Soha nem rendeltem még albumot egyetlen zenekartól sem. Mindig csak letöltöttem, és csak gyűjtögetem a zenéket hosszú évek óta. 2014 áprilisában ez megváltozott. A Blind Myself kiadta a teljes Négyszögöl albumot (kritika itt), én pedig kapva kaptam a lehetőségen, és azonnal leadtam a rendelést. Úgy éreztem, nekem ez a lemez KELL, így, ahogy van. Valószínűleg ez az egyetlen lemez, amit megrendeltem… egészen a Blind Myself következő albumáig. Addig azonban erről az új anyagról, a zenekar és Debrecen helyzetéről, valamint a közelgő Fonogram díjátadóról (is) beszélgettem a banda három tagjával: Horváth István gitárossal, Jankai Valentin dobossal és Tóth Gergő énekessel.
2013 januárja óta harmadjára léptek fel Debrecenben, és mindhárom alkalommal a Dharma Klubban játszottatok. Minek köszönheti a város és a Dharma ezt a kitüntetett figyelmet a zenekar részéről?
Horváth István: Nagyon egyszerű: az Apeynak ide volt időpontja, mi meg jöttünk velük. (nevet)
Tóth Gergő: Mi azért nyilván egy underground zenekar vagyunk, és nem a nagyobb helyeken szoktunk játszani. Régebben az Unplugged (mai Lilla Bár – a szerk.) volt a mi debreceni „törzshelyünk”, de az bezárt, és aztán a Dharma Klub koncertszervezője, Papp Niki révén jutottunk el ide. Rögtön az első alkalommal hatalmas vendégszeretettel fogadtak minket, beleértve a cateringet is: mindig olyan kaja-pia vár itt minket, ami az országban csak nagyon kevés helyen van, olyan ez, mint a fehér holló. A közönség is mindig nagy örömmel jön el a koncertre, így nem is lehet kérdés, hogy mindig szívesen térünk ide vissza, ha hívnak minket.
Beszéljünk egy kicsit a Négyszögöl albumról – ami egész pontosan mikor is jelent meg hivatalosan?
H. I.: (nevet) Jó kérdés… Mikor kaptad meg postán a lemezt? Na, akkor!
T. G.: 2012 júliusában jelent meg a Négyszögöl I., aztán még abban az évben, decemberben jött ki a II. 2013-ban csak egy részt tudtunk kihozni, mert eléggé „megperegtünk”, és most sikerült kihozni az utolsó részt, amivel egy időben elkészült a cd, így ezt tekinthetjük hivatalos megjelenésnek. Korábbra terveztük ezt az egészet, de sajnos megcsúsztunk a dolgokkal. Iszonyatos munkát és energiát emésztett fel az egész folyamat, miközben mindenkinek megvan otthon a maga kis élete. Olyankor tudtunk a zenekar ügyeivel foglalkozni, amikor éppen mindenki ráért, ez rányomta a bélyegét az egészre. Eredetileg ennél sűrűbben akartuk kihozni a részeket, az utópiánk a két-háromhavonta történő megjelentetés volt. Azonban valami gebasz mindig közbejött: át kell tolni a forgatást, mert esik az eső…
H. I.: …nem is említve a dolog pénzügyi vonzatát! Nagyon nehéz volt a klipek, vizuálok előállítási költségeit megteremteni – azért itt 800.000 forintos klipektől beszélünk, ha nem is mindegyik ilyen drága volt, de a komolyabbak mind. Ezek előteremtése is hosszú időbe tellett. Arról nem is beszélve, hogy az album írása közben a zenei ízlésünk is változott: sokkal letisztultabb, átgondoltabb dalokat írtunk, és nem egy esetben a megírt, felvett dalokon is alakítottunk.
Jankai Valentin: Igazából egyedül a koncepció volt az, ami előre megvolt: kitaláltuk, és tudtuk, hogy azt végig fogjuk vinni. Aztán az egész folyamat közben is változtak a feltételek, bekerültek olyan extrák, amik nem szerepeltek a terveink között. Az elején például nem gondoltuk volna, hogy a Punnany Massif Wolfie-ja fog írni egy tetoválós himnuszt, vagy azt, hogy Mészáros Dóri fog az egyik klipünkben szerepelni. És éppen ezért volt izgalmas ez az egész: bár sok idő volt elkészíteni a lemezt, de szerintem sokkal tartalmasabb lett, mint hogyha csak leültünk volna, kiadunk egy lemezt, az szól, amiről szól, és akkor egyben kihozzuk. Ez így számunkra is hatalmas élmény volt.
Említettétek, hogy a lemez írása közben is változott a zenekar zenei ízlése. Az előző nagylemezetek, a Budapest, 7 fok, eső – szakmai szemmel nézve – egy technikásabb, zeneileg komplexebb anyag volt, míg a Négyszögöl elég sok populárisabb elemet tartalmaz. Nem sérült ezáltal a színtéren belüli megítélésetek?
H. I.: Egyrészt ki nem sz*rja le a megítélésünket?! Másrészt ez már a 2010-es SZUMMA válogatáslemeznél eldőlt, hogy más irányba akarunk menni, ugyanis Gergő bele van szerelmesedve ezekbe az elektronikus hülyeségekbe. Akkor kezdtünk el kísérletezni, felmérni a lehetőségeinket. Felvettük a régi dalainkat, beletettük a gépeket, és nagyon jót tett az egész zenénknek – akkor döntöttük el, hogy ezen az úton haladunk tovább.
A másik újítás Gergő éneklése volt. Nyilván furcsa volt hallani az embereknek, hogy valaki 20 év üvöltözés után elkezd énekelni. Valószínűleg ez verte ki a biztosítékot sokaknál a szakmán belül, de szerintünk ez egy nagyon nagy szó.
A harmadik kulcsszó a tudatosság volt: megjegyezhető, szerethető dalokat akartunk írni. Ez a dalszerkezetekben, a dalszövegekben és az énekdallamokban is megmutatkozik. Akik pedig esetleg csemegézni szeretnének a régebbi stílusunkból, nekik felraktuk az öt bónusz dalt, amik inkább a régebbi vonalat képviselik.
T. G.: Egy másik fontos dolog: amikor elkészül egy album, akkor elkezded vinni magaddal, játszod a dalokat a koncerteken és tapasztalsz. Látod, mely dalok működnek, és van olyan, amiről csak azt hiszed, hogy működik, a közönségnek viszont nem jön be. Mi látjuk a közönséget, hogy hogyan viselkednek, mi az, ami tetszik nekik. Van olyan ember, aki a dalok miatt jön, más csajozni akar, pogózni, vagy csak azért, hogy legyen egy jó estéje. Mi ezt az egészet megfigyeltük, és beleépítettük a zenénkbe, rájöttünk, hogy mik azok a dolgok, amiket érdemes csinálni.
Magyarországon csodálatos a közönség, csak vannak olyan dolgok, melyek nem kompatibilisek. Erre például sok budapesti zenekar rá is fizetett: a legtöbbjük nem lépi át a város határát, mert egész egyszerűen máshol nem találják meg a közös hangot a rajongókkal. Ezek a zenekarok pedig a legtöbb esetben szétperegnek, mert nincs komolyabb élményük, nincs pénzük benzinre, vagy csak nincs rájuk igény. Ezek a tapasztalatok organikusan belénk égtek, és már ennek tudatában írjuk meg a dalokat.
H. I.: Erre az egész élmény dologra viszont sok öntudatos zenész nem jön rá, soha nem magukban keresik a hibát, hanem ujjal mutogatnak. Kevesen képesek igazán megérteni azt, hogy ezt az egészet a közönségért kell csinálni. Mi ezt megértettük, és azóta több érdekes dolgot tapasztaltunk. Egyre több például a lány a koncertjeinken, ami korábban lehetetlennek tűnt.
T. G.: Összefoglalva úgy is mondhatnám: eladtuk magunkat. (nevet)
J. V.: Mint említettem, teljesen más volt a koncepció. A Budapest, 7 foknál egy SÚLYOS lemezt akartunk csinálni, ez volt a kulcsszó. Itt most mást akartunk. Ez az egész egy zenei evolúció eredménye.
A zenei evolúció nálatok abban csúcsosodott ki, hogy minden dalhoz készült valamilyen klip vagy vizuál. Ezek sokszor plusz jelentést, mondanivalót társítottak a szövegekhez, és elég hatásosak lettek. Ezeknek a „forgatókönyvei” kiktől származnak, kik voltak az ötletgazdák? Mert azért az, hogy egy kilós lisztet a másik arcába vágnak, elég elvetemült.
T. G.: A klipforgatásaink során olyan társaságokkal dolgoztunk együtt, akik már elég tapasztaltak voltak. Ez azért is volt fontos, mert néhány korábbi klipünkből vagy nem lett semmi, vagy nem pont olyan lett, mint amilyet akartunk. A tapasztaltabb társaságok természetesen költségesebbek is voltak, de így legalább mindig nyugodtak lehettünk, nem kellett ötpercenként odanézni a vágásra és kicseréltetni az összes vágóképet, csak egészen minimális változtatásokat kellett eszközölnünk, amikor egyáltalán kellett. Ezek az emberek találták ki az alapokat, de természetesen mi is mindig beleszóltunk, alakítottunk a klipeken, forgatókönyveken. Igyekeztünk részt venni az alkotói folyamatokban, és ezt a jövőben is szeretnénk még inkább így folytatni.
A zenekar belső tevékenységét illetően azt láttam – a Facebook-oldalatokon található képek alapján -, hogy megtaláltátok az egyensúlyt, mindenkinek megvan a maga feladata, kevés dologban szorultok segítségre. Ez alatt értem a dalok felvételeit, a zenekari kommunikációt vagy éppen a megrendelt csomagok kezelését. Jól látom ezt?
H. I.: Az a jó, amikor az ember egy kézben tudja tartani a dolgokat, csak ezt elég nehéz kivitelezni. A zenei részekért általában hárman – Valentin, Édes Gergő és én – vagyunk a felelősek, a szervezéshez Balázs, Gergő pedig a zenekart övező képi világ alakításához ért nagyon, így aztán megoszlanak a teendők egymás között.
H. I.: Az a jó, amikor az ember egy kézben tudja tartani a dolgokat, csak ezt elég nehéz kivitelezni. A zenei részekért általában hárman – Valentin, Édes Gergő és én – vagyunk a felelősek, a szervezéshez Balázs, Gergő pedig a zenekart övező képi világ alakításához ért nagyon, így aztán megoszlanak a teendők egymás között.
T. G.: Nálunk a csónakban mindenki evezős, és nem csupán utas. Valentin a honlapot és a digitális dolgokat intézi, ha bármilyen hülyeséget kitalálunk a Facebookra, akkor a barátnőjével együtt ő szokta Photoshoppal összevágni a baromságainkat. Istvánnál vesszük fel a dalokat, és ő találja ki a dalokhoz az énekdallamokat is. Sokszor úgy mentünk le a stúdióba, hogy már mindenünk megvolt, a producerünknek csak egy-két dolgot kellett megvagdosnia. Balázs egyrészt mindenhova szervezi a zenekart, írja az e-maileket, másrészt ő intézi a különböző rendeléseket. Édes Gergő pedig rengeteg dalt írt meg a lemezre, nagyon sokat dolgozott velük, mindegyik keverésen ott volt. Úgyhogy kijelenthetem, hogy nagyon együtt van a zenekar.
Más bandáknál mindig halljuk, hogy éppen ki melyik zenésztársával elégedetlen. Régebben nálunk is sértődés volt, ha valakinek egy ötperces dalötletét levágtuk három percesre, még akkor is, ha felesleges volt olyan hosszúra nyújtani azt. Mára szerencsére elértük azt a szintet, hogy mindenki egy hullámhosszon van, mindenki érti, hogy mi van ebben az országban, hogyan néz ki jelenleg a helyzetünk. Jól tudunk együtt dolgozni, egymásért, CSAPATként. A zenei játékunkban is mindenki le tud tisztulni a dalért, a zenekarért, a közös élményért.
H. I.: Ahhoz, hogy idáig eljussunk, rengeteg időnek kellett eltelnie. Ehhez az egészhez kell egy megfelelő zenei érettség, intelligencia. Az öntudatos zenészekből pont ez a kettő hiányzik. A mi hátunk mögött is van egy producer, aki visszafogja a gyeplőt, mert bele tudunk futni a hibákba, de ilyenkor megbeszéljük, hogy mi-merre-hányméter, és már kész is a dal.
T. G.: A legtöbb dalnál van egy határ, amin túl már nem építed, hanem leépíted a közönséged, mert hiába vagy büszke a dalodra, hiába teszed ki az oldaladra az ötödik nagyon jó lemezkritikát, nem fognak elmenni a koncertedre, mert a rajongók már nem fogják megemészteni az adott számot, albumot, te pedig értetlenül fogsz állni, hogy most mi van.
Egy kicsit tekintsünk előre: szerintetek ez az egységesség, tudatosság, letisztultság eredményezhet-e sikert az idei Fonogram díjátadón, melyen a Négyszögöl is jelölt az év hazai hard rock/metal albuma kategóriában.
T. G.: Én személy szerint a versenyhelyzeteket utálom a legjobban a világon. Jelen esetben zenekarokat versenyeztetnek valamilyen indok alapján: ki a jobb, miért jobb… Ha megnézzük az öt jelöltet, mindegyik nagyon jó zenekar, és mindenkivel nagyon jóban vagyunk. Ha a popularitást vesszük alapul, akkor a Road vagy a Depresszió kéne, hogy megnyerje. Lukács Petának is nagyon szurkolunk, különösen azért, mert én is „vendégszereplek” az egyik számban. Igazság szerint mindenkit szeretünk, mindenkiért szorítunk. Ezért rossz ez az egész: odamész, aztán ha te győzöl, akkor majd mit mondasz, ha nem győzöl, akkor meg tapsolsz és örülsz a másiknak – ez az egész számomra rossz érzés.
Mi már régóta nem az aranylemezekért, díjakért, elismerésekért zenélünk, hanem azért, hogy minél több ember szeresse a zenénket, és hogy közülük minél többen eljöjjenek egy bulira, mi pedig minél jobb koncerteket tudjunk adni. Mert nekünk a koncert olyan, mint a drog: van egy eleve jó hangulatunk, amit a közönség csak még inkább feldob. Ez az egyetlen dolog, amiért élünk, és ez fontosabb minden díjnál.
Jelenleg az életben maradásunkat is a közönség biztosítja: nagyon nehéz a helyzetünk az országban. Rengeteg fesztiválszínpad megszűnt, a rock/metal zenekarok közül csak a mainstream vonal krémje tud bejutni. Nekünk egy csomó fesztivál idén kimarad, bár hál’ istennek nem lesz eseménytelen a nyár, de amíg korábban 20-30 fellépésünk volt egy nyáron, most lesz 5-6. Ezek a maihoz hasonló koncertek is kellenek ahhoz, hogy a zenekar megmaradjon, ugyanakkor nekünk is muszáj fejlődni, és tartani a ritmust a mai világgal.
H. I.: Emlékszem, hogy a Budapest, 7 fokkal is voltunk a Fonogramon, és hatalmas reményekkel mentünk oda: biztosak voltunk abban, hogy mi fogjuk megnyerni. Aztán a The Idoru nyert, s bár őszintén mondom, hogy nagyon örültünk a sikerüknek, azért ott bennem is megtört valami a Fonogrammal kapcsolatban. Zenekari szinten is mondhatom, hogy idén nem számítunk a díjra. Ha megnyerjük, akkor nagyon fogunk neki örülni, de ennyi: ugyanazon az úton megyünk majd tovább, és ugyanazokat a célokat igyekszünk majd elérni, amelyeket kitűztünk magunk elé.
T. G.: Számunkra jelenleg a ma esti elismerés lesz a legfontosabb. Magyarország második legnagyobb városában debütál élőben a teljes Négyszögöl album, mi pedig nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy hányan teszik tiszteletüket a Dharmában. Hiszen jó idő van, BL-döntő van, sorolhatnám… de nekünk az lesz a lényeges, hogy mindezek ellenére kik lesznek azok, akik eljönnek ma este, és rászánnak erre a koncertre egy ezrest. Nekünk csak ez számít.
Az interjú a Dharma Klubban rendezett koncert előtt készült (beszámoló a koncertről itt).
