Ouzóval, zenével és gyrosszal – ha ezt gondoljátok, nem tévedtek sokat. A világbajnokság nyolcaddöntőjéig jutott csapat ugyan kiesett a csoportmeccseken, korábban viszont az ország lelkes szurkolóitól zengett az utca, mikor kettő – egyre megverte Elefántcsontpartot.
Szerencsésnek mondhatom magam, amiért egy olyan országban nézhettem végig a csoportmeccseket, akik kijutottak a vb-re, és figyelemmel követhettem szurkolóik viselkedését. Nem vitték túlzásba, szolid visszafogottsággal vették tudomásul a három kapott gólt Kolumbiától, ami sajnos megérdemelt volt, elvégre az ellenfél jóval összeszedettebb játékot mutatott. Mégis, soha olyan kitörő örömmel nem találkoztam a két hetes kint tartózkodásom alatt, mint amikor Samaras az utolsó pillanatban hálóba juttatta a labdát. A szórakozóhelyeken egységesen kiáltottak fel, aki pedig nem bírt megmaradni, az utcán folytatta az ünneplést, kezében az ingyen kimért ouzóval vagy Metaxával felvértezve az egész éjszakás dorbézolásra.
Azt már talán említeni sem kell, hogy a közismert Sirtaki dal-csendült fel innen-onnan, összekapaszkodott táncolásra késztetve a férfiakat, akiknek bizonyára az alkohol is segített az örömmámor fokozásában. A számukra döntő meccs, melyen Costa Rica ejtette ki a görögöket, eredményén különösebben meg sem lepődtek. Természetesen szomorúan nézték, hogy nekik ezennel befejeződött a világbajnokság, de attól nem kell tartani, hogy mostantól hígabban fogják küldeni a görög joghurtot az import országok polcaira.
Riczu Zsófi
