A hajléktalanok helyzete Miskolcon.
Aluljáróban kéregető, tablettás bort szürcsölő, padon fekvő, ápolatlan, nem dolgozó emberek – a többség így jellemzi a hajléktalanokat. Igazából ez csupán egytizedükre jellemző. Tévhit, hogy nem dolgoznak. Negyvennégy százalékuknak van valamilyen munkajövedelme. Tévhit, hogy alkoholisták. Több közöttük az absztinens, mint a nem hajléktalanok között. Tévhit, hogy tanulatlanok. Háromból kettő nincstelennek középfokú végzettsége van, de sok közöttük a diplomás, nyelveket beszélő ember. Akkor miért váltak csavargókká? Hogyan mászhatnak ki belőle? És mi hogyan segíthetünk ebben?
Ha nem is robbanásszerűen, de folyamatosan emelkedik a hajléktalanok száma országszerte, így Miskolcon is. A megyeszékhelyen körülbelül nyolcszáz hajléktalant számlálnak. Ehhez képest a város három hajléktalanellátó intézményében összesen négyszáz ágy áll rendelkezésükre, tehát az otthontalanok mintegy fele kimarad az ellátásukat szolgáló bentlakásos intézményekből. Sokan azonban nem is akarnak bejutni a szállókra, szívesebben töltik éjszakáikat az utcán.
Kik a hajléktalanok, és miért váltak azzá?
Nem mindig tudjuk eldönteni, hogy ki hajléktalan és ki nem az. Hajléktalannak tekintsük-e azt az embert, akinek a lakásában nincs víz, gáz vagy villany, esetleg még az ajtó és az ablak is hiányzik? Nincs utcán, mégis csaknem ugyanolyan veszélyeknek van kitéve, mintha közterületen élne. Sokszor maguk az érintettek sem tudják, hogy melyik volt az a pont életükben, amikor hajléktalanokká váltak. A szívességből rokonoknál vagy barátoknál lakók csak akkor kezdik magukat hajléktalannak tartani, amikor kiderül, hogy a jó szándék és a segítőkészség is véges lehet.
A jogszabály kétféleképpen definiál: „hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve az, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalan szállás”, illetve „aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti”.
Az otthontalan személyek között jelentős számban találunk munkanélkülieket. A nincstelenné válást okozhatja ingatlankatasztrófa, válás, vagy előfordulhat, hogy az illető egy csődbe ment vállalkozás miatt vesztette el mindenét, netán soha nem is volt semmije. Balesetet szenvedett vagy lebetegedett, és nem tudta tovább fenntartani magát. Már meghaltak a családtagjai, vagy soha nem is volt családja. Munkáját elveszítette és nem talált újat. Lehet, hogy sok éven át egy mára kihalt munkakört végzett. Lehet, hogy rossz egészségügyi állapota tette lehetetlenné munkája folytatását. Az sem kizárt, hogy egyszerűen csak a folyamatos álláskeresők hétszázezer fős táborába tartozik, vagy csak nyugdíjassá vált, és abból a pénzből már nem tudta fenntartani magát. Szóba jöhet az alacsony fizetés is. Hiába van meghatározva a minimálbér, a gyakorlatban rengetegen dolgoznak harminc-negyvenezer forintért, és rengetegen vannak azok is, akik csak ideiglenes munkákat találnak, kétszázötven forintos órabérből pedig nehéz lenne egy albérletet megélhetéssel együtt finanszírozni. Végül az utcakerülés okai lehetnek a barátok is, akik vagy az első adandó alkalommal magára hagyják a bajba jutott embert, vagy csak hosszú évek után tűnnek el, amikor már azt érzik, hogy nem tudnak többet segíteni.
Bede Gábor elmondása szerint önhibáján kívül lett hajléktalan. „A Herman Ottó Gimnáziumban tanultam. Az iskola mellett asztalosként dolgoztam. Az érettségi után maradtam ennél a szakmánál, amíg az egészségem tönkre nem ment. Ezután nyolc évig rendőrként szolgáltam, majd a fővárosban kaptam munkát. Ez volt az utolsó munkahelyem. Időközben a feleségem összeszűrte a levet egy férfival, ami váláshoz vezetett. Mivel a családi ház a négy gyermekünk nevén volt, így csupán egyhatod részt kaptam a lakás árából. Később édesapám halála után örököltem némi pénzt. A két pénzösszegből egy házat akartam venni, de az örökséget nem kaptam meg bátyámtól, ami miatt le kellett mondanom a kinézett és már lefoglalózott lakásról”.
Ki mehet hajléktalan szállóba?
Miskolcon három hajléktalanokat ellátó intézmény működik, a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Területi Szervezete és a „Napfényt az Életnek” Alapítvány. Az intézményrendszerbe (éjjeli menedékhely, átmeneti szállás, idős-, illetve rehabilitációs otthon) érvényes tüdőszűrő igazolással kerülhetnek be az érintettek, illetve valamifajta rendszeres jövedelem függvényében. A legtöbb helyi szálló azoknak a hajléktalan személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik (elsősorban Miskolcról és környékéről, de akár az ország más pontjairól is) az intézményhez fordulnak segítségért lakhatási gondjuk megoldásában és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra. A szállók feladata a hajléktalan emberek befogadása, gondozása, segítése. A rászorulóval szerződést kötnek, amit egy év elteltével felülvizsgálnak, s döntenek a további tartózkodásról, illetve gondoskodnak más intézménybe történő áthelyezéséről vagy beutalásáról. A megállapodás nem hosszabbítható meg, ha az intézmény úgy véli, hogy az ellátott nem tett semmit annak érdekében, hogy a helyzetén változtasson, a szociális munkatársak segítségnyújtását sorozatosan elutasította, vagy egyéb módon nem tett eleget a gondozási megállapodásban foglaltaknak.
Az intézmények szociális és mentálhigiénés tanácsadást biztosítanak. A hajléktalanok számára többágyas, jól fűtött és világított szobákat kínálnak. Hétvégenként és a munkaszüneti napokon zsíros kenyeret, több napos ünnep esetén meleg élelmet nyújtanak minden lakó számára. Ezen felül ruhával, textíliával, ágyneművel látják el a rászorulókat. Biztosítanak tisztálkodási lehetőséget és orvosi ellátást is. Az intézményi orvos gyakorlatilag mindig elérhető. A napi egészségügyi ellátást pedig egy ápolónő biztosítja.
A lakóktól a szolgáltatásokért térítési díjat szednek, amelyet az ide vonatkozó rendelet határoz meg. Az újonnan bekerült lakók részére az első hónap ingyenes. A térítési díjat a jövedelem arányában fizetik az ellátottak, amelynek összege hozzávetőlegesen a jövedelmük harminc százaléka.
Miért választják sokan az utcát a meleg szállók helyett?
Dúberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Hajléktalan Gondozó Központjának intézményvezetője szerint a legnagyobb probléma abból szokott adódni, hogy: „a házirendet nem tudják elfogadni. Nem jöhet be az illető alkoholos állapotban, minden nap meg kell fürödnie. Egy olyan embernek, aki napokat, heteket, hónapokat töltött az utcán, nagyon nehéz visszaszokni a normál társadalmi viszonyokra és a számunkra megszokott dolgokra”.
A hajléktalan személyeket is megkérdeztem, hogy miért nem mennek be a menedékhelyekre. A legtöbb esetben az derült ki a válaszból, hogy valamilyen korábbi rossz tapasztalat áll a döntésük hátterében. Olyan is van, aki szimplán büszkeségből marad az utcán.
„Itt kint jobban élünk, mint aki bent van a szállón. Én már voltam bent. Az ottaniak büdösek, tetvesek. Meglopják egymást. Az ember lefekszik zokniban, oldalra fekszik, leteszi a fejét, és már nincs is zoknija”– eleveníti fel korábbi tapasztalatait Tóth Tibor.
Sulyok Tibor már kilenc éve él az utcán: „engem sokan hívtak a szállóba, de nem mentem, mert szégyelltem. Volt családi házam, biztos egzisztenciám, autóm, gyerekeim, mégis ide jutottam. Természetesen az ital is közrejátszott, de amikor tíz centiméter vastagon belepi az embert a hó, a jég meg az ónos eső, valahogy ki kell bírni. Muszáj meginni azt a pohár bort vagy fél deci piát. Csak van olyan, aki annyit iszik, hogy elesik és csúszik-mászik, és van, aki csak annyit, amennyit muszáj”.
Télen a legnehezebb
Idén már csaknem százan fagytak halálra Magyarországon a téli hidegben. A hajléktalanok sok esetben nem tudnak hova menni, mert a hajléktalanszállók kilencvennégy százaléka tele van. Vannak olyan megyék, ahol a hideg idő miatt több mint száz százalékos a kihasználtság, ide tartozik Tolna, Vas, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is.
Egyre hidegebbek az éjszakák, és egyre többen keresik fel a Magyar Vöröskereszt miskolci éjjeli menedékhelyét is. Dúberné Dunaveczki Éva intézményvezető elmondása szerint a hajléktalanszálló már augusztus óta telt házzal működik, ami azt mutatja, hogy egyre több ember válik otthontalanná a megyében. „A nyolcvan férőhelyes menedéken akár kilencven személyt is ellátunk. Novembertől időszakos menedékhelyet is üzemeltetünk, ahol újabb harmincöt férfinak tudunk segíteni.” Az utcai gondozószolgálat munkatársai a téli időszakban folyamatosan próbálják felderíteni, hol húzódnak meg olyan fedél nélkül maradt emberek, akiknek esetleg sürgős segítségre, orvosi ellátásra van szükségük.
Kocsis István elmondása szerint nem az számít, hogyan jutott a gödörbe, csak az számít, hogyan jut ki onnan. „1994 óta legalább tíz tömegszálláson éltem. Tagja vagyok az Anonim Alkoholisták programjának, aminek köszönhetően nem fogyasztok alkoholt és józanodom. Több mint tíz éven át próbáltam segíteni alkoholista társaimnak a józanság elérésében és megtartásában, amit ma is bármikor megteszek”.
Az fedél nélküli emberek sok esetben reményvesztettek, nem látják életük rendezésének lehetőségeit és módját, ezért panaszaik többsége nem is az ellátórendszer problémáira vonatkozik, hanem saját egyéni sorsuk rendezésének kilátástalanságára. Ezért is lenne fontos az összefogás, és az, hogy a hajléktalanság ne csupán szociális problémaként definiálódjon, hanem össztársadalmi üggyé váljon.
Iglár Alexandra
