Cikksorozatunk első két részében összefoglaltuk az NHL 2000-es években bekövetkezett válságát, majd annak megoldását, most pedig a liga jövőképére vonatkozó jóslásokba bocsátkozunk.
Az biztos, hogy „jóból is megárt a sok” alapon a következő szezon(ok)ban nem lesz ennyi kültéri meccs. Az idei hat ilyen jellegű találkozó nagyon jól sikerült, de azt kiválóan ismerte fel a liga, hogy ezeknek a meccseknek a különlegessége a ritkaságában rejlik. Nincs értelme tehát hosszútávon évi 5-6 nyitott pályás meccset szervezni. Jelenleg az tűnik biztosnak, hogy 2015. január 1-jén Washingtonban lesz Winter Classic, de az ellenfél kilétére és a további kültéri meccsekre vonatkozó információkat egyelőre homály fedi.
A kanadai és az amerikai országos tv-szerződések megújításával a liga elkövetkező tíz éve gazdaságilag stabilnak tűnik. A 2000-es évek közepén megfogalmazott cél azokkal az eszközökkel valósult meg, amelyeket a liga eltervezett, így most egy szusszanásnyi időt kapott a liga, mielőtt az újabb égető kérdéseket veszi elő.
Az előttünk álló időszak legnagyobb kérdése az olimpia lehet. Már az elmúlt években is felerősödtek azok a hangok, melyek megkérdőjelezték a liga és a Nemzetközi Jégkorongszövetség megállapodását. 1998 óta minden negyedik évben a liga három hétre leáll a téli olimpia miatt, s így a legjobb játékosok részt vehetnek az ötkarikás tornán. Ez azonban az üzleti szempontok alapján vezérelt tulajdonosoknak egyrészt bevételkiesést, másrészt fölösleges sérülésveszélyt és terhelést jelent a legértékesebb játékosok vonatkozásában. A 2010-es vancouveri torna hatalmas reklám volt az NHL számára, még a 2014-es szocsi olimpia is elég jelentős és fontos piacot jelentett, de négy év múlva Pjongcsang rendezi az olimpiát, Dél-Korea pedig már nem hozza azokat az előnyöket, amiket Kanada vagy Oroszország. Így értelemszerűen erősebbnek hatnak az ellenző hangok. Ráadásul az amerikai major sportok közismerten liberálisan kezelik a dopping kérdését, és nem jött jól, hogy a WADA eltiltott olyan NHL-játékosokat, akik az eset előtt és után is játszhattak a ligában. Egyre több érv szól tehát a távolmaradás mellett, és egyre kevesebb ellene, így van rá esély, hogy a szocsi játékok voltak az utolsók, melyen NHL-játékosok is részt vettek.
Szintén nagyon komoly fejtörést fog okozni a liga számára a sérülések mérséklése. Egyre több volt NHL-játékos áll elő, aki a jogi lépésektől sem riad vissza, hogy kártérítést követeljen a ligától megromlott egészségi állapota miatt. Való igaz, a jégkorong ezen a szinten már komoly kockázatokat rejt magában, így a sérülésveszély csökkentése prioritást jelent majd, ugyanakkor mindezt úgy kell megtenni, hogy a sportág és a liga ne veszítse el azt a karakterét, ami miatt oly sokan szeretik. Hiszen ahogy Ilya Kovalchuk mondta egy alkalommal: „Ez hoki, nem sakk. Itt üthetjük egymást.”
A liga anyagi helyzete soha nem látott módon stabil, ám a nehezebb része most következik: a kialakított képet meg kell tartani, figyelve arra, hogy az NHL megítélése ne romoljon az elkövetkező években. Jelen állás szerint minden rendben van, ám a KHL-be elképesztő mértékben kezdett el áramolni a pénz, így ha ez a folyamat folytatódik, az NHL-nek legitim konkurenciája lehet a keleti liga, főként a kelet-európai sztárok esetében. Ha viszont továbbra is erős tud maradni a liga gazdaságilag, akkor a presztízséből származó előnyöket meg fogja tudni tartani, s nem arra kell majd figyelnie, hogy nehogy kiessen a major sportágak köréből, hanem arra koncentrálhat, hogy a másik háromhoz minél közelebb kerüljön a népszerűség és a bevételek szempontjából is. Ehhez azonban el kell kerülni az újabb lockoutot, és az egyéb, NHL megítélését rontó eseteket.
