Legtöbbünk emlékezetében még valószínűleg élénken élnek a televíziós kvízvetélkedők által betáblázott hétköznap esték, amikor a család legtöbb tagja a kanapén összegyűlve közösen próbálta kitalálni a helyes választ egy összetett kérdésre. A mai televíziós trendek miatt ezek a kvízalapú műsorok kikopóban vannak, a lelkes vetélkedni vágyóknak azonban mégsem kell búsulnia. Ha összeverbuválják legokosabb ismerőseiket, családtagjaikat elindulhatnak egy úgynevezett kocsmakvízen. Ezek a játékok az utóbbi néhány évben Magyarországon is igen népszerűek lettek, Debrecenben például a Boruzs János és fia, Boruzs Marcell által fémjelzett Kvízözön fejlesztette tökélyre a pubkvíz formulát. Az apa-fia páros 2017 óta foglalkozik kvízjátékok készítésével. Azóta már felléptek a Campus fesztiválon, de visszatérő játékmesterek a LvL Up Esport bárban és a Sheldon’s-ban is. Kérdéseimet a 21 éves kvízmesterhez, Boruzs Marcihoz intéztem.
Szerinted mik az alapvető adottságai egy kvízmesternek?
A legfontosabb szerintem, hogy tudni kell kiállni az emberek elé és nem szabad félni előttük megszólalni. Kicsit elő is kell adnod magad, de nem árt észben tartani, hogy a kvíz nem rólad szól, nem celebnek kell lenned, hanem egy szórakoztató műsorvezetőnek. Előny az is, ha az embernek van hangja, mert olykor előfordul, hogy nincs mikrofon, és emiatt egy-másfél órán keresztül kiabálni kell. Tudj értelmes, koherens mondatokban beszélni! Ebbe néha még nekem is bele szokott törni a bicskám, viszont ebből általában sikerül egy gyors poént csinálnom, szóval ezt valahogy kiküszöbölöm.
Az is fontos még a kocsmakízek esetében, hogy minden csapattal tudj egy kicsit kapcsolódni. Egy új csapat érkezése esetén például az asztaluknál elsétálva megpróbálok kiragadni valamit a beszélgetésükből, vagy valamilyen vicces megjegyzést teszek az italukra és utána ezekről poénkodok velük. Ettől a játékos szívesen látott vendégnek érezheti magát.
Ami a háttérmunkát illeti, muszáj elveszni egy kicsit az információk tengerében. Nagy pozitívum a széles érdeklődési kör, meg az, ha bármilyen dologról képes vagy kérdést írni. Nekem már lassan mindenről a kérdésírás jut eszembe. Kell a kíváncsiság és az, hogy utánajárj az adott témáknak.
Több száz kvízzel a hátad mögött elgondolkodtál már azon, hogy jelentkezz egy televíziós kvízvetélkedőbe? Melyik az a formátum, amiben a leginkább kipróbálnád magad?
Igen, már gondolkodtam ezen. Nekem egy sima, klasszikus kérdésekre válaszolós műsor is tetszene, mint amilyen anno a Legyen ön is milliomos! volt. Tök jó lenne kimondani élőben, hogy „felezzük meg Vágó úr”, de egyébként bármilyen más formátumban is benne lennék. A fontos tényleg az, hogy a kérdéseken legyen a hangsúly. Volt nemrég ez a Fal című játék, ahol labdák potyogtak a válaszok után, és azok döntötték el a megnyert pénzösszeget. Ott szerintem eléggé le volt véve a kérdésekről a fókusz, sokkal inkább a dráma volt előtérben. Én inkább valamilyen klasszikusabb kvízen indulnék. Az utóbbi évek kínálatából talán a tévés Honfoglaló tetszett a legjobban, amit egyszer az egyik ismerősöm is megnyert. Ő azóta rendszeres játékosa a Kvízözönnek.
Talán eddig az tartott vissza a nevezéstől, hogy az összes ilyet Budapesten csinálják. Az embereket 5-6 körben válogatják, és a műsorba kerülés még így sem biztos. Ha nem ütöd meg a műveltségi lécet, vagy ha túlságosan is felette vagy akkor kiszűrnek. Ennyiszer felutazni Pestre egy kisebb vagyon lenne, de egyébként a jövőben mindenképpen ki akarom próbálni, meglátjuk, mikor jön majd el ennek az ideje.
A ti esetetekben hogy néz ki egy kvíz elkészítése? Melyek a főbb csomópontok, és mikor tekintetek elkészültnek egy adott játékot?
Elkészültnek akkor tekintjük, mikor a lejátszás előtt pár órával átnézzük és kijavítjuk az esetlegesen benne maradt hibákat. Ezek legtöbbször elgépelések, melyek érthetetlenné tesznek egy kérdést vagy épp magyartalan megfogalmazások. Néha egészen nagy malőrök is előfordulnak. Pont pár nappal ezelőtt tartottunk egy kvízt és az átnézésénél vettük észre, hogy a válasz szekcióban nagyjából tíz kérdés válasza kimaradt. Hétkor kezdődött a kvíz, a hibát pedig háromnegyed ötkor sikerült kijavítanunk. Igazán mégis talán akkor tekintjük késznek, mikor elindítjuk a helyszínen, és elmondjuk, hogy „sziasztok, sok szeretettel üdvözlünk mindenkit”. Akkor, ha nincs kész, akkor is kész van, mivel már nem lehet hozzátenni semmit, azonban elvenni sem.
A heti rendszerességű vetélkedőkre általában a lejátszást megelőző napokban készülünk, hogy jól ismerjük a kérdéseket. Ezek a kérdések gyakorlatilag minden nap íródnak, de a játékba kerülésük időpontja nincs megkötve. Amikor egy kvíznek a 42 kérdése elkészül, akkor a fennmaradóak mennek tovább a következőre. Vannak olyan feladványok, amiket akár fél évig is tolunk magunk előtt, de olyan is előfordult már, hogy egy jó kérdést elfelejtettünk, vagy véletlen kitöröltünk. Szerintem már egy teljes játékot össze lehetne rakni az elveszett feladatokból.
Nagy csomópontok talán nincsenek, nem bontjuk félidőkre, vagy szekciókra a munkát. Leginkább úgy szoktunk eljárni, hogy összedobjuk a kérdéseket, és miután ez megvan, el lehet kezdeni velük feltölteni a hét kérdéskategóriát. Az ezt követő prezentációkészítés, valamint ennek animálgatása, finomítgatása már a könnyebbik része a képletnek.
Édesapáddal már számtalan kvízen túl vagytok, a népszerűségetek azonban csaknem négy év után is töretlen. Szerinted miben rejlik a Kvízözön sikerének titka?
Szerintem abban, hogy nem válunk unalmassá. Sok csapat jött s ment az évek alatt, de mindig vannak új játékosok, akik utána rendszeresen járnak az estjeinkre. Egy korábbi csapat például azért nem jár, mert a hat tagból négynek gyereke született és nincs idejük. Úgy gondolom, ha repetitívvé válnánk, akkor nem lennének visszatérő vendégeink. Mindig próbálunk olyat adni az embereknek, amiért újra eljönnek. A sikerélmény szerintem egy ilyen dolog. Felemelő érzés, ha jön egy nehéz kérdés és a csapatodból te rá tudod egyedül a választ.
A kocsmakvíznek van egy közösségépítő hatása is. A csapatok között sokszor alakul ki baráti viszony, és nem feltétlenül csak a hasonló korosztályúak között. Kell az embereknek, hogy találkozzanak új arcokkal, akik habár idegenek, mégis van egy kapcsolódási pont.
Oda tudsz menni a szomszéd asztalhoz és lesz miről beszélnetek, ha másról nem, a kérdésekről biztosan. Egy idő után pedig más témák is fel fognak merülni, legalábbis én ezt tapasztaltam. Szociális szempontból tehát különleges élmény lehet egy kvízen részt venni.
Viszonylag gyakran frissítitek a kvízt új játékelemekkel, tematikákkal. Ezek általában saját ötletek alapján jönnek létre, vagy valamilyen külföldi vetélkedő inspirálja őket?
Majdnem mindig saját ötlet, külföldi vetélkedőket csak nagyon ritkán nézünk. Általában érezzük, hogy miből lehet jó kérdést csinálni, de volt már példa arra is, hogy az éppen újdonságként bevezetett tematika nem lett igazán népszerű. Azonban vannak olyan kérdéstípusok is, amiket évekkel ezelőtt találtunk ki és a mai napig mennek. Most így kapásból a céllövölde névre hallgató megosztó kérdésfajtánk jut eszembe. Megosztó, mert szerintem izgalmas, mindazonáltal nehéz is. Ennek az a lényege, hogy egy kérdésre öt válaszlehetőség van, amiből kettőt kell kiválasztani, hiszen két jó válasz van. Ez például teljesen saját ötlet. Egyszer egy beszélgetés során tanakodtunk arról, miként lehetne a sima feleletválasztós típust izgalmasabbá tenni és ezt találtuk ki. Azóta is csináljuk. Mindig agyalunk azon, hogy esetleg melyik az a játékelem, ami esetleg kiöregedett. Az ilyeneket fokozatosan kivezetjük. Egy időben minden kvízben volt öt évfordulós kérdés, de az igazából egy év után kikerült a szórásból, mivel ugyanazok az évfordulók kezdtek ismétlődni.
A karanténos időszak alatt, mi volt az, ami leginkább hiányzott az élő kvízek világából?
Az első válaszom minden szégyent nélkülözve a sör. A lezárások alatt tartottunk online kvízeket is, de ott folyamatosan be volt kapcsolva a mikrofon és nem akartam a sörözés miatt ötpercenként beleböfögni. Viccet félretéve a hetente összegyűlő 50-70 szórakozó ember látványa hiányzott, akik olykor-olykor teljesen eksztázisba jönnek, ha tudnak egy választ. A kétirányúság is hiányzott. Online a legtöbb csapat minket lenémítva játszott, és csak nézték a képernyőn a kérdéseket. Persze közben egymással beszélgettek, az viszont mégsem ugyanolyan, mintha a többi csapat és a kvízmesterek is ott lennének melletted. Ezeknél a játékoknál nem nagyon volt meg a közösségi élmény, ami pedig ennek a programnak az egyik főeleme.
A jövőben el tudnád magad képzelni tévés vagy rádiós műsorvezetőként?
Igen, de nem csinálnám főállásban. Rádióban szívesen dolgoznék. Szokták is mondani, hogy nekem ilyen rádiós hangom van, bármit is jelentsen ez. Szívesen vezetnék tévés műsort is, úgy érzem, menne. Ezek viszont nem azt a struktúrát követik, mint a mi kvízeink. Egy negyven perces anyagot négy-öt óráig vesznek fel, ami megöli az egész flow élményt, és mindig újra bele kell helyezkedni a műsorvezetői szerepbe. Ennek ellenére egyszer biztosan kipróbálnám.
