Interjú a Rádió FM95 műsorvezetőjével.
„A Rádió FM95-ben közkívánatra, ma este is, a kedvenc showman-ed, a nagyon gizda házigazda, a szanaszéjjel szakadt száj, az éjszaka fenegyereke: Tom Taylor” – hangzik el a szignál minden este a debreceni kereskedelmi rádióban. A mikrofon mögött pedig egy „hang”, akit az emberek Tom Taylorként ismernek. De ki is ő valójában? A vele készített interjúból nyomban kiderül.
Mi az eredeti neved? Honnan ered a „Tom Taylor” művésznév?
Azért lettem Tom Taylor, és azért Tom Taylor Show a műsorom címe, mert amikor nyolc évvel ezelőtt elkezdtem rádiózni, egy műsorsávba estem az akkor Sláger Rádiós Szabó Tamással. Azért nem lehettem én is Szabó Tamás, mert a hallgatottság mérésénél zavaró lett volna, ha két megegyező nevű műsorvezetőt egyszerre hallgatnak az ország különböző területein. A névegyezés miatt nem lehetett volna megállapítani a pontos hallgatottsági adatokat. Ezért lefordítottuk a nevemet, és így lett a Szabó Tamásból Tom Taylor.
Szereted a művésznevedet?
Utálom a művészneveket. De abból a szempontból jó, hogy művészként azt csinálhatok, amit akarok. Például, ha felmegyek egy Facebook típusú oldalra, és átvitt értelemben letolom a gatyámat, Tom Taylorként megtehetem, mert ő ilyen. A művésznév mögé el lehet bújni. Bár én nem szoktam így bemutatkozni.
Mi a valódi foglakozásod? Mihez értesz igazán?
A rádiózás fontos az életemben, de nem csak ezzel foglalkozom, és nem is ez az elsődleges. Több cégem is van. Van egy alapítványom, dizájnbútorokat gyártó asztalos üzemem, lapkiadóm, mi adjuk ki például a Fórum Magazint és a Cél Magazint is. Ezenkívül multinacionális cégek marketing tanácsadásával és rendezvényszervezéssel is foglalkoznak a vállalkozásaim. Emellett grafikus és fotós is vagyok. Ha van időm, akkor rendezvényeket konferálok, reklámszövegeket mondok fel, de az is előfordult már, hogy egy rajzfilmfigura szinkronhangja voltam. Jártam kommunikáció szakra is, de azt otthagytam. Az eredeti foglakozásomat pedig ma már senki sem tudja. Valamilyen építésztechnikus lehetett valaha.
Mióta rádiózol és miért csinálod?
Már nyolc éve csinálom, bár eredetileg nem akartam rádiózni. Nem érdekelt soha, sőt nem is hallgattam rádiót. A rádió korlátoz, én egy egyéniség vagyok, és ne egy zenei szerkesztő határozza meg, hogy milyen legyek.
A rádiózás mégis úgy jött, hogy amikor indult az akkori City Rádió, kerestek egy férfi hangú srácot, aki vicces és kommunikatív. A szerkesztők engem kerestek meg, úgy gondolták, hogy biztosan tudnám csinálni. Megmondtam, hogy a vállalkozásaim mellett nekem erre nincs időm. De ők meggyőztek és kaptam egy esti sávot. Kipróbáltam és három hónappal később a Tom Taylor Show lett Hajdú-Bihar megye leghallgatottabb esti műsora. Nagyjából ebben az időben szóltak a Rádió FM95-től, ami a megye leghallgatottabb rádiója, hogy amennyiben van kedvem, akkor most azonnal átmehetek hozzájuk, mert ők akarnak egy ilyen műsort. Hát így kerültem ide. Igazából szeretek rádiózni: jó beülni esténkét a stúdióba és baromkodni egy kicsit.
Az FM95-nél van egy saját műsorod, sok a rajongód emiatt?
Szerintem nincs sok rajongóm, bár dedikálok és sokan megkeresnek, mégis úgy érzem, hogy veszítettem a rajongóim közül, mivel büszke vagyok a csodálatos családomra, a gyerekeimre, az egész életünkre. Ha valaki igazán sok rajongót akar, az legyen nagyon hűtlen, legyen kicsapongó és ne beszéljen a családról, mert ezek elérhetetlenné teszik az embert. Ha valaki műsort vezet valahol – ez lehet show-műsor, vagy bármilyen más jellegű –, annak azt tanácsolom, hogy ne adja ki a valódi énjét, bármennyire is büszke a családjára vagy a gyerekeire. Egyrészt ez öregíti kicsit az embert – hiszen tudjuk, hogy a tinédzser korosztály mindig a legrajongóbb –, másrészt elérhetetlenné válik az illető a rajongói számára. Ilyenkor jól jön például egy válási botrány, amivel újra közelebb lehet csalogatni a rajongó tiniket.
Tehát vannak rajongók, akik kedves emberek, vannak rajongók, akik szeretnek rajongani, bár nem tudják, hogy mi iránt rajonganak, vannak persze elmebetegek is, és vannak, akik nem rajonganak, de tiszteletben tartják azt, amit csinálunk.
Van valamilyen érdekes történeted, ami a rádiós éveid alatt történt veled? Mi a legemlékezetesebb, amit most fel tudsz idézni?
Rengeteg ilyen történet van. Erről reggeltől estig tudnék mesélni. De az egyik legjobb és egyben a legrosszabb ilyen dolog a pályafutásom alatt az volt, amikor II. János Pál pápa haldoklott. Ez nagy szívdobbanása volt ennek a városnak.
Mi a rádióban „elkísértük a pápát az utolsó útján”. Ez körülbelül hajnal egyig tartott. Ezalatt a rádióba több tízezer üzenet érkezett. Senki nem hitte el, hogy ilyet meg lehet csinálni, és hogy egy város lakói hajnali egyig a rádió mellett virrasszanak. Nem tévéznek, hanem a pápára figyelnek, együtt kísérik el azt az embert, aki annyi mindent tett a békéért. Ez egy nagyon fontos emlék számomra.
Persze volt bulisabb élményem is. Erre jó példa, amikor egy adásban azt mondtam, hogy „gyerekek ma este nekiszaladunk és lezúzzuk a várost”! Azt hittem, hogy ez vicces lesz, de akkor már nem volt annyira vicces, amikor egy nyolcvan fős kocsikaraván elején voltam, és még rendőri biztosítást is kaptunk. Mindez természetesen éjszaka történt. Igazából, ha az emberek figyelnek rád és meg tudod mozgatni őket, az szuper.
De azt nem lehet tudni, hogy az ember meddig tud igazán showman maradni. Nem lehet tudni, hogy Jáksó Laci meddig lesz Jáksó Laci. Persze akad pozitív példa: Boros Lajos már hatvanon is túl van, és még mindig élvezi ezt a fajta mókát.
Mit szeretsz csinálni, amikor nem rádiózol? Milyen hobbijaid vannak?
A család a hobbim. Bár tudom, hogy ez közhelyes dolog, mégis így van. Persze minden évben van valamilyen hobbim, amiért rajongok. Volt egy horgász időszakom, akkor horgászversenyekre jártam. Utána fotós lettem, és ehhez saját fotóstúdiót rendeztem be otthon. Ez a mai napig megmaradt, tegnap is vettem egy új gépet. Tavaly a halak iránt kezdtem el rajongani. A kertben csináltunk egy 25 köbméteres kerti tavat, és a lakásba egy 600 literes akváriumot, mert nekem hal kellett. Aztán, hogy jövőre mi lesz, még nem tudom, de most vettem egy gitárt. Bár azt még nem tudom, hogy miért van rajta hat húr, de majd elmeséli nekem egyszer valaki.
Egy rádiós szeret zenét hallgatni?
Igen. A rádiós szeret zenét hallgatni, bár a legnagyobb slágereket unja. Ő ezekből egy nap annyit kap, hogy nem tud ezekre a dalokra megmozdulni. Viszont a zenékre, amiket ritkábban hall, és amik kuriózumnak számítanak, azokra felkapja a fejét a rádiós.
Tudom, hogy van egy szép családod. Boldog vagy? Mi az amit még el szeretnél érni az életben?
Szerintem ezeket a kérdéseket mindenki felteszi magának. Jó és kemény dolog a siker, de a legfontosabb, hogy az ember gondolkozzon. Az még mindig kevés, ha valakinek van neve, ismerik vagy van egy műsora. Az a lényeg, hogy ezeket az adottságokat hogyan tudja kihasználni. Számos példát tudnék mondani olyan emberekre, akik jó körökben forognak, jó dolgokat csinálnak, de ebből nem tudnak profitálni.
Az, aki eléri azt, hogy legyen annyi pénze, amiből fel tudja építeni a saját életét, és a családjával kapcsolatban is nagyjából minden a helyén van, az minden nap elgondolkodik azon, hogy mi kell neki még, merre kellene továbbmennie. Eljutni idáig jó dolog, de megtartani mindezt háromszor nehezebb.
Én most boldog vagyok, elégedett vagyok az életemmel és büszke vagyok a családomra. Tervei mindenkinek vannak, így persze nekem is. De ezek megvalósulásáról majd ötven év múlva beszélgessünk.
Illés Gabriella
