A labdarúgásban a csere intézménye talán a legvitathatóbb: nemigen létezik még egy olyan sportág, ahol mérkőzés közben egy korábban lecserélt játékos ne térhetne vissza a pályára, miután a padon kifújta magát. Ugyanakkor – talán pont ennek köszönhetően – nemigen létezik még egy olyan sportág, ahol a friss emberek jelentősége ekkora lenne. A belga válogatott egyelőre tökéletesen alkalmazza a cseréket, hiszen nekik köszönhetően a csapat már továbbjutott a H csoportból.
Magáról a mérkőzésről nem lehet sok szépet mondani. Kevés volt a helyzet, a félgőzzel játszó belgák és a meddő fölényben passzolgató oroszok nem sok veszélyt jelentettek egymás kapujára. Volt pár ígéretes helyzet, elfutás, egyéni megoldás (a belgáktól Mertens volt különösen elemében) és egy meg nem adott tizenegyes (jé, ismét meglepő dolog történt!), ám a legnagyobb helyzet az oroszok előtt adódott: Kokorin a kapuval szemben fejelhetett, ám öt méterről a bal kapufa mellé célzott.
A második játékrész borzasztó unalmas volt, már-már a Nigéria – Irán színvonalát hozta. Itt majdnem azonosultam egy szurkolóval a Maracanából, a fiatalember ugyanis nemes egyszerűséggel elaludt a hetvenedik perc környékén. Én azonban a végsőkig kitartottam, és vártam a csodára, melyet jelen esetben akár csak egyetlen gól is jelentett volna. Ehelyett csak gyenge kísérletezgetés zajlott a zöld gyepen, éreztem, elveszítem a meccsbe vetett hitemet.
Marc Wilmots, a belgák szövetségi kapitánya – mivel látszott, hogy válogatottja finoman szólva sem szögezi ellenfelét a kapujához – a félidő közepén két új embert vetett be. Mirallas és Origi beállásától a kapitány a győztes gólt várta – azt a gólt, amelyet éppen Wilmots szerzett az oroszok ellen még 2002-ben, oroszlánrészt vállalva csapata akkori, 3:2-es győzelméből. Az a vereség anno kiejtette az oroszokat, s most is ez a veszély fenyegette a Szbornaját, hiszen két mérkőzés után egy ponttal állni nem jó ómen.
A cserék ismét remek húzásnak tűntek: Mirallas okos szabadrúgása nyomán a labda a jobb kapufán csattant, a gól azonban csak nem akart jönni. Már nem volt sok hátra, s egészen a 88. percig úgy tűnt, marad a pontosztozkodás. Ekkor viszont a Chelsea sztárja, Eden Hazard egy kontra végén remekül passzolt az alapvonal közeléből Divock Originek, aki tíz méterről a léc alá vágta a játékszert. Örömmámorban tört ki Brazília legnagyobb stadionjának pirosba öltözött része, mert sejteni lehetett: az oroszokban már nem maradt energia, hiába állt be a veterán Kerzsakov. A hosszabbítás utolsó percében Mirallas végképp eldönthette volna a három pont sorsát, ám Akinfejev bravúrral hárította a rövid alsó irányába lőtt labdát.
Több helyzet már nem volt, sovány és nem is igazán megérdemelt győzelmüknek köszönhetően a belgák már biztosan ott vannak a legjobb tizenhat között (tovább mentve ezzel Európa becsületét), míg az oroszok roppant nehéz helyzetbe hozták saját magukat. Marc Wilmots ez eddigi két forduló alapján már azon gondolkozhat, vajon kit kéne a padra ültetnie a vb hátralévő meccsein, hiszen úgy tűnik, a belgákat a cserék repíthetik a végső győzelem felé. Ám helyette joggal agyalhatna ezen a kérdésen: az rendben van, hogy továbbjutottak, de mikor fognak végre jól játszani? Mert az egyenes kieséses szakaszban ennyi bizony már nem lesz elegendő.
Ezt a meccset pedig gyorsan felejtsük el!
