“Ma Kazán?”
Harmadéves egyetemistaként visszatekintek az eltelt két évemre, és nem tudom a két kezemen megszámolni, a főépület előtt szünetekben hányszor kérdeztük ezt egymástól a csoporttársakkal. Az alapszakomból még szűk egy év, a mesterképzésből még kettő hátra van, de így is elmondhatom, hogy a közösségi-egyetemista életből kivettem a részem. Mégsem lehet elégszer feltenni a kérdést: „Ma Kazán?”.