,,Ülök a szobában a monitorra meredve, és egy jó sörre gondolok.” Ez lehetne a kollégisták jelmondata. Ezek a különös létformák különböznek embertársaiktól. Hétvégére sosincs pénzük, ebből kifolyólag csütörtök este már a küszöböt is boldogan megrágnák, ha lenne rajta ketchup, valamint a hét nagy részében vagy másnaposak, vagy kialvatlanok (mivel ha nem ők, akkor a szobatársaik buliznak).
Ezek a lények csütörtökön és pénteken csapatostól, táskástól szállják meg a tömegközlekedési eszközöket, és élveteg képet vágva gondolnak arra, hogy otthon várja őket a főtt kaja, és végre kimosathatják az elmúlt hetek alatt szinte már életre kelt ruhadarabjaikat. A tapasztalatok azonban nem azt mutatják, hogy tanulnának a hibáikból. A kollégista képtelen beosztani a pénzt, így esténként mindig kajaszállító autók tömkelege sorakozik fel a kollégium előtt. Ezek a lények ugyanis nagyrészt gyorskaján élnek. Egyes példányok néha ugyan főznek, de a többség leginkább a kényelmesebb – és sokkalta egyszerűbb – ételrendelést részesíti előnyben.
Eme létforma egyik fajtája előszeretettel bömbölteti éjjel a zenét, nem törődve a papírvékony falakkal, az ideges kopogással a falon, valamint a portás fenyegetőzésével, hogy felküld egy biztonsági őrt. Egy másik fajtája viszont harci arcfestésben és ruházatban, tűsarkú fegyver igénybevételével és visító kacarászással gyilkolja sikeresen az aludni kívánók idegeit kellő alkoholmennyiség elfogyasztása után – akár három emelet hatósugárban is. Jól látható, hogy ezek a lények még nem képesek az önálló életre, így semmiképp sem ajánlott kiengedni őket a ,,ketrecből” 3-5 éven keresztül.
Most, hogy ezt befejeztem, jól esne egy sör. Csütörtök este van, lassan be kéne pakolni, elmosni a kéthete ott álló ételeseket, és csinálni kéne valami kaját, mert éhen halok. Nincs kedvem… Azt hiszem, rendelek egy pizzát.
Vári Beáta
