“Egy állatok és növények nélküli nem túl távoli jövőben, ahol az emberiség túlélésének kegyetlen ára van, egy férfi minden szabályt áthág, hogy megmentse a felesége életét.” Ezzel a tételmondattal foglalja össze saját magát a magyar-szlovák koprodukcióban készült Műanyag égbolt, amely az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb hazai alkotása lett. A rendezőpáros, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első egész estés animációs filmje a berlini filmfesztiválon mutatkozott be a nagyközönségnek, és 2023 márciusában lett a mozik kínálatának tagja.
A történet 100 évet repíti a nézőket előre, egészen 2123-ba. A film nyitányaként elmondják a világ alapfelfogását: a Földön a termőtalaj meghalt, ezért minden növény és állat elpusztult. Az emberek egy búra alatt élik a mindennapjaikat ötven éves korukig, amikor is fel kell áldozni magukat a többiek túlélésének érdekében. Egy klinikán beültetnek egy magot, ami nagyjából öt nap alatt fává változtatja az embert, és a levelekből oxigéndús étel készül a bent élőknek.
Ebben a világban ismerhetjük meg Nórát (Szamosi Zsófia), aki fiatal kora ellenére beadatja magának a magot, mivel képtelen feldolgozni a kisfia elvesztését. A férje, Stefán (Keresztes Tamás) azonban szeretné megakadályozni, hogy a felesége egy fa legyen, ezért nagyjából minden szabályt áthágva próbálja megmenteni őt a biztos átváltozástól. A főszereplők egy tragikus szerelmi történetet adnak át a nézőknek, amely nagyszerű színészi játékkal párosul. Szinte érezni lehet a gyászt és a fájdalmat, mikor Nórát látjuk az első képkockákon, habár akkor még nem tudjuk, mi miatt döntött úgy, ahogy. És noha Keresztes mimikájában és hangjában nem is érezzük feltétlen a mindenre képes férj karakterét, egy magas szinten hozza a szerepét. A mellékszereplők pedig a “rebellis valóságot” mutatják be. A Kapitány (Patkós Márton), aki hamis iratokat szerez Stefánnak, Dr. Madu (Schell Judit), aki közel élete végéhez forradalmi kísérletet végez el saját testén, hogy az embereknek ne kelljen feladni az életüket, vagy Paulik professzor (Hegedűs D. Géza), a “Búra” alkotója, aki már a 80. évén is túl van, ezzel az általa alakított világ legelső szabályát szegi meg. Az emberek azonban mégsem akarják megbontani a fennálló rendet, ahogy Szabó Sarolta is kiemelte a rendezőkkel készült interjúban:
„Nem olyan sztorit szerettünk volna, amelyben van egy elnyomó, elviselhetetlen rendszer, majd valaki felemeli a fejét és megpróbálja felrobbantani, hogy megváltsa a világot. Mennyivel izgalmasabb, hogy van egy utópia, ami egyben brutális rendszer, de az emberek ezt elfogadják, normálisnak tartják, nem lázadnak, nincs földalatti mozgalom!”
A világ bemutatásánál nagyon részletesen felismerhető néhány ikonikus pontja Budapestnek, legfőképp a városközpontnak. Az épületek, mintha egy makett részei lennének. A hologramos fák fodrozódása már az első percekben olyan aprólékos és művészi, hogy az ember érzi, egy egyedi alkotást fog a következőkben látni.
Az Oktogon, az Andrássy út, a Lánchíd kőoroszlánjai szinte teljesen követik a valóságos ábrázolást.
A távoli képeknél a búra mögött lévő időjárás, különösen a villámok jelennek meg természetesként. Az esőcseppek, a víztócsák ugyanilyen részletesen mutatkoznak meg. Az embereknél meg egyenesen az az érzése az embernek, mintha ráhúztak volna egy réteget a valóságra, annyira “emberszerűen” mozognak a vásznon. Az igazság az, hogy tényleg így van.
De mi is ez a technika, amellyel így lehet ábrázolni a valós világot?
A rotoszkóp technika. A rotoszkóp, amelyet Max Fleischer talált fel 1915-ben, képes volt egy már elkészült film képkockáit kivetíteni egy vetítő segítségével, így a fázisrajzolók jobban megérthették a mozgás működését a filmvásznon. Az 1937-es Hófehérkében, a királyi csóknál figyelhető meg az elsők között ez a technika, majd még sok Disney-mesében is a látványvilág részét képezi. Ezt követően fontos a rotoszkóptechnika történetében a Linkleter-trilógia (Az élet nyomában, Kamera által homályosan, Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor), ahol már nemcsak a látvány része, hanem külön történeti alkotórészt is kap, emellett fontos tudnivaló, hogy itt már az egész film ezzel a módszerrel készül.
A Műanyag égboltban inkább a háttérhez ad hozzá a rotoszkópos világalkotás, a színészek minden arcvonása látható maradt az utómunkálatok végeztével is.
A rendezők szerint ez a fajta ábrázolásmód egy kicsit csalás, ugyanis a mozgások már megvoltak, így nem a semmiből kellett leanimálni a filmet. A technikának köszönhetően azonban nem kellett sokat költeni a díszletekre, hiszen a disztópikus Budapest, a kiszáradt Balaton, az elnéptelenedett Miskolc mind-mind az animátori csapat munkáját dícsérik.
A rotoszkóp tehát az igazi különlegessége a filmnek, amely miatt egyedi látványvilága lesz, és kiemeli a magyar animációs alkotások köréből. Számomra viszont néhol már inkább valóságnak tűnt, mint animációnak, például a Balatonnál játszódó jelenetek során egy-két tárgy talán túlságosan is realisztikus volt. Mindenesetre az tény, hogy elképesztő részletességgel mutattak be egy olyan világot, amely lehet, csak mai szemmel disztópikus, hiszen előfordulhat, hogy 100 év múlva a következő generációk egy búra alatt élik majd a mindennapjaikat.
Fotók: muanyagegbolt.com
