Sokan várták a mai nap rangadóját, az Anglia-Olaszország mérkőzést, amelyet Manausban, az Amazonia Arénában rendeztek. A show azonban már hamarabb megrendezésre került, mégpedig a Costa Rica-Uruguay találkozón.
Nálam az olaszok kapcsán fennáll azaz érdekes helyzet , hogy míg klubszinten egy ideig hatalmas AC Milan drukker voltam, addig az azzurrikat világ életemben ki nem állhattam. Egyszerűen nem tartottam igazságosnak, vagy ha úgy tetszik etikusnak, hogy egy csapat a játék építése helyett, a rombolást helyezi kilátásba. És persze lehet ezzel vb-t, vagy bajnokságot nyerni, mondván, hogy a krónikákba csupán az eredmény kerül be, de vannak csapatok, játékosok, edzők, szurkolók, akiknek nem minden az eredményesség.
Az olaszok az első félidő elejét igyekeztek a Pintér-féle magyar válogatott taktikájával megoldani, vagyis nem mozogtak, nem volt összjáték, csupán ide-oda tologatták a játékszert. Az új magyar válogatottól azonban annyiban különbözött a Prandelli-csapat, hogy ők ezt direkt csinálták, altatás címén. Bejött a kékek taktikája, ugyanis ismét szinte a semmiből szerzett gólt Olaszország. Egy jól elvégzett szöglet után, Pirlo, gólpasszal felérő átlépését követően Marchisio úgy lőtt a jobb alsó sarokba, mintha mi sem volna természetesebb. Az angolok szinte azonnal válaszoltak, Rooney szélről belőtt labdáját Sturridge dropból vágta a hálóba, 1-1.
A második félidő elejét meglepő módon az olaszok kezdték jobban, egy szélről becsavart labdát Mario Balotelli bólintott a hálóba. Ezután az angolok volt, hogy nyomtak, próbálták presszionálni a 11 emberrel védekező Olaszországot, de az azzurri azt játszhatta, amihez a legjobban ért, vagyis nem játszottak. Az eredmény az öt perces hosszabbítás ellenére sem változott, 2-1 maradt a kékeknek.
Nem érdemes azon idegeskedni, vagy hőzöngeni, hogy Olaszország megint így nyert meg egy mérkőzést. Ami fontosabb az eredménynél, hogy bemutatkozhatott Barkley, Lallana és villoghatott Sterling. Az angolok szempontjából ugyanis az a legfontosabb, hogy mennyi idő alatt sikerül túllépni a túl lassan leköszönő “Golden Generation”-ön. ,
