Egyetemi éveim alatt kevés olyan sokoldalú emberrel beszélgettem, mint a mostani interjúalanyommal. Nem csak öltözködési stílusával és megjelenésével kelti a legjobb benyomást, hanem eget rengető dumájával és beszélőkéjével. Mikos Ákost helyeztem kérdéseim kereszttüzébe, amiből egy hosszú beszélgetés keletkezett.
Podcaster, vágó, szerkesztő, ceremóniamester, vőfély, műsorvezető, férj. Valamit kihagytam, Ákos?
Talán az jobb megközelítés lenne, hogy mit hagynék ki. Nem érzem szerencsésnek, hogy ennyi minden felsorolható a nevem mellé. Nagyon szeretném, hogy a férj kerüljön előre, de a műsorvezető talán az, ami egybefügg az identitásommal, mert az egyesíti az összes többit.
És mit vennél ki a felsoroltak közül?
A vágót. Fontos része az életemnek, de azt egy lépésnek érzem a cél felé, valahogy az identitásomhoz nem tartozik hozzá.
Ezelőtt éltél Nyíregyházán és Szegeden is, ahonnan ideköltöztél körülbelül négy éve. Eredetileg honnan indultál?
Én abaúji vagyok, egyébként ilyen szempontból az identitásom is inkább afféle borsod-abaúj-zempléni. Emellett Szeged a nagy szerelmem. Szegeden három évet éltem, de sokkal többnek érződik a sok kötődés miatt. Azért Debrecent választottuk magunknak, mint leendő lakhelyünk, mert nagyon sok potenciált láttunk benne, és az is közrejátszott, hogy földrajzilag közel van a feleségem és a saját szülőhelyemhez is.
Miért pont Debrecen?
Szegednek rengeteg előnye van, és most is rendszeresen látogatjuk a várost, és ilyen szempontból egy nagyon kis részünket még most is szegedinek valljuk, ezt a feleségem nevében is el tudom mondani. Egy hátránya van, hogy nagyon messze van a mostani lakóhelyünktől. Ezért akkoriban azt láttuk a legjobbnak, amikor a költözés mellett döntöttünk, hogy közelebb szeretnénk maradni a szüleinkhez. Emellett, amint már említettem, Debrecenben rengeteg lehetőség van minden téren, úgy mint karrierépítés és magánélet szempontjából is.
Már Nyíregyházán és Szegeden is rádióztál. Hogyan csöppentél a média világába? Eredetileg mi a végzettséged?
Nyomtatott újságírás, de sosem dolgoztam konkrétan ebben a szakmában. A nyíregyházi főiskolán végeztem kommunikáció- és médiatudomány alapszakon, de ott is talán a legnagyobb érdeme az iskolámnak a gyakorlórádiója volt. Ez egy földfelszíni sugárzású, kisközösségi rádió volt, mert most már múlt időben kell beszélni róla. Campus Rádió néven nyomult egyébként, valószínűleg innen vette át a debreceni Campus Rádió. A legnagyobb a csoda az életemben az, hogy volt ez a rádió, ahol megtanulhattam az alapokat. Mire végeztem, szerződést kínáltak nekem az egyik nyíregyházi kereskedelmi rádióban. Ekkor körülbelül 22 éves lehettem.
Akkor a szakmában még relatív fiatal voltál.
Nagyon sokáig pont ezzel a szereppel kellett azonosulnom, miszerint én voltam a „fiatal”, ami 30 éves korig egészen elhúzható, de mivel már 11 éve rádiózom, ezt a „fiatal” szerepet kinőttem.
Debrecenben mennyire kellett alkalmazkodnod az új városhoz és új közeghez?
Abszolút nehézség volt, ugyanakkor kialakított egy olyan hozzáállást, rezilienciát, hogy bárhol ledobnak, bármely városban, megállnám a helyemet. Nem esek kétségbe, ha egy új helyen kell felépítenem valamit, és ez Debrecenben mutatta meg legjobban magát, mindamellett, hogy Debrecennek azért van egy különlegesen jó, támogató közege, amiben ez hatványozottan ki tudott teljesedni.
A budapesti Beat Rádió műsorvezetője vagy és emellett a Katolikus Rádióban is tevékenykedsz. Mi a különbség a jelenlegi Beat Rádió, a Katolikus Rádió és a nyíregyházi rádiózásod között?
Amikor ideköltöztem, akkor felhagytam a rádiózással, vagyis ez volt a tervem. De a rádiózás nem egy olyan dolog, amit fel lehet hagyni, az egy szerelem. Egyrészt máshogy állok hozzá, mint amikor Nyíregyházán rádióztam. Akkor még siheder, lelkes figura voltam, aki a lelkest inkább úgy élte meg, hogy tágítgatta a határokat. De ez nem csak tapasztalatszerzés volt, hanem tényleg egy erőteljesebb tágítás. Szegeden kezdtem el felvenni egy olyan mentalitást, ami ott sem forrott ki nagyon, de amikor ideköltöztem Debrecenbe, és eltávolodtam a rádiózástól, akkor értettem meg nagyon sok mindent, hogy valójában mindennek mi a menete, és hogyan kellene magához a tájékoztatáshoz és szórakoztatáshoz hozzáállni. És ennek voltak úgymond lépcsőfokai, hiszen amikor elkezdett hiányozni ez a szerelem, akkor belépett az életembe először a tájékoztatás részéről a Katolikus Rádió. A Magyar Katolikus rádiónak lettem a debreceni tudósítója, aminek köszönhetően sikerült összefonódnom a várossal és sikerült jobban az események ütőerein tartanom a kezem. És aztán jött a Beat rádió, ami a tájékoztatáson túl egyfajta szórakoztatva-tájékoztatás irányába mozdított el jobban.
A DBRCN oldal szerkesztője vagy, ami jelenleg szünetel. Amikor működik, milyen tartalmat találhatnak fent a látogatók?
Amikor a városba költöztem, akkor hiányzott például a gasztronómiai élet. Láttam, hogy itt nincs olyan blog, ami azt foglalná össze –Szegeden volt egy vagy két ilyen is –, hogy hova érdemes beülni a városban enni egy jót. Az öt legjobb reggelizőhely, négy jó hamburgeres stb. Az ötletet nevezhetjük a Street Kitchen „Felzabáltuk” sorozat manifesztációjaként és ezt vittük tovább ez egyik barátommal Debrecenben, a „Debrecenben ettem” sorozattal. Ez szerintem hangulatosabb, mint egy egész országot lefedő nagy vállalkozás, és éppen ezért gondoltam azt, hogy milyen jó lenne egy ilyen, kicsit kibővítve azzal is, hogy például miért ne lehetne összeszedni a 10 legjobb randihelyszínt Debrecenben. Ezek blogszerű tartalmak, nagyon könnyen kattintható címekkel dolgoztam, de akkor még a vállalkozási képességeimet tekintve nem álltam ott, hogy egy tényleges csapattal tudjam ezt csinálni. Ezért leginkább csak a saját erőforrásaimra hagyatkoztam, éppen ezért lett az belőle, hogy kifulladt egy idő után. A DBRCN egy ernyő, egy brand, ahol megtalálható lett volna pédául a „Debrecenben ettem” blog, vagy bármilyen más debreceni underground közösség, amivel foglalkozunk.
Ha már így belebonyolódtunk a „Debrecenben ettem” témába, melyik a te kedvenc konyhád és milyen környéket ajánlasz a debreceni diákoknak/kolisoknak?
Én is street food arc vagyok, bár ez alatt egész sok mindent érthetünk. Magam is jobban vadászom azokat a könnyen elérhető és a trendekre ráülő helyeket, amiket néha hiányolunk is innen, Debrecenből. Ilyen szempontból nagyon érdekes a város gasztroélete. Mondjuk Szegeddel vagy Budapesttel még nem összehasonlítható számomra, itt egy másfajta mikrokörnyezet található. Mostanában nagyon érdekel a keleti konyha, azon belül is az indiai. Szeretem a csípőst, de abból sem a teljesen szétmállasztó csípősséget, inkább a pikantériát szeretem az ételekben. Diákoknak ajánlom a Bajcsy-Zsilinszky utca végét, ahol jó néhány új hely van. Persze vannak közöttük olcsóbbak és drágábbak is, de nagyon sok kis levesező található például. Szuper epicentrum még a strand és környéke. Nyilván árakról bárhol lehet vitatkozni, hogy mi mennyire megfizethető, de például a kis levesezők, amit az előbb említettem, teljesen korrekt áron kínálják az ételeiket.
Mesélj kérlek a DebreSlam közösségről, és a slam poetry estekről, melyeknek Debrecenben te vagy a főszervezője.
A DebreSlam a hazai slam poetry mozgalomnak a debreceni székhelye. Miskolcon is található slam poetry közösség, vagy például Szegeden is SzegedSlam néven. Minden nagyobb városban általában van egy klub. Ez kicsit olyan, mint a Harcosok Klubja, ami nem is teljesen publikus, de nem is underground, és am nagyjából havonta egyszer tart egy eseményt, egy versenyt. Oda eljöhetnek azok a fiatalok, akik előadhatnak szinte bármit, amit szeretnének, leginkább a saját verseiket. Természetesen ennek is vannak keretei. Három percben adhatják elő a saját írásukat, és csakis ők adhatják elő. Ezt díjazza az adott zsűri pontszámokkal és az est végén van egy győztes. Teljesen szubjektív az egész és a performansz is ugye nagyon sokat számít. Ennek van egy kis közössége, bár a közösség szót néha elcsépeltnek tartom, talán társaságnak, vagy laza baráti kapcsolatnak tudom nevezni ezt a slammerek között, és ott vannak a nézők is, akik szerves részei a DebreSlamnek. Ezeket az esteket egy kisebb csapattal rendezzük, de nagyrészt rajtam nyugszik a szervezés. Én a hostja vagyok az esteknek, aki általában egy „központi” figura, és aki esetleg még a zsűri döntését is felülírhatja. Van tehát értékítéletbeli felelőssége is ennek a szerepkörnek, mondhat olyan dolgokat, amik a végeredményt befolyásolhatják. Ezzel a lehetőséggel nem szeretek élni és nem is akarok, de hostként egy csomó olyan feladat és felelősség van, ami ilyen kritériumokkal jár.
Egy-két percre térjünk ki a könyvedre. „Esküvő Tour: Így éld meg jól az esküvődet!”. Ez a cím azt sugallja, mintha sok ember rossz élményként éli meg az esküvőjét. Milyen tapasztalatok alapján írtad meg ezt?
Ha nem is rosszul, de csomó kihívástól és kellemetlen helyzettől meg tudnák kímélni magukat a párok, amiket legalábbis én tapasztalok ceremóniamesterkedésem során. Természetesen ezt külső szemmel könnyű mondani, mert amikor a saját esküvőm volt, akkor ugyanúgy beleestem hibákba, de mégis csak jobb volt, hogy van egy olyan összegyűjtött tapasztalatom, ami alapján tudtam mentesíteni magunkat egy-két lépéstől. Az elején vőfélyként és ceremóniamesterként nagyon sokat vállaltam, de most már évente „csak” 10-12 esküvőt vállalok, mert azt becsülettel meg tudom csinálni. A leghúzósabb évemben körülbelül 35-40 esküvőt vállaltam, amit már én is túl soknak éreztem.
Így a végére érve, visszatekintve a régi otthonaidra és városaidra, mit hoznál be legszívesebben Debrecenbe?
Például Szegedről a Tiszát. Komolyra fordítva a szót, kulturális szempontból például Budapestről vagy Szegedről olyan sokszínű és egyszerű konyhákat, amik itt nem találhatóak. Egy egyszerű helyet, ahol például csak túrógombócokat lehet enni vagy bármilyen más üzletet, ahol egyetlen ételtípusra koncentrálnak a vendéglátók.
Visszaköltöznél egy régi településre, ahol már laktál?
Debrecen ilyen szempontból már az otthonunk, és nem a karrier tart itt minket, hanem a döntésünk, miszerint Debrecent választottuk. Egyre többször látom az olyan értékeit, amit először Szeged esetében például nem sokszor láttam. De talán Szeged az, ahova szívesen visszaköltöznénk.
