Nem bírták a japánok – Elefántcsontpart – Japán 2-1

000_DV1764720Nagyon fontos mérkőzést játszottak a C-csoportban magyar idő szerint vasárnap hajnali 3-kor. Mivel a görögök harmatgyengének tűnnek, a kvartett másik három tagja (Kolumbia, Elefántcsontpart, Japán) egymás közt döntheti el a továbbjutás sorsát. Utóbbi kettő játszott egymás ellen az első körben.

A japánok kezdték jobban a meccset, Keisuke Honda fejezett be góllal egy olyan akciót, amelyhez az elefántcsontparti védők nyújtottak teljes támogatást. Mivel arra a narancsmezesek is rájöttek a gól után, hogy a védekezés nem az erősségük, „legjobb védekezés a támadás” alapon inkább a kapujuk elé szögezték az ázsiaiakat. Rengeteg helyzetet dolgoztak ki Kalouék már az első félidőben is, sőt egy esetben a tizenegyeshez is nagyon közel jártak az „Elefántok”, de a kétes szituációban néma maradt a síp…

A második félidőben még egy fél tizenegyesig eljutottak az afrikaiak, ám ezt sem fújta be a spori. Mindkét esetben egyébként a középpálya motorja, a születésnapi köszöntésre érzékeny Yaya Touré volt a „sértett” fél, még ha egy kezezésnél ez furcsán is hangzik. A jeget végül Didier Drogba beállása törte meg. A szupersztár cseréje után egy fokozattal még feljebb kapcsolt Elefántcsontpart, és most már a helyzetkihasználással sem volt probléma. Aurier előbb Wilfried Bony fejére ívelt tökéletesen, ami egyenlítést jelentett, majd Gervinho kapott tőle gólpasszt, szintén a fejére. Japán a hátralévő időben nem tudott megújulni, sőt a játék képe sem sokat változott: Elefántcsontpart gyenge helyzetkihasználással és sok figyelmetlenséggel is megverte Japánt, akik két legnagyobb gyengesége is felszínre jött: fejjátékban és erőnlétben a mezőny legtöbb csapata föléjük kerekedne. Elefántcsontpart-Japán 2-1.

(fotó: Europress/AFP)

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás