Miután a nyitómérkőzés sokunknak alaposan elvette a kedvét nem csak a világbajnokságtól, hanem magától a focitól is, így sokat vártunk a második játéknaptól, ahol három találkozót is végigizgulhattunk. A mikrofonnál Horváth Zoltán, Dezső Attila és Dévai László.
Mexikó-Kamerun 1-0
Dévai László:
A 2002-es vb-n az egyik nagy kedvencem volt Kamerun, bár a bombameglepetést akkor Szenegál szállította, mégis valamiért jobban kedveltem az oroszlánokat. Akkor még 12 éves voltam és így lett az első kedvenc játékosom Patrick M’Boma. Bükfürdőn árultunk mamával egy németekkel teli kempingben fagyit és lángost. Mondanom sem kell, hogy mindenki követte valamilyen módon a vb-t, pár idősebb házaspárral sikerült is elbeszélgetnem az akkori nationalelfről, mert akkor ugye még nagy szám volt, hogy döntőztek a brazilokkal.
Brazília ma már házigazda, Kamerun pedig sokak számára az egyik legellenszenvesebb csapat a tornán. Ez most itt nem az a hely, ahol ki fogok kelni magamból az “ezek csak pénzt akarnak, ilyen lett a világ” gondolatvilág ellen, inkább csak csöndben veszem tudomásul a tényt, hogy egykori kedvenc csapatom sokakból kihozza az antikapitalistát.
A meccs egyébként úgy alakult, ahogy vártam. Mexikó ügyesen és okosan játszott, Kamerun pedig inkább csak ügyesen. Volker Finke már a sokadik edző aki szeretne rendszert vinni az oroszlánok játékába, egyelőre úgy tűnik neki sem sikerül. Mert amikor az előretörő középhátvéd megcsinál két nagyszerű cselt, majd gólhelyzetben nem passzol, hanem mindenáron befejezi az akciót, akkor nem beszélhetünk szisztematikus támadásépítésről. És sajnos ez az eset nem kontextusból kiragadott momentum, hanem tendencia.
Mexikó egyébként három szabályos gólt rúgott a meccsen, a bíró ebből egyet adott meg. A mérkőzés legjobbja nálam Giovanni dos Santos lett, aki felől egyre biztosabb vagyok, hogy olyan játékos lesz, mint a korai Podolski, vagyis míg a válogatottban brillírozik, addig klubszíntéren kínlódik.
Spanyolország-Hollandia 1-5
Dezső Attila:
Kapásból a 2012-es Eb-döntő jutott az eszembe, amikor a döntőben del Bosque fiai 4-0-ra verték az olaszokat – akkor meg is sajnáltam az azzurrit, szegény Balotelliék csak keresték a labdát a tiki-taka kellős közepén. Most viszont éppen ellentétes érzések kavarognak bennem a mérkőzés után, hiszen a világfutballt évek óta uraló Spanyolország ellen öröm volt a most őket alázó Hollandia játékát nézni. Robben óriásit hajtott, és talán van Persie hamarabb reflektorfénybe került a góljaival, a Bayern csatára azonban végig igazi sztahanovistaként űzte-hajtotta a Brazucát, az univerzum legjobbjaként számon tartott védelmen akkor gyalogolt át, amikor akart. Nem tudom, hogy Shakira ott ült-e a lelátón, de Piqué-t úgy egyedül hagyta a 30 éves támadóját, mintha világszép kedvese kacsintott volna rá a nézőtérről. Mondjuk a küzdelem nem csak Robbenre, hanem az egész holland válogatottra jellemző volt. Töredelmesen bevallom, hogy az összeállítás láttán csak legyintettem a hollandokra, mondván, egy ilyen múlttal rendelkező spanyol együttessel szemben ha szoros csatában is, de alulmaradnak majd. Ennek ellenére az Európa élvonalába betörni készülő ifjak fantasztikusan hozták helyzetbe a csatársort, van Persie egyenesen a vb eddigi legszebb gólját fejelte.
Győzelmével majdhogynem csoportgyőztesnek hirdethetjük ki az Oranjé-t, aminek óriási jelentősége van, hiszen a B-csoport második helyezettje vélhetően a brazilokkal találkozik majd a tizenhat között. Az ibériai csapat tagjai karrierjük legnagyobb feladata előtt állnak, azonban del Bosque van már olyan öreg róka, hogy a meccs végén látott szomorúságán túllendülve hamar gatyába rázza a társaságot. Fel fognak állni a padlóról, s bár lehet ez az aranygeneráció többségének utolsó világbajnoksága, mindent megtesznek majd azért, hogy kiköszörüljék a csorbát.
Chile-Ausztrália 3-1
Horváth Zoltán
Bár egy ideig komoly sansz volt rá, hogy a B-csoport mindkét meccsén meglepetés szülessen, a hollandokkal ellentétben az ausztrálok nem tudták meglepni esélyesebb ellenfelüket: Chile-Ausztrália 3-1.
Amikor leültem a Chile-Ausztrália mérkőzést megnézni, szinte biztos voltam benne, hogy Hollandia esti győzelme miatt Chile ki fog esni. Előzetesen úgy gondolkodtam, hogy Spanyolország mindenkit megver, Ausztrália pedig mindenkitől kikap majd, így Hollandia és Chile ki-ki mérkőzést játszik majd a csoport második helyéért, ahol – elsősorban a hollandok gyengesége miatt – meglepetést, azaz chilei továbbjutást jósoltam. Aztán, mivel a hollandok imponáló magabiztossággal rúgták fel ezt a teóriát a nyitómeccsükön, úgy módosítottam a gondolatmenetet, hogy a spanyolok úgy össze fogják magukat kapni erre a bizonyos ki-ki meccsre, hogy Chile simán kiesik majd. Aztán negyed egy körül rájöttem, hogy nem kell félteni ezt a csapatot… 14 perc alatt ugyanis kettőt rúgtak Alexis Sanchezék (a barcelonai gólt és gólpasszt jegyzett a két találatnál), az ausztrálok pedig olyan elveszettnek tűntek, mint a spanyolok néhány órával korábban. A chileiek azonban túlságosan megnyugodtak (rutintalanság?), és még a szünet előtt szépítettek az auszik. A fordulás után úgy tűnt,Vidalék ellőtték minden puskaporukat, és már csak a 2-1-es vezetésüket próbálják őrizni. Ausztrália egyre inkább fölényben játszott, a sárga mezesek körbetorpedózták Bravo kapuját, de a „Talált, süllyedt” jelszóra már nem került sor, legalábbis ezen az oldalon. Merthogya teljes második félidőben szenvedő dél-amerikaiak végül Beausejour révén csak bevitték a kegyelemdöfést, így az első negyedóra alapján a vártnál nehezebben, de legyűrték az ausztrálokat.
