a csatatéren harcolnánk, a film szinte bemocskolja a ruhánkat. A második világháború végén járunk, mindjárt vége van. A szövetséges csapatok előrenyomultak a német területeken, de néhány náci bizony ezt meg akarja gátolni. A helyzetet tovább nehezíti,

Read More 

Debreceniek az intermodális központról

Négy óriási közlekedési beruházás lesz Hajdú-Bihar megyében a 2014-2020-as időszakban. Ezek egyike az intermodális személyszállítási központ. A központban kapna helyet a vasútállomás, a buszvégállomás és a helyi járatok végállomása is. Ezen központ szükségességéről kérdeztük a debreceni lakosokat. Szoktam használni buszt és villamost is. Jó ötletnek tartom, de gyakorlatban nem tudom mennyire fog bejönni, mert környezetvédelmi

Read More 

Rossz szomszédság – filmkritika

A cím teljesen lefedi a sztori lényegét és a filmről alkotott véleményemet is. Tény, hogy nem katasztrofális baromság, mivel a sztori jó és a színészek nagy része is, de a film kétségtelenül rossz. Miről is szól? A történet szerint egy fiatal, kisgyerekes házaspár szomszédjába beköltözik egy egyetemi diákszövetség, akiknek az a legfőbb céljuk, hogy megrendezik

Read More 

Ütős látvány, gyenge történetek: Sin City: Ölni tudnál érte kritika

Lassan 10 éve már, hogy Robert Rodriguez és Frank Miller megalkotta azt a képregény adaptációt, ami teljesen követi az alap képregényt látványilag.  A 2005-ös fekete-fehér első rész annak idején nagyot ütött, köszönhető a látványnak a remek történeteinek és a karaktereknek. A film anyagi sikerének köszönhetően a rendezők azonnal elkezdtek beszélni a folytatásról, de csak 10

Read More 

Egyedül a maffia ellen

Denzel Washington egyszemélyes hadseregként megy szembe az orosz maffiával, amiért azok bántalmaznak egy prostituált lányt. A Védelmező jó néhány akciófilmes kliséből építkezik. Van egy ex-gyilkológépünk, aki valamilyen kisvárosban telepszik le, miután leszerelt. Próbál leszámolni korábbi életével, ezért a helyi barkácsáruházban vállal munkát. A kollégáival nagyon közvetlen, segítőkész, ugyanakkor megrögzött rendmániás és rendkívül pontos. A kollégái

Read More 

22 Jump Street – A túlkoros osztag- filmkritika

  A 2012-ben megjelent 21 Jump Street igazán eredményesre sikerült. Így elkészült a magától értetődő folytatása, ami természetesen lehetett volna olyan, mint a szokásos folytatások általában. Amit egy néző vár: ütősebb, erősebb, hangosabb. Minden megvan benne, ami egy szórakoztató komédiához szükséges. Jó hangulat, ötletes poénok és szimpatikus karakterek, voltaképpen a sztori is ugyanaz, mint az

Read More 

Tizenkét év egy fiú életéből

Tizenkét év rengeteg idő, hát még ha annyi ideig dolgozunk valamin. Na, Richard Linklater épp ennyi éven át forgatta filmjét, a Sráckort. Ha egy film elkészítésére ilyen hosszú idő áll rendelkezésre, akkor egy jól kidolgozott eredményre számítunk. Ez így is lett. Az elkészült mű olyan sok gondolatot közvetít, hogy azok részletes bemutatására a közel három órás játékidő

Read More